Félmilliós mobil lett a Huawei Mate 9

2016. november 3., 23:30 Módosítva: 2016.11.04 11:45
341

A túlárazott vízforralók után az okostelefonokat is utolérte a Porsche Design, a német formatervezők a Huawei Mate 9-nek készítették el kívül-belül feltuningolt változatát. Olyan árcédulát aggattak rá, hogy amellett az Apple is kispályásnak tűnik: 1400 euróért adják az Samsungnál megismert ívelt kijelzővel, 6 GB RAM-mal és 256 GB belső tárhellyel felszerelt változatot, ami a magyar áfával már bőven félmillió forint fölé lövi be a mobil árát. Yanmin Wang régiós igazgató azonban gyorsan lehűtötte a kedélyeket, és elmondta, hogy ezt a változatot

nem fogják piacra dobni Magyarországon.
Tovább

Összehajtható telefonon dolgozik az Apple

2016. november 3., 09:13 Módosítva: 2016.11.04 09:18
73

Az Apple évek óta próbált szabadalmi bejegyzést szerezni egy összehajtható telefon dizájnjára, és a Patently Apple jelentése alapján most végre összejött a dolog,.

A csavar a történetben, hogy a szabadalom nem teljesen friss, de a kaliforniai cég eddig nem a saját neve alatt közölte, hanem az egyik mérnök külön indítványaként volt elérhető a szabadalmakat kezelő hivatal adatbázisában. További szőrszálhasogatás lenne felemlegetni még azt is, hogy a szabadalom valójában nem összehajtható telefonokról szól, hanem a szén nanocsövekből összeállított nyomtatott áramkörökről, és ezek felhasználási lehetőségeiről.

osszehajthato iphone.png
Fotó: Apple

Hogy az ötletből mikor lesz valóság, azt nehéz megmondani, az ilyen szabadalmi bejegyzések nem mindig a gyártósornak és a nagyközönségnek készülnek, a cégek inkább csak igyekeznek minden ötletüket levédeni, amely részben vagy egészben egy picit is megvalósíthatónak látszik.

Az összehajtható telefonnál például a két rész közti összeköttetésre használnák az ötletet: a kapcsolatot szén nanocsövekkel biztosítanák. Ez a megoldás vezetőképesség és mechanikai teherbírás szempontjából is ideális lehet, a most használt kábelek valószínűleg nem bírnák túl sokáig, ha a telefon gazdája naponta hetvenszer kinyitná és visszacsukná a két képernyőt, a szén nanocsövek viszont a gyémántnál is erősebbek lehetnek, méghozzá úgy, hogy a rugalmasságukból és a hajlíthatóságukból sem vesztenek semmit.

Kiszivárgott egy új Samsung-telefon

2016. október 27., 14:37 Módosítva: 2016.10.28 12:17
23

Képek és egy videó is kiszivárgott a Samsung egyik népszerű középkategóriás telefonjának, az A5-nek a 2017-es kiadásáról. Az Android Authority és az @OnLeaks által megszerzett anyag még nem magáról a mobilról készült, hanem számítógépes grafika, de a készülék dizájnja és külső tulajdonságai már jól látszanak rajta.

Tovább

Túl népszerű az iPhone 7 Plus

2016. október 26., 11:03 Módosítva: 2016.10.26 17:25
329

Az Apple-t meglepte, hogy ilyen nagy a kereslet az iPhone 7 Plus iránt, így úgy tűnik, nem fognak tudni eleget gyártani a karácsonyi bevásárlószezonig.

Alapesetben persze minden cég nagyon örül, ha viszik a termékét, mint a cukrot, de az a helyzet, hogy ha az emberek többet is vinnének, mint amennyit adni tudnak nekik, az a befektetők szemében azt jelenti, hogy a cég profittól esik el, hiszen nem tudta realizálni a lehetőségeit.

Tovább

Note 7-para: a Samsung frissítést adott ki

2016. október 26., 10:24 Módosítva: 2016.11.09 14:33

A Samsung továbbra is a csúcsmobilnak szánt, de aztán a robbanásveszély miatt visszahívott, repülőkön betiltott, aztán még egyszer visszahívott, végül teljesen beszántott, milliárdos bukást jelentő Galaxy Note 7 körüli botránnyal birkózik.

