Önjavító kijelzőt talált fel a Motorola

2017. augusztus 17., 15:18 Módosítva: 2017.08.18 11:39
15

A Motorola olyan kijelzőre jegyzett be szabadalmat, amely képes saját maga kijavítani a repedéseit – írja a Verge.

Tovább

Az új Pixelt is lehet majd szorongatással vezérelni

2017. augusztus 17., 09:50 Módosítva: 2017.09.08 09:23
1

Igazolást nyert, hogy a HTC gyártja a Google pár hónapon belül várható új mobilját, a Pixel 2-t, és kiderült az is, hogy a tajvani gyártó a legutóbbi saját márkás csúcsmobiljához hasonlóan ebbe is beépíti azt a funkciót, amellyel a mobil oldalát szorongatva lehet azt irányítani – írja a Verge.

Tovább

Erre az 5-ösre még nem kap ötöst a Nokia

2017. augusztus 16., 06:08 Módosítva: 2017.10.10 09:11
41
A finn mobilgyártót egyszerűen lehetetlen bedönteni, viszont elmúltak azok a napok, amikor abszolút technológiai fölényük volt.

Rengeteg Nokiám volt még abban az időben, amikor nem léteztek jobb mobilok, és a Symbian volt az uralkodó operációs rendszer. Az 5-ös sorozatból például egy üzleti használatra szánt E51-et nyúztam úgy 3-4 éven át: a fémházas mobil nagyszerűen bírta a terhelést, és olyan extrákat tudott, amit akkoriban (8-10 évvel ezelőtt) még elég kevesen használtak ki. Például mobilnetet osztott wifin, és automatikusan a felhőbe mentette a fotókat.

Aztán jött a Symbian mélyrepülése, az újrakezdés a Microsofttal, aztán a modern Windows Mobile rendszerrel megint jött egy mélyrepülés, és most megint újrakezdik, ezúttal Androiddal. És megint elindítottak egy 5-ös sorozatot.

Tovább

Októbertől ingyen függetlenítheti a mobilját

2017. augusztus 14., 10:08 Módosítva: 2017.09.19 11:56
1179

Az uniós roamingdíjak júniusi eltörlése után hamarosan újabb kedvező változásnak örülhetnek a hazai mobilozók:

október 24-étől a szolgáltatóknak ingyen kártyafüggetlenné kell tennie a mobilokat
 
emlékeztet a Magyar Nemzet.
Tovább

Tele van erővel a OnePlus 5

2017. augusztus 4., 17:06 Módosítva: 2017.08.05 19:48
138

Alig több mint három év alatt a OnePlus csinos kis rajongótábort épített maga köré, százak állnak sorba a boltja előtt, hogy a bemutató napján megszerezzék az legújabb modellt. Mindezt annak ellenére is megteszik, hogy messze nem olyan olcsó a OnePlus 5, mint amennyire a OnePlus 2 volt az akkori csúcsmobilokhoz képest. Talán azzal sikerült fenntartani, sőt, némi marketinges kavarással még fokozni is az emberek érdeklődését, hogy  még mindig tudnak olyat mutatni, amit a riválisaik nem. 

Tovább

Előjött a homályból a Hidrogén Egyes

2017. augusztus 4., 12:46 Módosítva: 2017.08.04 22:39
169

A filmiparban használt húszmillió forintos profi kameráiról ismert RED július elején jelentette be, hogy a Hydrogen One nevű androidos okostelefonnal belép a mobilok piacára. A cég akkor belengette, hogy a készüléknek moduláris lesz a kamerája, és hogy a kamera kompatibilis lesz a saját holografikus formátumukkal, a Hydrogennel, ráadásul akiknek van RED Scarlet, Epic vagy Weapon kamerájuk, a mobillal tudják majd irányítani a felvételt. Mindezzel kapcsolatban azt is közölték, hogy a 5,7 colos holografikus kijelzőn speciális szemüveg nélkül is látható lesz a 3D tartalom.

