Elfogadna 110 000 forintot a mobilcégektől?

2015. január 16., 09:24 Módosítva: 2015.01.16 11:56
6

Tavaly a világ mobiliparának összesen 3,3 billió dolláros forgalma volt, ami azt jelenti, hogy minden egyes földlakóra körülbelül 400 dollár jut. Ettől azonban nem érezhetjük magunkat gazdagabbnak, hiszen a pénz pont az ellenkező irányba áramlik, az emberek zsebéből a szolgáltatókhoz és a gyártókhoz.

Tovább

Kínából jön az iPhone 6 új kihívója

2015. január 15., 14:11 Módosítva: 2015.01.27 23:12
113

Lei Jun, a Xiaomi vezérigazgatója egészen komolyan gondolja, hogy cége lesz a kínai Apple. Csütörtökön két okostelefont mutatott be Pekingben, és előadásában végig azt hangoztatta, hogy az új modellek miben jobbak az iPhone 6-nál. Például abban, hogy nem dudorodik ki a kamerájuk. Junnak azért lehet ekkora bátorsága az Apple-höz hasonlítani a cégét, mert 2014-ban a világ harmadik legnagyobb okostelefon-gyártója lettek, és ezt a sikert szédületes sebességel érték el. 

Ehhez persze azt is hozzá kell fűzni, hogy a Xiaomi elsősorban az indiai és kínai vevők köreiben népszerű, az ő pénztárcájukhoz vannak hozzáigazítva az árak. Ez viszont kevésbé igaz a most bemutatott modellekre.

Az egyszerűbb Mi Note kijelzője 5,7 colos, kamerája 13 megapixeles, és a felületét hajlított karcálló üveg borítja. A szelfikamera 4 megapixeles, és állítólag félhomályban is jó képeket készít. Ebben Snapdragon 801-es processzor, 3 GB RAM és 3000 mAh-ás akku van. A telefon nem olyan olcsó, mint a Xiaomi többi készüléke: 260 dollárba kerül.

Ennél is drágább a Xiaomi Mi Note Pro, de az 530 dolláros modell már csúcskategóriásnak mondható. A legújabb nyolcmagos Qualcomm Snapdragon 810 processzort és 4 GB RAM-ot tettek bele, és a kijelző 2K felbontású. 

Elkészült a moduláris okostelefon

2015. január 15., 13:45 Módosítva: 2015.01.16 07:09
172

A Project Ara okostelefonja attól igazán különleges, hogy nem tudunk róla termékleírást adni. A moduláris telefon egy fix vázból és sok kis modulból áll, tehát olyan minőségű kamerát, kijelzőt, processzort, háttértárat és akkut szerelünk fel rá, amilyet csak akarunk. A fejlesztés a Google laboratóriumában zajlik, és a napokban megtartott konferencián elhangzott: a mobil idén a boltokba kerül.

Tovább

Az Ericsson nélkül nem lenne iPhone

2015. január 15., 10:26 Módosítva: 2015.01.27 23:12
134

Az Apple már megint a bíróságon harcol, de most talán egy kicsit rázósabb a terep, mint amikor azt kellett bebizonyítani, hogy a Samsung Galaxy S az iPhone klónja. Először az Apple csapott oda azzal, hogy szerinte az 4G LTE vezetéknélkül szabadalmakra nincs szükség, és hogy az Ericsson túl magas licencdíjat akar kérni értük. Most szerdán azonban az Ericcson is panaszt tett, a svéd cég szerint ugyanis az iPhone nem is létezhetne az általa kifejlesztett hálózati technológiák nélkül.

Tovább

Árakat emelt az Apple

2015. január 9., 15:10 Módosítva: 2015.01.10 09:32
8

Európában és Kanadában árakat emelt az Apple, és az App Store nevű szoftverboltban mostantól legalább 0,79 euróba, 1,19 kanadai dollárba illetve 0,99 brit fontba kerülnek a fizetős appok. 

