Appok nélkül nem indul be a mobilnet

2013.11.17. 17:15
Hónapról hónapra csökken a mobilinterneten az egy főre jutó átlagos adatforgalom, de ennek az okát nem a díjcsomagokban vagy az érdeklődés hiányában kell keresni. Chris Mattheisennel, a Magyar Telekom vezérigazgatójával beszélgettünk appokról, okostelefonokról és a letöltési sebességről.

Egyre kevesebb egy főre jutó átlagos adathasználat. Kisebb lett az érdeklődés a mobilinternet iránt?

Az országos átlag alapján úgy tűnhet, hogy nincs növekedés, de ez nagyon megtévesztő általánosítás, a havi forgalmi adatok ingadozása néha eltér az alapvető trendektől. Az adathasználat mögött látni kell a mobilnetezők számának folyamatos növekedését is. Azoknál a felhasználóknál, akik már régebben előfizettek mobilinternetre és a kezdetektől nagy adatforgalmat generáltak, folyamatosan nő a fogyasztás. Az utóbbi időszakban azonban – az okostelefonok robbanásszerű terjedésével – nagy tömegben jelentek meg azok az ügyfelek, akik csak most ismerkednek a mobilinternettel, és a korábbi átlagnál jóval kisebb adatcsomagra fizetnek elő. Közülük sokan olyan okostelefont vesznek, amin alig néhány alkalmazás van, de a használat során egy idő után elkezdenek mind több appot letölteni, amelyek egyre nagyobb adatforgalmat igényelnek. Előbb plusz gigabájtokat vesznek a kiegészítő csomagokban, később már nagyobb adatcsomagokra fizetnek majd elő, és ez meg fog mutatkozni a forgalomnövekedésben.

Ezért állt össze az iparág az Appra magyar! fejlesztői verseny mögött, hogy növeljék az appok használatát?

Támogatnunk kell a Magyarországon is hasznos alkalmazások fejlődését. Sok olyan app van, ami külföldön népszerű, de itthon nem terjed el. Néhány tartalomszolgáltatás, mint például a Netflix online videotékája, itthon egyáltalán nem elérhető, míg más programok egyszerűen nem hasznosak a magyar lakosság számára. Mindegyik alkalmazás egy meghatározott közösség számára készült. Például az E-bay segítségével az EU-ban lehet vásárolni, de jobbak azok a megoldások, amelyek a helyi kereskedelmet segítik. A jól megtervezett magyar appok kulcsfontosságúak ahhoz, hogy még több szélessávot használjanak az emberek nálunk is.

Olyan ez, mint az online tartalomiparban a híres long tail-hatás? Magyarán célzottabb, kevesebb embert megmozgató appok ezreire van szükség, amelyek együttesen szolgálnak ki egy hatalmas felhasználói kört?

Az alkalmazások piacán még nem tartunk itt. Nehéz az appok felfedezése, a legtöbben csak top 10-es listákat böngésznek.

Hasonló volt a helyzet a blogokkal is, amíg ki nem raktuk azokat az Index címlapjára.

De még egy top 50-es lista is kevés. Nem fognak felkerülni rá azok az appok, amelyek csak pár száz, vagy pár ezer embert érdekelnek.

Akkor ez a verseny sem oldja meg, hogy előtérbe kerüljenek a kisebb appok. Mi lenne a jó megoldás?

Ahogyan a Google kifejlesztette a keresőmotort a webes tartalmakra, úgy kifejleszthetné valaki az appokra is a hatékony kereső megoldást, ami az alkalmazásokon belül is keres. Ez egyelőre nem áll rendelkezésre.

Adatforgalom alapján melyek a legnépszerűbb alkalmazások?

Természetesen a közösségi hálózatok, főleg a Facebook generál nagy forgalmat, valamint a játékok, a multimédia és az online kereskedelem. Hosszú távon azonban a hangszolgáltatás, a telefonálás is népszerű alkalmazás lesz, amit várhatóan a korlátlan mobiltelefonálást kínáló legújabb ajánlatok is elősegítenek. 

Mi kell a felhasználóknak? Letöltési sebesség, vagy alacsony árak?

Alapvetően sebességre van szüksége mindenkinek, aki adatot forgalmaz, vagyis internetezik. Most még sokkal fontosabb a letöltési sebesség, mint a feltöltési, de a jövőben ez meg fog változni, amikor általánosan elterjed a fényképek és videók megosztása. Ehhez azonban 4G hálózat és a mainál több 4G/LTE-s eszköz kell, hogy az emberek gyorsan és egyszerűen tudjanak képeket és videókat küldeni egymásnak. Ami az árakat illeti, a teljes szolgáltatás ár/érték arányára érdemes figyelni, a szolgáltatásminőséget is figyelembe véve, és meggyőződésem, hogy nálunk mindkettő nagyon jó. Legutóbb például árzuhanást hozott az említett új korlátlan csomagjaink bevezetése, amelyek az átlagos használathoz elegendő adatot is biztosítanak.

Ez meglep, mert éppen egy versenytárs, a Telenor indította el nemrég a szupergyors LTE szolgáltatását, amellyel akár 150 megabites sebesség is elérhető. Ez gyorsabb, mint amit a T-Mobile kínál, ugyanakkor a méréseim azt mutatják, feltöltésben a T-Mobile gyorsabb.

Bizonyos kontrollált körülmények között el lehet érni egy nagyon magas letöltési sebességet, de ennek is van egy természetes határa. Szerintünk sokkal fontosabb a valóságos sebesség, amit az előfizetők napi szinten megtapasztalnak. Mi is tudjuk például, hogy Tata északi részén van a hálózatunk egyik legforgalmasabb cellája, de a maximális illetve extrém letöltési sebességnél sokkal fontosabbnak tartjuk a legjellemzőbb ügyféligényeknek megfelelő sebességet és felhasználói élményt.

A régi felhasználók már áttértek a gyorsabb 4G-re?

Nehéz megmondani, hogy ki a 4G- és ki a 3G-felhasználó. Nincs olyan, hogy valaki csak 4G hálózatra csatlakozik, és kizárólag azt használja.

De az azért árulkodó lehet, hogy mennyien használnak 4G készüléket.

Ez igaz, ezért a 4G-re igényt  tartó ügyfeleknek olyan díjcsomagra kell előfizetniük és olyan készüléket kell venniük, amely lehetővé teszi a 4G használatát. De még azok sincsenek mindig 4G hálózaton, akik ezt megteszik, mert jelenleg még nincs országos 4G lefedettség. Már százezer felé közelít az általunk eddig eladott 4G-s okostelefonok száma, de az ügyfelek részére még sokáig nélkülözhetetlen lesz a 3G szélessávú mobilhálózatra történő csatlakozás is, ezért hálózati fejlesztéseink során tovább kívánjuk növelni a nagysebességű lefedettséget.