2016-10-11T105039Z 1 MTZGRQECABVQ5LVG RTRFIPP 0 SAMSUNG-ELEC-SMA
Tovább

Kétféle iPhone 7 van, és az egyik rosszabb

2016. október 23., 21:27 Módosítva: 2016.10.24 16:03
116

Egyedül az Intel lehet büszke arra, hogy sikerült beépülnie az iPhone 7-be, de a csipjének a vevők nem igazán örülhetnek. A Cellular Insights profi rádiós eszközökkel mérte meg a Qualcomm és az Intel csipjeivel felszerelt kétféle modell teljesítményét, és az utóbbit jóval gyengébb konfigurációnak találta.

Aki Intel csippel felszerelt mobilt vesz, annak gyakrabban lesz gondja a térerővel, a letöltéssel.
Tovább

8 gigabájt memória lesz a mobilokban

2016. október 21., 09:17 Módosítva: 2016.10.21 09:22
1

Szédületes tempóban fejlődnek az okostelefonok, és hamarosan erősebbek lesznek, mint a laptopok. Erre lehet következtetni a Samsung bejelentéséből, hogy a világon elsőként kezdett memóriákat és rendszercsipeket gyártani a 10 nanométeres technológiával.  

Tovább

Xperia XZ: pontosan jön, mint a sinkanszen

2016. október 20., 22:57 Módosítva: 2016.10.21 12:01
77

Amit nagyon muszáj volt, azt frissítette a Sony, de azért nem vitte túlzásba a dolgot. Ebben az egy mondatban összesűríthető minden az aktuális csúcsmobiljairól, az Xperia XZ-ről és Xperia X Compactról. Japán technológiai csúcsvállalata úgy viselkedik, mintha a mobilipar hagyományőrző szakkörét szeretné vezetni, ahelyett, hogy az eladási toplisták élére törekedne, és egészen átlagosnak érezzük az új készülékét, hiszen a félévente kiad egy nagyon hasonló, kicsivel jobb változatot.

Még mindig jó formában

Ma már kevés mobilgyártó ragaszkodik a csokiszelet formához, a Sony közéjük tartozik. Miközben a riválisok megpróbálnak itt-ott lefaragni egy kicsit a mobiljaikból, hogy azok jobban belesimuljanak a tenyerünkbe, a Sony megmaradt a jól bevált hasábnál. Ennek hála a mobil megáll az alján, aminek nincs különösebb előnye, legfeljebb az, hogy a mobil a legváratlanabb pillanatban, jókora puffanással fog a lapjára dőlni. Megspórolhatjuk vele az ebéd utáni kávét.

Tovább

Alig csordogál a térerő a Kossuth téren

2016. október 19., 06:14 Módosítva: 2016.11.28 13:55
71

Rendkívül gyenge lett a beltéri mobilszolgáltatás, valamint mobilinternet-lefedettség Budapesten a Kossuth téren, a szolgáltatók még keresik a megoldást a problémára - írja szerdai Magyar Nemzet.

Tovább

Pár pillanat alatt letölthetjük a filmet mobilon

2016. október 18., 14:06 Módosítva: 2016.10.18 15:58
149

Képzelje el, hogy mire végigolvassa ezt a rövid mondatot, addig a mobiltelefonja letölt egy egész estés mozifilmet, minimum hd minőségben. Nagyjából erre lesznek képesek az idén megjelenő mobileszközök a Qualcomm által frissen bejelentett X16 LTE modemjével, amely már 1 gigabit per másodperces letöltési sebességet képes biztosítani.    

Tovább

Elromlott az iPhone 7 gombja? Semmi gond, kap egy virtuálisat

2016. október 18., 09:23 Módosítva: 2016.10.18 15:11
4

Az iPhone 7 és 7 Plus szakított a korábbi modellek fizikai gombjával a kijelző alatt, helyette egy érintésérzékeny, haptikus visszajelzést adó, de valójában nem mozgó gomb került a mobilokra. A felhasználókat megosztotta ez a megoldás, de az egyikük felfedezte az egyik előnyét is: ha elromlik, a telefon ezt érzékeli, és automatikusan bekapcsol egy virtuális pótgombot. (Maga a virtuális gomb nem újdonság, korábbi modelleken is be lehetett kapcsolni, de ehhez manuálisan kellett belemászni a beállításokba.)