Tovább

Döcög a Telekom önkiszolgáló rendszere

2015. január 8., 13:02 Módosítva: 2015.01.09 12:29
25

Máig kapunk olvasói panaszokat arról, hogy nem működik a Magyar Telekom online önkiszolgáló ügyfélszolgálata, és a saját előfizetésünkkel is ugyanezt tapasztaljuk. Szeretnénk kezelni az díjcsomagokat, befizetni a számlákat, de egy hibaüzenet azonnal átdob minket a rendszer az alábbi oldalra, azzal a szöveggel, hogy inkább utaljunk pénzt a bankszámlánkról, vagy látogassuk meg a Telekom egyik üzletét.

Screen Shot 2015-01-08 at 12.41.13 PM.png

Ez az üzenet csak azoknak az ügyfeleknek jelenik meg a Telekom honlapján, akik - még nem tudják elérni az online önkiszolgáló felületet, és mint megtudtuk, csakis a vezetékes szolgáltatások kapcsán.

Tovább

Meddig zuhanhat a Samsung?

2015. január 8., 11:10 Módosítva: 2015.01.12 10:08
29

2014 utolsó negyedévében is alacsonyabb volt a Samsung Electronics nyeresége, mint az azt megelőző évben – közölte a vállalat szerdán, még mielőtt kiadná az üzleti jelentésének végleges változatát. Ez azt jelzi, hogy az okostelefonok piacán megjelent kínai riválisok, illetve az új erőre kapó Apple nemcsak átmeneti fejfájást okoz a dél-koreai vállalatnak. Ez már az ötödik egymást követő negyedév, amelyben a Samsung a korábbinál szerényebben teljesít.

Megtanulhatták volna: a platformot kell uralni

Úgy is megfogalmazhatjuk, hogy tessenek csak továbbmenni, nincs itt semmi látnivaló. Ugyanaz történik a mobiliparban, mint ami pár évtizeddel korábban az pc-iparban is lejátszódott, csak ott a Microsoft halászta el a nyereség nagy részét a hardvergyártók elől, a mobiliparban pedig már a Google felé áramlanak a milliárdok. Nagy általánosságban még mindig igaz, hogy az USA irányít, Európa kisegíti néhány érdekes új technológiával és szolgáltatással, Ázsia pedig legyártja hozzá a vasakat.

Tovább

Karácsonykor is csak facebookoztunk

2015. január 5., 13:52 Módosítva: 2015.01.05 15:14
6

A Vodafone ügyfelei által generált adatforgalom december 31-én és január 1-jén mintegy 60 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit és 130 százalékkal a 2012-es szintet, a karácsony három napjában mért mobilinternet-forgalom pedig 50 százalékkal volt magasabb az előző évinél. A társaság szerint mindez jelzi a közösségi média és online megoldások növekvő súlyát.

Tovább

A telefon, amit soha nem cserélnék el semmilyen iPhone-ra sem

2015. január 3., 15:52 Módosítva: 2015.03.16 09:10
3217

Hogy milyen a BlackBerry Passport? Furcsa, olyan. Aki már használt ilyen készüléket, mármint BlackBerry típusút, az nagyjából húsz perc alatt megszokja, és utána kezdi el felfedezni, hogy ebben a telefonban sokkal, de sokkal több van, mint egy egyszerűen csak rémesen idétlen külsejű készülékben, ami csak azért lett olyan, amilyen, mert a cég mérnökei jó dolgukban már tényleg nem tudtak mit kitalálni, és mindent megtettek azért, hogy az ő új játékszerük más legyen. Ilyen jó telefonom viszont még soha nem volt.

Kezdjük a külcsínnel, úgyis ez az, amit először észrevesz az ember, és ebben sikerült nagyot gurítaniuk a BB mérnökeinek: telefon a ma már iparági szabványnak tekinthető téglalap helyett négyzetes alakot kapott, viszont abból jó nagyot, ha már lúd alapon, de az üzleti felhasználók legnagyobb örömére. Ez a készülék ugyanis a BlackBerry eddigi komoly darabjaihoz hasonlóan nem hobbitelefon, hanem munkaeszköz, de erről majd kicsivel később.

