Túl népszerű az iPhone 7 Plus

2016.10.26. 11:03

Az Apple-t meglepte, hogy ilyen nagy a kereslet az iPhone 7 Plus iránt, így úgy tűnik, nem fognak tudni eleget gyártani a karácsonyi bevásárlószezonig.

Alapesetben persze minden cég nagyon örül, ha viszik a termékét, mint a cukrot, de az a helyzet, hogy ha az emberek többet is vinnének, mint amennyit adni tudnak nekik, az a befektetők szemében azt jelenti, hogy a cég profittól esik el, hiszen nem tudta realizálni a lehetőségeit.

A kisebbik iPhone 7-tel nincs ilyen gond, abból jut mindenkinek, de a nagyobbik 7 Plus több hasznot hozna, mint a kistestvére.

Márpedig ráférne az Apple-re az aktuális csúcsmobilja sikere. A cég tavasszal történelmi mélyrepülést jelentett, és azóta is a vártnál gyengébben teljesít – amit persze az Apple viszonylatában úgy kell érteni, hogy a korábbi eredményeiktől elmaradnak, de még így is a legjövedelmezőbb amerikai cégnek számítanak.

Az elemzők szerint a cég azért számolhatta el magát ennyire, mert csak 2014-ben kezdett el egyszerre kétféle méretű mobilt kínálni, így még mindig tanulják, hogy hogyan oszlik meg az érdeklődés ezek között. A másik ok az lehet, hogy alulbecsülhették, mennyi vásárlót terel az iPhone 7 Plus felé a nagy rivális Samsung saját óriásmobiljának, a Note 7-nek a a robbanásveszély miatti villámgyors bedőlése.

Adná magát, hogy egyszerűen pörgessék fel a gyártást, hogy bírják a készletek, de ez nem is olyan egyszerű, hiszen egyik napról a másikra kellene megegyezni a beszállítókkal, gyártókapacitást találni és munkaerőt biztosítani. Ráadásul a hírek szerint a Note 7-es bukásba éppen a nagy sietség miatt futott bele a Samsung.