Tovább

A Samsung a saját laborjában tesztelte a kigyulladós akkukat

2016. október 17., 09:28 Módosítva: 2017.01.17 12:31
10

A Samsung akkumulátorbotrányának újabb fejezetét nyithatja az az információ, ami a Wall Street Journalban jelent meg: a dél-koreai gyártó ugyan bevizsgáltatta a Note 7-esekhez gyártott akkumulátorokat, de a munkát nem egy külső, független cégre bízták, hanem egy saját tulajdonukban álló laborra.

2016-10-11T105039Z 1 MTZGRQECABVQ5LVG RTRFIPP 0 SAMSUNG-ELEC-SMA
Fotó: Handout . / Reuters / Reuters

A Samsung szóvivője szerint ez amúgy az egyetlen, ilyen feladatra alkalmas dél-koreai labor, és a vizsgálat akkor nem tárt fel hibákat, és még most is korai lenne bármit is kijelenteni azzal kapcsolatban, hogy mi okozhatta az elmúlt időszakban bejelentett, 90-nél is több olyan esetet, ahol egy Note 7 annyira túlmelegedett, hogy ki is gyulladt. A telefon forgalmazását és gyártását a múlt héten függesztették fel hivatalosan is, de már hetekkel korábban visszahívták az addig eladott készülékeket.

Tovább

A Huawei arathat a Samsung Note 7 helyett

2016. október 13., 13:18 Módosítva: 2016.10.14 11:04
23

Sokan keresik most azt a dögös készüléket, amit megvehetnének a piacról kivont Samsung Note 7 helyett, és a Huawei hamarosan bejelentkezik egy ajánlattal, a Mate 9 készülékkel.

Tovább

Véget ért a Galaxy Note pályafutása

2016. október 11., 18:00 Módosítva: 2016.11.09 14:37
1121

Az évtized techdrámáját láthattuk kibontakozni a Samsungnál, és most már megvan a végkifejlet, a karácsonyi szezon csúcskészülékének szánt Galaxy Note 7 gyártását végleg leállítják. Ez nem olyan dolog, amit a pr-osztály ügyes kommunikációval el tudna simítani,

ez a világ vezető mobilgyártójának a hatalmas pofára esése.

Számokban is kifejezhető, hogy mekkora buktáról van szó. A Credit Suisse pénzügyi elemzői szerint a dél-koreai társaság körülbelül 19 millió darabot adott volna el a 880 dolláros mobilból, ami a készülék teljes életciklusa alatt nagyjából 17 milliárd dollár bevételt jelent. Ennyivel jut kevesebb a Samsung kasszájába.

Tovább

Országszerte lehalt a Telekom hálózata

2016. október 11., 10:14 Módosítva: 2016.10.11 18:56
446

Pécstől Nyíregyházáig, az ország minden tájáról érkeznek panaszok arról, hogy a Telekom hálózatán nem lehet telefonálni, és az sms-ek se mennek el. A Telekom sajtóosztálya jelezte nekünk, hogy tudnak a hibáról, és dolgoznak az elhárításán.

Ügyfeleink egy része szórványosan hívásfelépülési hibát tapasztalhat, miközben ügyfeleink döntő többsége számára  a szolgáltatás zavartalanul működik. A probléma folyamatosan hárul el, ugyanakkor az ügyfélszolgálati hívószámok elérésében is bizonytalanság tapasztalható, ezért megnövekedett várakozási idővel kell számolni ügyfeleinknek.

Tovább

Mindenhol leállítják a Galaxy Note 7 értékesítését

2016. október 11., 01:15 Módosítva: 2016.11.09 14:38
23

Szerte a világon leállíttatja a Samsung a Galaxy Note 7 további értékesítését, hogy megelőzze az esetleges nagyobb bajt. A telefonok ugyanis hajlamosak kigyulladni, ami egyrészt nem túl hasznos, másrészt veszélyes is. Egészen pontosan az akkumulátorral van baj, és egyre érkeztek a bejelentések a céghez, ahogy kényelmetlen szituációkban kezdtek füstölni vagy épp lángba borulni a telefonok. 

Tovább

Leállítják a Galaxy Note 7 gyártását

2016. október 10., 09:39 Módosítva: 2016.11.09 14:46
711

A Yonhap koreai hírügynökség szerint a Samsung átmenetileg leállítja a Galaxy Note 7 gyártását. Miután a készülék szeptemberben piacra került, világszerte több tucat bejelentés érkezett, hogy a telefon akkumulátora kigyullad.

tumblr mj7ixxGmcq1ql8t12o1 500.gif
Fotó: Tumblr

A Samsung azonnal leállította a Galaxy Note 7 forgalmazását, és készülékcsere-programot hirdettek. De úgy tűnik, hogy az új telefonok sem biztonságosak.