A négyzetes képernyő mindennel szembe megy, amit az okostelefonok tervezői eddig sulykoltak a vásárlók agyába, nincs 16:9-es kép, a videók lejátszása nem tartozott az elsődleges szempontok közé. Ezzel nem azt mondom, hogy a Passporton nem lehet fenyőfába ugráló kismacskákról szóló YouTube-videókat nézegetni, mert lehet, csak a képernyő alsó és felső részén fekete csík látható, mint amikor a Color Star tévén először láttam A jó, a rossz és a csúf című pompás westernt.

A felbontása viszont pompás, 1440×1440-es, és sikerült belepréselni annyi pixelt, hogy a konkurens csúcstelefonok mellett sincs szégyellnivalója. A négyzetes alakú képernyő alatt aztán ott van egy háromnegyed részben teljes billentyűzet, amin olyan kiválóan lehet gépelni, hogy ezt a cikket például teljes egészében azon írtam, és ugyan a sebesség még nem az igazi, de már látom a fényt az alagút végén. A BlackBerry telefonokon eddig megszokott négy helyett  három soros billentyűzet gombjainak jobb a nyomáspontjuk, mint amivel a Q10-en találkoztam, a szóköz viszont rövid, csupán két gombnyi, ez egyelőre szokatlan, de nem zavaró. Ha pedig szükség lenne írásjelekre, a felső gombsor felett, az érintőképernyő alsó részén megjelenik egy virtuális gombsor, és máris lehet számokat vagy szmájlikat írni.

Tovább

Útdíjat vezettek be a komlói társasházakban

2015. január 2., 08:34 Módosítva: 2015.01.03 09:12
2438

Úgy látszik 2015 az útdíjak éve lesz, és már nemcsak az autósokat sarcolják meg, hanem a gyalogosokat is. Komlón legalábbis kiépítettek egy forradalmian új beléptetőrendszert, melyben a tízemeletes társasházak lakói csak telefonhívással tudják elindítani a liftet.

A Népszabadság azt írja, hogy a lifthasználatot korlátozó megoldást hét társasházában vezették be, és az volt a céljuk, hogy a közös költséggel tartozó lakókat fizetésre ösztönözzék. A hét lift átépítése 700 ezer forintba került, de a befektetés máris sokszorosan megtérült: 4 millió forintnyi tartozást sikerült beszedni.

Tovább

Az Apple nem kérdez, csak fizet

2014. december 30., 14:42 Módosítva: 2014.12.31 08:00
3

Az Apple hozzáigazította a felhasználói feltételeit az uniós ajánlásokhoz, és ennek hála az iTunes, iBooks és App Store boltokban megvett tartalmakat 14 napig visszaadhatjuk. Cserébe visszakapjuk a teljes árat.

Jó sokáig tartott, amíg az EU-s direktívát alkalmazni kezdték. Az iránymutatás 2011-ben született meg, és a tagállamok 2014 júniusáig kaptak haladékot, hogy átvegyék a benne foglaltakat. Ezek persze csak ajánlások, és nincs mögöttük olyan törvény, amely kényszerítené a betartást.

Az Egyesült Államokban nincsenek ilyen jogaik a fogyasztóknak, ott minden eladást véglegesnek tekintenek. A Google pedig csak a zenei szolgáltatására érvényesítette a 14 napos lemondási periódust az EU-ban, az alkalmazásboltban csupán 2 óránk van arra, hogy meggyondoljuk magunkat és visszakérjük az appok árát.