Tovább

Így nézhet ki az eljövendő Samsung Galaxy Note 8

2017. augusztus 1., 10:47 Módosítva: 2017.08.02 08:39
38

Evan Blass, a Venture Beat mobilkommunikációs szakírója rakott ki twitterére (a beszédes nevű @evleaks-re) pár képet, amiken állítólag a Samsung Galaxy Note 8 okostelefon látható – mindezt jóval a készülék egy hónap múlva esedékes hivatalos bemutatója előtt.

Tovább

Úgy néz ki, a Google is dobja a jackdugót

2017. július 27., 10:35 Módosítva: 2017.07.27 15:29
19

A Google következő csúcsmobilja, a Pixel 2 is követheti az iPhone-t, és elhagyhatja a jackdugót – írja a Business Insider.

Tovább

Jön a Nokia első androidos csúcsmobilja

2017. július 26., 11:42 Módosítva: 2017.07.27 08:49
161

A HMD Global nevű finn startup, amely korábban megszerezte a Nokia brandet a Microsofttól, bejelentette, hogy augusztus 16-án mutatják meg először a világnak az androidos csúcsmobiljukat – írja az Engadget.

Tovább

Az abszolút netsemlegességet el kell felejteni

2017. július 21., 11:18 Módosítva: 2017.07.21 18:33
226
Fölösleges a több száz megabites mobilnetes hozzáférés, és a netsemlegesség koncepcióját is teljesen át kell gondolni – ezekről beszélgettünk Vittorio Colaóval, a Vodafone globális vezérigazgatójával. Cégének világszerte közel félmilliárd fizető ügyfele van, egyedül a kínai állami tulajdonban lévő China Mobile nagyobb náluk ügyfélszám alapján.

Azt mondják, hogy ha pár évente ellátogat egy országba, akkor ott gondok vannak. Magyarországon jó ideje nem járt. Ezek szerint itt minden rendben van?

Igen, igazából nem is kéne idejönnöm, mert amióta legutóbb itt jártam, a harmadik helyről a másodikra kerültünk a piacon az ügyfélszolgáltatásokból származó árbevétel tekintetében, és a legjobbak között vagyunk az ügyfélértékelés alapján. Tegnap meglátogattam egy üzletet, ahol olyan jók voltak az ügyfelek visszajelzései, amilyet egész életemben nem láttam. Ez alapján elképzelhető, hogy a következő tíz évben sem kell majd visszajönnöm.

Mi hozta mégis ide?

Kicsit bűntudatom volt, mert valójában az elmúlt időszakban már kétszer megpróbáltam ideutazni, de ezeket a találkozókat el kellett napolni. És itt van Alex Froment-Curtil, aki hat hónapja kapta meg a kinevezését a Vodafone Magyarország vezérigazgatójaként, én pedig általában két-három hónapon belül meglátogatom azt az országot, ahol új vezető kerül a csapat élére. Ez mostanáig elmaradt.

Tovább

Az új Nokia 3310 helyett inkább ezt nézze meg!

2017. július 21., 10:12 Módosítva: 2017.07.22 12:37
141

A finn HMD Global minden szemgolyót magára irányított a felújított Nokia 3310 modellel, de a régire nem sokban hasonlító készüléket pofátlanul magas, körülbelül 18 ezer forintos áron dobta piacra.

Tovább

Magyaroknak óriási szívás okosórát nyomkodni

2017. július 21., 10:12 Módosítva: 2017.07.21 16:05
2

Vannak emberek, akiknek nagyon hiányzott az életükből, hogy nevetségesen kicsi és kerek kijelzőn nyomkodhassanak virtuális billentyűzetet, nagy szerencséjükre az Android okosórákra kiadott Wear 2.0-s szoftvere pótolta ezt a hiányosságot.

Kisebb hibákkal.