Tovább

A Samsung megpróbálta eltussolni a javítva is kigyulladó Note7-botrányt

2016. október 9., 20:30 Módosítva: 2016.11.09 14:47
90
Egyre kínosabb lesz a kigyulladó Note7-esek sztorija a Samsung számára. A héten nemcsak három, már javított, tehát elméletileg biztonságos készülék kapott lángra, de ráadásul nagyon úgy tűnik, hogy a dél-koreai gyártó igyekezett eltussolni az egyik esetet.

Egy Kentuckyban élő férfi helyi idő szerint kedd hajnal négykor ébredt arra, hogy füstöl a Note7-ese, amit az ágy melletti szekrényen hagyott. Nem töltötte, nem csinált vele semmit, csak ott pihent a telefon, és hirtelen füstbe borította a szobát. A férfit füstmérgezéssel kezelték a kórházban.

De az egészben nem is ez a legfurább, hanem hogy a Samsung tudott a történtekről, mégsem mondtak róla semmit egészen mostanáig, hogy az egész be nem került az amerikai újságokba. Sőt, megpróbálták elkérni a férfitól a telefont (aki persze elhajtotta őket), és ez még mindig nem a vége. Egy véletlenül elküldött üzenetben a Samsung egyik képviselője azt írta:

Megpróbálhatom lelassítani a dolgot, ha az segít, vagy hagyhatjuk, hogy megtegye, amivel fenyegetőzik, aztán meglátjuk, mire megy vele.

Tovább

Másodszor is visszahívják a Note 7-et?

2016. október 7., 16:07 Módosítva: 2016.11.09 14:33
232

Előfordulhat, hogy a Samsung Galaxy Note 7 visszahívási ügye még messze nem ért véget, mert felmerült a gyanú, hogy az elvileg biztonságos cserekészülékek is felgyulladhatnak. A legutóbbi esetről, amikor egy repülőgépen felszállás gyulladt ki egy Note 7, még nem lehet biztosan tudni, hogy milyen verzió volt, de a BGR mobilos szaklap szerint Kínában is előfordult néhány túlhevüléses eset. 

Az sem elképzelhetetlen, hogy másodszor is vissza kell hívni a készüléket.

 

Tovább

Ingyenes roaming a Telenornál is

2016. október 6., 15:05 Módosítva: 2016.10.07 10:13
363

Sokáig tartott megfelelő választ adni a Vodafone Red EU csomagokra, de úgy látszik a Telenornak sikerült összehoznia egy érdekes, versenyképes ajánlatot, és némi multimédiás extrával még rá is licitált a versenytársára. A négyféle változatban kapható Telenor Blue tarifacsomagok előfizető az Európai Unió területén a belföldi árakon telefonálhatnak, sms-ezhetnek és mobilnetezhetnek.

Tovább

Megbukott a teszten az iPhone zafír kameralencséje

2016. október 5., 17:27 Módosítva: 2016.10.06 13:40
37

Három éve zafírüveg védi az iPhone lencséit, legalábbis elméletileg, egy komolyabb műszerekkel rendelkező tesztelő ugyanis kiderítette, hogy az Apple telefonjai sokkal könnyebben megkarcolódhatnak, mint ahogy azt a gyártó állítja. A Youtube-on publikáló JerryRigEverything kimutatta, hogy az Apple olcsóbb megoldás választott, és csupán egy zafírréteget helyezett a hagyományos üveglencsék fölé.

Tovább

Őrülten drága az uniós Google Pixel

2016. október 5., 10:10 Módosítva: 2016.11.28 14:45
23

A kedden bejelentett Google Pixel a keresőcég új csúcskategóriás okostelefonja, és a kategóriának megfelelően alakul az árazása. Azt még nem erősítette meg a Magyar Telekom, hogy mikor és mennyiért lesz kapható nála a mobil, ha egyáltalán beveszik a kínálatukba, de a német Telekom árai alapján egyértelmű, hogy 

bődületesen drága lesz.
Tovább

Lenyomta az árakat a Vodafone

2016. október 3., 11:46 Módosítva: 2016.10.03 21:40
62

Átlátható és olcsó ajánlattal állt elő a Vodafone: a hétfőn bejelentett Tuti feltöltőkártyás ajánlat perc- és sms-díja csupán 19 forint.