A karácsonyra kapott mobilok fele iPhone

2014. december 30., 09:50 Módosítva: 2014.12.30 20:16
176

Milliók kaptak karácsonyra mobilt, és a Flurry minden évben megvizsgálja, hogy melyek a legnépszerűbb modellek. A cég több mint 600 000 alkalmazás letöltését követi nyomon, ebből tud következtetni arra, hogy mi került a fa alá.

Leginkább alma
 
Tovább

Süketek, mint a nagymamám

2014. december 29., 20:56 Módosítva: 2015.02.03 10:07
215
Mindenki odavan az okosórákért, kivéve azok, akik már hosszabb ideig használtak ilyet. Ezeknek a csuklóra szíjazott kvarcjátékoknak egyetlen dolgot kell halálpontosan tudniuk: értelmezni azt, amit mondunk nekik. Az eladók azonban hazudnak, és akármilyen gyöngykiejtéssel próbálkozunk, végül rá kell jönni, hogy ezek az órák nemcsak tök süketek, de még ostobák is. A Moto 360, Samsung Gear S és LG G Watch R karórákkal villogtunk egy héten át, és most megírjuk, hogy mire mentünk vele.

Évszázados hagyománya van annak, hogy okos dolgokat rögzítsünk a csuklónkhoz, már a svájci órásmesterek is igyekeztek túllépni az időmérésen. Sok kísérletük fulladt kudarcba, mire sikerült kihozni a maximumot a mechanikus szerkezetekből, és alkotásaiknak ma már nagy presztízsük van. Az intelligens karórák tervezői még nem tartanak itt, botladoznak a közmondásos gyerekcipőben, és esnek pofára nagyokat.

Call Szabó Zoli – mondom. A Gear S úgy 6-7 másodpercen át gondolkozik, pedig fullos a 4G. Végül kiírja, hogy tényleg „Szabó Zoli”-t értett, viszont közli, hogy nincs ilyen név a telefonban. Pedig de, van.   

Amit jól csinálnak az okosórák tervezői, azt mind az elődjeiktől lesték el. Kizárólag a dizájn stimmel, az órák óraformájúak, figyelemfelkeltők. Ezt onnan lehet tudni, hogy amikor kiment a videóm a telefonra húzott lufiról, több barátom keresett meg azzal, hogy nem érdekli az a bohóckodás, de áruljam el, hogy mi van a csuklómon.

Tovább

Ezeket az appokat kell letölteni a karácsonyra kapott mobilra

2014. december 29., 14:13 Módosítva: 2014.12.30 12:30
34

Karácsonykor egy új okostelefon büszke tulajdonosa lett? Megmutatjuk azokat az alkalmazásokat, amiket mindenképpen érdemes feltelepíteni. Nagyon sok olyan app van, ami Androidon, iOS-en és Windows Phone-on is elérhető, ezért betűrendben közöljük a listát, és mindegyikhez odaírjuk, hogy mire lehet feltelepíteni.

A teljesen egyértelmű appokat most átugorjuk: nyilván mindenki felteszi a Facebookot meg a Messengert, és akinek külföldön és/vagy vidéken vannak rokonai, az szívesen telefonál és üzenget ingyen a Viber, Skype vagy WhatsApp segítségével.   

Tovább

Matricákkal újított a Facebook

2014. december 23., 15:56 Módosítva: 2014.12.24 21:00
134

Szmájlik, emojik és különféle matricák nélkül unalmas lenne az online csevegés. A Facebook most már azt is lehetővé teszi, hogy a Messengerben használt matricákat rábiggyesszük a fotóinkra, amihez a Stickered nevű appot kell letölteni. Androidra már a múlt héten kiadták, és most megérkezett iOS-es verzió is.

Ezt a minőséget tudja a Facebook
Ezt a minőséget tudja a Facebook

A Facebook mérnökei az egyszerűségre törekedtek, a minőség rovására. Szinte az örökkévalóságig a matricán kell tartani az ujjunkat, ha módosítani akarjuk a képet. Ha meg is van a kívánt matrica, a végeredmény nem biztos, hogy jó lesz. A rajzolt figurák ugyanis velünk szemben állnak, míg az emberek a legritkább esetben fordulnak pont a kamera felé. Még egy mínusz pont jár a Facebooknak a matricázott képek gagyi felbontása miatt.

