Mindenhol leállítják a Galaxy Note 7 értékesítését

2016.10.11. 01:15

Szerte a világon leállíttatja a Samsung a Galaxy Note 7 további értékesítését, hogy megelőzze az esetleges nagyobb bajt. A telefonok ugyanis hajlamosak kigyulladni, ami egyrészt nem túl hasznos, másrészt veszélyes is. Egészen pontosan az akkumulátorral van baj, és egyre érkeztek a bejelentések a céghez, ahogy kényelmetlen szituációkban kezdtek füstölni vagy épp lángba borulni a telefonok. 

Akiknek van ilyen mobilja, azoknak az tudják tanácsolni, hogy kapcsolják ki, és hagyják is úgy. Azoknak is, akik az első rossz hírek után kaptak egy cseretelefont ugyanebből a típusból. Elvileg most épp a hatóságokkal együttműködve nagyon vizsgálják, hogy hogy sikerült ilyen terméket készíteniük, és van-e rá a megoldás. 

A cég már eddig is legalább hogy körülbelül egymilliárd dollárt bukott a visszahíváson és a készülékcsere-programon, most még többet fog azzal, hogy sokáig nem akarták beismerni a probléma súlyosságát. Külön erős, hogy bár tudtak a dologról, eleinte próbálták megakadályozni, hogy ebből a felhasználók számára is hír lehessen. Most az értékesítés leállítása is azután történik, hogy egy sereg komolyabb kiskereskedelmi lánc bejelentette már, hogy amúgy se fogják tovább árulni a terméket.