Már megint a magyarokat tépi a balsors
Tovább

Megvédik az Androidot a rosszindulatú appoktól

2017. július 20., 10:27 Módosítva: 2017.07.20 13:09
1

Erősebb védelmi rendszert épít ki a Google az Androidon, hogy a felhasználók elkerülhessék a megtévesztő és káros alkalmazásokat. A Play Áruházban fokozatosan elérhetővé váló Play Protect rendszer azokat az appokat is megvizsgálja, amelyek külső forrásból kerültek fel a mobilra.

Tovább

Maradandó nyoma is lesz a vizes vb-nek

2017. július 18., 06:17 Módosítva: 2017.07.18 16:25
2

Akadnak előnyei is a vizes vb-nek, bár ez szabad szemmel csak akkor látható, ha a szemgolyóinkat a mobil kijelzőjére tapasztjuk sebességmérés közben. A Telekom azt írja, hogy a bajnokság helyszínei közelében és a közlekedési csomópontoknál az állomásain 375 Mbps átvitelt engedélyezett, így az ilyen sebességű állomásainkat száma közel ötvenre nőtt. Azt írják, hogy ezek maradandó fejlesztések, szóval nem fognak lassítani, miután véget ért a vb.

Tovább

Érkezik a V30, az LG idei csúcsmobilja

2017. július 13., 10:56 Módosítva: 2017.07.13 18:16
5

Nagyon úgy tűnik, hogy az LG ezúttal európai premieren mutatja be a csúcskategóriás V-sorozat új tagját, a V30-at. A nemzetközi sajtó képviselői ugyanis már kaptak meghívókat egy augusztus 31-én Berlinben megrendezésre kerülő eseményre. Ez egy nappal a német fővárosban megrendezett IFA kiállítás megnyitója előtt lesz.

Tovább

Láttunk már jól működő digitális bérletet

2017. július 12., 16:45 Módosítva: 2017.07.21 17:30
172

A tervek szerint még a héten elindul a BKK digitális jegyértékesítési rendszere, azaz mostantól online vehetünk magunknak jegyeket és bérleteket. Úgy tudjuk, hogy a modern digitális jegyek használatához nethozzáférés és mobil kell majd, és persze előzetes regisztráció. Ezzel kapcsolatban sok kérdés felmerült, például mi lesz, ha esetleg összeomlik az online rendszer, és nem jelenik meg a mobilon a bérlet?

Külföldön már láttunk jó néhány digitális, vagy legalább részben digitális megoldást, de az olvasóink segítségét is igénybe vennénk, hogy még többet megismerjünk, úgyhogy bátran írjanak, ha mostanában nem lyukasztottak jegyet, csak lazán lehúzzák a csipkártyájukat a beléptetőkapunál. Főleg az érdekel minket, hogy milyen kényelmi megoldásokat találtak ki más városokban, és milyen extra előnyökkel jár a modern közlekedési jegyek használata.

Tovább

Pánikhangulat van az iPhone 8 tervezőinél

2017. július 12., 13:04 Módosítva: 2017.07.13 09:43
63

A tizedik évfordulóra megjelenő iPhone 8 újdonságai közül jó néhánynak a bevezetése későbbi időpontra csúszhat a legfrissebb jelentések alapján, mert a mérnököknek váratlan problémákkal kell szembenézniük. A Fast Company egyenesen arról ír, hogy pánikhangulat uralkodik a készüléken dolgozó mérnöki és tervezői csapatok körében.

Tovább

Van már aksi nélkül működő mobil

2017. július 10., 16:30 Módosítva: 2017.09.07 15:55
218

Egyetemi kutatók megépítettek egy akkumulátor nélkül működő mobiltelefont, és tudtak telefonálni is vele. A Washington Egyetem mérnökei által létrehozott primitív eszköznek nincs kijelzője, csak gombjai, és úgy alakították ki, hogy csak pár mikrowattot fogyasszon.

batt
Fotó: Washington Egyetem
Tovább

Holografikus kijelzővel jön a mozitelefon

2017. július 10., 12:27 Módosítva: 2018.07.25 10:37
17

A filmiparban használt húszmillió forintos profi kameráiról ismert RED bejelentette, hogy belép a mobilok piacára. A Hydrogen One nevű eszközön Android fut.