PicSay Pro: torzítani tudjuk a felhelyezett matricát, hogy jól illeszkedjen a képhez.
PicSay Pro: torzítani tudjuk a felhelyezett matricát, hogy jól illeszkedjen a képhez.

Azért vagyok ilyen finnyás, mert már évek óta használom a PicSay Pro nevű appot, ami Androidon a matricázás királya. Az ingyenes változatban nem, csak a 900 forintos Pro verzióban van benne az a funkció, amivel torzítani is tudjuk a matricákat.

Az appban személyre szabható szövegbuborékok és rengeteg képbuheráló alapeszköz is van, nem csak matricázni tudunk. Sajnos az iOS-re kiadott változata béna, meg sem közelíti az androidos verziót, amivel pillanatok alatt létre tudunk hozni nagyszerű műalkotásokat, a lehető legjobb felbontásban. Ilyen az alábbi, járdán felfedezett Csulaszaurusz is, aminek jó irányba tudtam beállítani a fogsorát: 

Mindig egyszerűbb a helyzet, ha szemből kell felragasztani a virtuális matricát:

Aki tud profibb matricázót, ne legyen rest megosztani hozzászólásban!

45 milliárd dollárt ér a kínai Xiaomi

2014. december 22., 17:16 Módosítva: 2014.12.23 10:50
20

A világ harmadik legnagyobb okostelefon-gyártója a Wall Street Journal üzleti napilap szerint egymilliárd dolláros befektetést szerzett, amivel a cég értéke 45 milliárd dollárra nőtt. A vállalat nem kommentálta az értesülést, de ha igaz a hír, akkor ez óriási ugrás a tavaly augusztusi 10 milliárdos értékről.

Tovább

6 GB RAM lesz a Sony Xperia Z4 Tabletben?

2014. december 22., 16:35 Módosítva: 2014.12.22 20:30
7

Megjelent egy pletyka a Sony Xperia Z4 Tablet Ultra gépről, és ez alapján elképesztően ütős lesz a japán cség új csúcsgépe. Az ultraHD kijelző 3840×2400 pixeles, a processzor 2,86 GHz-es Qualcomm Snapdragon 810, a belső tárhely 64 GB-os, az akku 12100mAh-ás.

Screen Shot 2014-12-22 at 4.14.18 PM.png

Állítólag 6GB RAM-ot építenek bele, amivel a rendszer nagyjából a csúcskategóriás laptopokkal kerül egy szintre. A 64 bites Snapdragon mellé elméletileg be lehet pakolni ilyen sok memóriát is, de amikor ilyen nagy ugrás történik, a gyártók az áraikat is hozzáigazítják.

Valószínűleg csak január elejéig kell várni, hogy kiderüljön az igazság, mert a Sony is nagy bejelentésekkel készült a Las Vegasban megrendezésre kerülő CES 2015 kiállításra.

Önmegsemmisítő Blackberry készül

2014. december 22., 14:50 Módosítva: 2015.03.16 09:10
28

A BlackBerry és a Boeing együtt dolgoznak egy új okostelefon kifejlesztésén, amivel elsősorban kormányzati vevőket akarnak szerezni. Az új eszköz ugyanis nem a szoftverboltjában elérhető sok százezer játékkal kényezteti a felhasználót, hanem az egyedülálló adatbiztonsággal.

Tovább

Extra kijelzőnek még jó a levitézlett iPad

2014. december 22., 12:57 Módosítva: 2014.12.22 20:30
8

Az iPad általában kihasználatlanul fekszik az asztalon, amikor a számítógépet használunk helyette. Egy új szoftverrel azonban extra kijelzővé alakíthatjuk át a tabletet. A Duet Display nevű appot az iPadre, a kiszolgáló szoftverét pedig egy Mac gépre tudjuk feltelepíteni. A Macen futó program ingyenes, a tableten futó app körülbelül háromezer forintba kerül.