Tovább

Magyarországra is megérkezett az androidos pénztárca

2016. szeptember 30., 14:55 Módosítva: 2016.10.01 14:22
24

Európában elsőként vezette be a magyar Gránit Bank az androidos fizetési megoldást, tehát aki az okostelefonja odaérintésével akar fizetni a bolti kasszáknál, annak végre nem kell a mobilszolgáltatóval is egyeztetnie, és új SIM-kártyára sincs szükség.

Tovább

Üvegből lehet az iPhone 8

2016. szeptember 30., 09:23 Módosítva: 2017.10.24 16:44
5

Még ki sem hűlt az iPhone 7-ek helye a boltok polcain, de a KGI Securities elemzői máris az okostelefon következő verziójáról beszélnek. Ez következetesen iPhone 8 néven emlegetik, mert senki se tudja elképzelni, hogy az iPhone tizedik születésnapján - ami egészen pontosan 2017 június 29-én lesz - egy 7s kerüljön a piacra. Ráadásul a 8 az egyik legfontosabb szerencseszám Kínában.

Tovább

Jövőre indulnak az önjáró kamionok

2016. szeptember 29., 15:57 Módosítva: 2016.09.29 19:06
107

Az Uber a nyáron 680 millió dollárért megvette az Otto nevű fuvarozócéget, és az önjáró kamionflottájukat már jövőre munkába állítanák. Lior Ron, az Otto társalapítója is arra készült, hogy már 2017-ben beszáll a hosszú távú fuvarozás bizniszébe, tehát nem az Uber sürgeti a dolgot.

A teljes utat nem tudják automatizálni, például a sztárádára felhajtás és a lehajtás műveletét a sofőrnek kell levezényelnie, de már az is nagy előrelépés, ha az út nagy részében pihenhet az ember. 

screen shot 2016-05-17 at 10.27.56 am.png
Tovább

Visszatették a jackdugót az iPhone 7-re

2016. szeptember 29., 09:00 Módosítva: 2016.09.30 08:26
282

Az Apple levette a jack aljzatot az iPhone 7-ről, mert kellett a hely másnak, és Cupertinóban amúgy is a vezeték nélküli zenehallgatásban látják a jövőt. Ez persze nem akadályozta meg a kiegészítők gyártóit abban, hogy visszategyék a jack aljzatot.

Tovább

Nem gyárt több mobilt a Blackberry

2016. szeptember 28., 17:17 Módosítva: 2016.09.29 11:03
145

Mobilgyártóként véget ért a Blackberry küzdelmes pályafutása. A kanadai vállalat vezérigazgatója, John Chen szerdán bejelentette, hogy kiszáll a telefonbizniszből, más cégeket bíz meg a hardver tervezésével, megépítésével és eladásával.

Tovább

Dupla kamerával újított a Xiaomi

2016. szeptember 28., 15:19 Módosítva: 2016.09.29 11:29
8

Az Apple másolására büszke kínai Xiaomi bemutatott két új okostelefont, amelyek már a nevükben is kaliforniai riválist idézik. Az Mi 5s és Mi 5s Plus az eddigi legerősebb rendszercsipeket kapták, és a nagyobb méretű modellnek két kamerája van, akárcsak az iPhone 7 Plusnak.

xiaomi-mi-5s-bottom

Szerencsére nem hű másolatokról van szó, és a Xiaomi igencsak odateszi magát, amikor a hardveről van szó. Az Mi 5s kijelzője 5,15 colos és 1080p full hd felbontású, ebben tehát az iPhone 7 előtt jár. A Snapdragon 821-es rendszercsip két erősebb magja 2,34 GHz-es, míg a gyengébb páros 2,19 GHz-en ketyeg. A csipgyártó Qualcomm azt állítja, hogy a Snapdragon 821 energiahatékonysága 5 százalékkal javult az előd 820-hoz képest.

Tovább

2,6 millió magyar mobilnetezik

2016. szeptember 27., 16:05 Módosítva: 2016.09.27 16:49
4

Az eNet kutatása alapján a magyar internetezők több mint kétharmada, körülbelül 2,6 millió ember használ mobilnetet a telefonján és/vagy a tabletjén, miközben 98 százalékuk, azaz több mint 3,5 millió ember wifin csatlakozik az internetre.

Tovább