5,7 colos holografikus kijelzőjén szemüveg nélkül is látható lesz a 3D tartalom

Ez kicsit megkésett lépésnek tűnik, a 3D hanyatló népszerűségét és a VR előre törését látva, arról nem beszélve, hogy az LG-nél már láttunk hasonló mobilt, évekkel ezelőtt, és az sem aratott túl nagy sikert.  

Tovább

Aranyozott Nokia 3310 örökíti meg Putyin és Trump találkozóját

2017. július 10., 09:24 Módosítva: 2017.07.10 14:13
9

Sokan szeretnek tárgyi emlékeket eltenni a történelmi események tiszteletére, de a napilapok raktározása ma már nem elég trendi, ezért egy orosz cég kitalálta, hogy telefontokba vési bele a múltat. A Caviar nevű vállalat legfrissebb kreálmánya

egy aranyberakásos Nokia 3310, Donald Trump amerikai elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök portréival.

Aki megveszi ezt a mobilt, garantáltan emlékezni fog rá, mert a közel hétszázezer forintos árával elég nagy lyukat üt a bankszámlán.   

Tovább

Erős karakter a Blackberry KeyOne

2017. július 8., 22:49 Módosítva: 2017.07.10 07:24
44

Egész jó dolgok is kisülhetnek abból, ahogy a TCL belevágott a valódi Blackberry mobilok gyártásába. Igen, tudom, a kínai mobilcég már piacra dobott pár DTEK nevű készüléket Androiddal és a Blackberry szoftvereivel, de ezek csak meglévő modellek utánlövései és/vagy tök unalmasak. A nemrég piacra dobott KeyOne mobilnak viszont van karaktere, és nemcsak arra gondolok, hogy a betűket valódi gombokkal tudjuk bepötyögni, hanem hogy egy téma, a produktivitás köré húzták fel az egészet.

Tovább

Senki nem tudja, mikor jön az anti-iPhone

2017. július 7., 13:18 Módosítva: 2017.07.11 09:59
6

Andy Rubin, az Android egyik megalkotója még márciusban jelezte, hogy titkos projekten dolgozik: saját okostelefont fejleszt Essential nevű cégével. Májusban aztán be is mutatta az anti-iPhone-t, közeli megjelenést ígérve.

Tovább

Megint csúcskamerákat tesz mobiljaiba a Nokia

2017. július 6., 15:38 Módosítva: 2017.10.10 14:04
2

A Nokia mobiljai régebben kameráikról is híresek voltak. Most megint régi partnerével, a Zeiss gyártóval szövetkezik, hogy visszahozzák a régi dicsőséget.

Tovább

Nézz a szemembe, felvétel készül!

2017. július 5., 16:04 Módosítva: 2017.10.24 11:22
52

Mobilja már mindenkinek van, ezért a Szilícium-völgy vállalkozói egy ideje a következő nagy dobást keresik. Jó iránynak tűnt például a szemüvegek okosítása, de a Google ebbe belebukott, és a gyártók dögunalmas ipari alkalmazásokban találtak menedéket. Akar valaki raktárkészletezősdit játszani? Na ugye.

Aztán jött a Snap, a tinik százmillióit megmozgató csevegőapp, és a sok milliárd dollárt érő cég hekkerei kitalálták, hogy a szemüvegnek egyáltalán nem kell okosnak lennie. Bőven elég az is, hogy menő.

Ez a Spectacles, a bazári fényjáték közben videót készítő szemüveg
Tovább

Teljesen megújul a Vodafone alkalmazása

2017. július 4., 09:18 Módosítva: 2017.07.04 14:53
139

Megjelent a Vodafone vadiúj alkalmazása, és ez alighanem fontos hír az ügyfeleknek, mert az elmúlt hetekben, hónapokban többször kaptunk megkeresést azzal kapcsolatban, hogy az app nem igazán működik. Megjelenése után a régi appot lezárják, és abban egy átirányító felület jelenik meg, hogy mindenki töltse le az újat. (iOS, Android)

Mint megtudtuk, a Vodafone tavaly nyáron rájött, hogy a korábbi app, amellyel az ügyfelek lekérhetik a használati adatokat és befizethetik a számlájukat, műszaki szempontból zsákutca. Ráadásul lassú is volt, mert minden szolgáltatói alrendszerből külön-külön kérdezte le az információkat.