Eddig is voltak olyan alkalmazások, amelyek átsugározták a Mac gépek vagy a pécék képét a tabletekre, sőt, külső kijelzőként is használni tudtuk a tableteket. Ezek a programok azonban wifin kapcsolódtak a számítógéphez, és emiatt érezhetően lassú volt a kommunikáció a két eszköz között (ilyen például az Air Display, amivel nem voltunk ennyire elégedettek, hamar le is töröltük a gépről).

Tovább

A Blackberry végre megint azt csinálja, amihez ért

2014. december 18., 12:15 Módosítva: 2015.03.16 09:10
55

A kanadai mobilgyártó cég még mindig az életben maradásért küzd, miközben visszasírják azt a néhány évvel ezelőtti állapotot, amikor még meghatározók voltak a telefonok piacán. Miután az újítási kísérleteik kudarcot vallottak, a legújabb modelljükkel próbálnak visszatalálni az egykori siker receptjéhez.

Az új telefon neve egyszerűen Blackberry Classic, és ehhez illően úgy is rakták össze, hogy a cég minden klasszikussá vált megoldása megtalálható legyen benne. A korábbi dizájn mellé visszatért a jól bevált, sokgombos fizikai billentyűzet és a görgetőgomb is. Kisebb is, mint a legutóbbi modellek: 720x720 pixeles, 3,5 hüvelykes érintőképernyőt kapott a gombok felett. A BlackBerry 10 nevű saját operációs rendszert futtatja, de rajta lesz az Amazon alkalmazásboltja, így androidos appok is telepíthetők rá.

A Classic olcsóbb lesz az aktuális Iphone-oknál, de ez nem is elsődleges szempont, hiszen a bejáratott megoldásokkal elsősorban a bejáratott célközönséget lövik be, vagyis az üzleti ügyfelekre számítanak.

Ki tudja ejteni azt, hogy Xiaomi?

2014. december 16., 13:06 Módosítva: 2015.04.14 11:06
276

Tavaly ilyenkor még csak másfél százalék volt a Xiaomi részesedése az okostelefonok világpiacán, most viszont már a negyedik legnagyobb gyártó. Majdem egy évtizede követem a Gartner gyártói toplistáját, és a régi nevek mind eltűntek róla. A Samsung az egyetlen kivétel, neki sikerült felküzdenie magát az élre, de ő sincs biztonságban, mert a második helyezett Apple öles léptekkel közelít.

Okostelefonok világpiaca, Gartner

Vállalat 2014 harmadik negyedév (ezer db) 2014 3Q (%) 2013 harmadik negyedév (ezer db) 2013 3Q (%)
Samsung 73212,4 24,4 80356,8 32,1
Apple 38186,6 12,7 30330,0 12,1
Huawei 15934,9 5,3 11665,7 4,7
Xiaomi 15772,5 5,2 3617,5 1,5
Lenovo 15011,9 5,0 12882,0 5,2
Egyéb 142891,6 47,5 111445 44,5
Összesen 301009,9 100 250297 100

Egyébként a Xiaomit úgy mondják ki, hogy saomi, itt egy videó, ami alapján lehet gyakorolni:

Tovább

Pénzügyi szolgáltatást indít a Telenor

2014. december 15., 12:50 Módosítva: 2015.10.08 09:21
59

Mobiltelefonnal és bankkártyával igénybe vezető hitelkártya szolgáltatást indít a Telenor, amihez a Budapest Bank lesz a partnere. A december 16-tól elérhető pénzügyi szolgáltatás egyik fő eleme egy hagyományos műanyag hitelkártya lesz, amelyhez az ügyfél 100 ezer forinttól egymillió forintig igényelhet hitelkeretet.

A másik fontos összetevő egy mobilalkalmazás, amivel egyszerűen, egyetlen PIN-kód megadása után lehet kezelni a banki ügyeket. Ez most még nem működik virtuális pénztárcaként, tehát egyelőre nem tudunk a mobillal fizetni a kasszáknál. Takács Zoltán digitális szolgáltatásokért felelős vezérhelyettes elmondta, dolgoznak azon, hogy ezt minél hamarabb be tudják vezetni. 

Tovább

Mobilszolgáltatás indul angliai magyaroknak

2014. december 13., 10:41 Módosítva: 2014.12.14 11:10
1673

Az Egyesült Királyságban élő magyaroknak indít mobilszolgáltatást NordTelekom Mobile néven NordTelekom. A pénteken indult szolgáltatásssal az Angliában élő több százezer magyar mobilja olcsón, vezetékes tarifával érhető el Magyarországról, miközben a hívott félnél nincs költség. A NordTelekom Mobile kártyájához angol és magyar telefonszám is tartozik.

Tovább

Nagy dobásra készül a Telenor

2014. december 5., 11:07 Módosítva: 2014.12.19 12:12
25

Pénteken sajtótájékoztatót akart tartani az éppen most 20 éves Telenor, azzal a csábító sztorival, hogy belépnek egy új gazdasági területre, egy másik iparágba. 

Tudtad, hogy a Toyota első terméke 1926-ban egy automata szövőszék volt?

Hallottál már arról, hogy az 1923-ban alapított Hasbro kezdetben textilmaradványok értékesítésével foglalkozott?

Tudtad, hogy a Samsung saját márkás tésztával és élelmiszerboltokkal kezdte üzleti tevékenységét 1938-ban?

– írja a meghívójuk. A pénteki rendezvényt azonban reggel elhalasztották, alig néhány órával a kezdete előtt, ami még rejtélyesebbé teszi az ügyet. Nagyon ritkán fordul elő ilyesmi egy ilyen nagy cégnél. Az is szokatlan, hogy hiába próbáltuk faggatni őket, a titoktartási nyilatkozatra hivatkoztak, hogy arról aztán egy mukkot sem mondanak, hogy mi a bejelentés tárgya.

Tovább

A Telekom 300 megabit sebességű mobiltechnológiát tesztel

2014. december 3., 16:30 Módosítva: 2014.12.03 22:01
12

A Magyar Telekom élő hálózatán teszteli az LTE-Advanced mobiltechnológiát, a vállalat néhány budapesti állomásán bekapcsolt szolgáltatás 300 megabites másodpercenkénti elméleti maximális letöltési sebességet tesz lehetővé - közölte a vállalat szerdán az MTI-vel.

A Magyar Telekom az Ericssonnal közösen ez év áprilisában, Magyarországon elsőként mutatta be a negyedik generációs mobiltechnológia (4G/LTE) továbbfejlesztett változata, az LTE-Advanced hálózat teljesítményét és a használatában rejlő lehetőségeket. A további tapasztalatszerzés érdekében a napokban néhány állomáson bekapcsolta ezt a szolgáltatást, amely a cég négy budapesti telephelyének körzetében, a XI. kerületben található Infopark szinte teljes területén, illetve a Magyar Telekom Krisztina körúti székházában működik.

A közleményben emlékeztetnek, hogy a Telekom jelenleg a 4G hálózatának kiterjesztésén dolgozik, a jövő év elejére az ország lakosságának 80, jövő év végére pedig 93 százaléka számára válik elérhetővé a 4G mobilinternet szolgáltatás. A közlemény szerint jelenleg 75 százalékos a Telekom 4G kültéri - lakosságra vetített - országos lefedettsége.

A társaság októberben 53-ról 73 százalékosra bővítette 4G mobilinternet hálózatát a tenderen elnyert frekvenciák használatba vételét követően. Ezzel egyidejűleg  az elérhető maximumra, másodpercenként 150 megabitre növelte a 4G névleges - díjcsomagtól és készüléktől függő - letöltési sebességét.