Az új app nemcsak szebb, ahogy a fotón is jól látható, de a mögötte rejlő programkód is okosabb lett. Az applikáció mögé betettek egy köztes rendszert, hogy felgyorsítsák az adatok lekérését, és úgy alakították ki a felületet, hogy azon később új tartalmak is meg tudjanak jelenni - mondta Szőke József, a Vodafone ügyfélérték-menedzsment igazgatója.

Tovább

Sokan hiába egyeztették az adataikat, így is kikapcsolták a telefonjukat

2017. július 3., 23:48 Módosítva: 2017.07.04 17:24
25

Július elsejéig kaptak időt a feltöltőkártyás telefonnal rendelkezők, hogy elvégezzék a kötelező adategyeztetést a szolgáltatójuknál.

Az elektronikus hírközlésről szóló törvény tavaly novemberi módosítása szerint ugyanis a feltöltőkártyás mobilok szerződéseit csak ebben az esetben lehet meghosszabbítani.

Most, hogy megtörtént a Hír TV arról készített riportot, hogy nem ment teljesen zökkenőmentesen az átállás, és voltak olyanok, akiknek az adategyeztetés ellenére is kikapcsolták a kártyákat.

Tovább

Netezünk vígan, aztán egyszer csak megáll

2017. június 29., 16:55 Módosítva: 2017.09.05 11:21
78

Vajon megint azzal kell szembesülni, hogy ami ingyenes, annak olyan is a minősége? Berlini tesztünkre rengeteg levelet kaptuk a külföldön élő olvasóinktól, és az Európát bejáró indexes kollégák is jelentettek a tapasztalataikról.

Tovább

Fényes hátlappal újít a Honor 9

2017. június 27., 21:08 Módosítva: 2017.09.05 11:21
2

A Honor márka reklámszlogenjében az áll, hogy bátornak kell lenni, és a cég támogat is néhány extrémsportoló csapatot, de az igazán nagy bátorság ahhoz kell, hogy George Zhao cégvezér Berlinben a színpadra álljon, a nemzetközi sajtó előtt, és több mint húsz percen át a hátlapon megcsillanó fényről beszéljen.

Tovább

Ez neked roaming???

2017. június 26., 10:20 Módosítva: 2017.06.27 10:59
457

Dübörög a digitális jólét, már a kerítés is megabitekből van, de a határ túloldalán azért akadnak még furcsa dolgok. Hiába intézte el az Európai Unió, hogy az egész területén úgy tudjunk mobilnetezni, mintha otthon, a négy fal között csinálnánk, Berlinben néha csak pislogtam a homokórázó böngészőre.

Tovább

Rátettük a kezünket a OnePlus 5-re

2017. június 22., 10:32 Módosítva: 2017.06.23 06:18
243
Elutaztunk Berlinbe, hogy a kevés európai bemutató egyik helyszínén megnézzük, hogyan rajonganak az emberek a kínai OnePlus mobilokért. Elmondhatjuk, hogy nagyon: több százan álltak sorba a bolt előtt. Az új modell nagyon jól sikerült, végre szuper a kamerája is, és megmaradt rajta a puritán és könnyen kiismerhető Android, kevés egyedi extrával.

Kedd éjjel hivatalosan is bemutatták a OnePlus 5 mobilt, és szerda reggel 9-kor már elkezdett kígyózni a sor a berlini Budapester straße 44. alatt található Bikini House bevásárlóközpontban. A kínai márka legelvetemültebb rajongói képesek voltak 9 órán át, egészen este hatig a bolt bejárata előtt szobrozni, hogy a németek közt elsőként vehessék meg a megfizethető árú szupermobilt.

Tovább