Ingyen internet lesz a Combinón

2014. december 2., 13:55 Módosítva: 2014.12.02 17:47
698

Az éjszaka közepén hazatántorgó részegek nemcsak óbégatni tudnak majd a Combinókon, hanem akár internetezni is. A BKK ugyanis azt írja a Facebook-oldalán, hogy elkezdte wifivel felszerelni a nagykörúti járatokat, és 2015 elején végez a munkával.

Kicsit kételkedünk abban, hogy ez valóban hasznos lesz-e, mert a MÁV néhány járatán is van ingyen wifi, és teljesen használhatatlan. Valószínűleg azért, mert túl sok utas akar rácsatlakozni, és nem túl nagy a sávszélesség.

Hogy elkerüljük az adatforgalmi dugót, azt javasoljuk a BKK-nak, hogy vezessen be legalább két újfajta kombinált bérletet, és csak az férjen hozzá a wifihez, aki fizetett is érte egy jelképes összeget.

  • Geek bérlet: utazás + wifi + a Combino műszaki rajza
  • Hipszter bérlet: utazás + wifi + Bubi + Starbucks-kupon

Ha van még ötlete más bérlettípusokra, írja meg hozzászólásban!

Így készítsen mobiltokot fél perc alatt

2014. december 1., 14:18 Módosítva: 2014.12.02 14:51
1273

Gyorsan készíthetünk egy tokot a karácsonyi akcióban megvett mobilhoz, és csak egy 40 forintos lufi kell hozzá – derült ki egy Youtube-on terjedő videóból, amit gyorsan reprodukáltunk. Az is kiderült, hogy a művelethez némi türelem és bátorság is kell, mert nem biztos, hogy elsőre sikerül. Üvegborítású készülékkel ne próbálja ki, mert eltörhet, amikor egy sikertelen próbálkozásnál odacsapja az asztalhoz! 

Bármennyire is praktikusnak tűnik a lufiborítás, ez valójában csak annyira véd, mint a teszkós nejlonzacskó az AIDS ellen. Ha el akarjuk kerülni a zúzódásokat, akkor vegyünk olyan tokot, amit az adott készülékhez igazítottak. A lufiborítás ugyanis

  • eltakarja a kamerát,
  • nehezebben találjuk meg a gombokat,
  • befedi a mikrofonok és a hangszórók nyílását,
  • túl vékony ahhoz, hogy hárítsa a koccanásokat.

Persze a lufi jobb játék, mint a Kínában fröccsöntött gumitokok. 

Telefonnal fizethetnek a Telekom ügyfelei

2014. november 26., 11:38 Módosítva: 2014.11.26 16:41
54

Műszaki szempontból már a nyáron bevezetésre kész volt az okostelefonokba épített bankkártya, de majdnem fél évet kellett várni arra, hogy a sikeres tesztüzem után nyilvánosan is elérhetővé tegyék az új szolgáltatást. Úgy látszik nem volt egyszerű tisztázni, hogy a résztvevő partnerek mekkora részesedést kapjanak a telefonnal intézett pénzügyi tranzakciókból. Most elindul ugyan a MobilTárca, de egyelőre csak azok vehetik igénybe, akik a Telekomnak és az OTP-nek is ügyfelei. A Vodafone azt ígéri, hogy 2015 elején indítja el a saját mobilos pénztárcáját.

Így működik a mobilos vásárlás

A MobilTárca alkalmazását okostelefonokra tudjuk feltelepíteni, ez oldja meg a bankkártyák, hűségkártyák és belépőjegyek tárolását. Használatához le kell cserélni (ingyen) a SIM-kártyákat, mert ezen az új lapkán található meg az a csip, amely az adataink biztonságos tárolásáért felel. Amikor a telefonra telepített virtuális kártyával fizetünk, azt ugyanúgy kell használni, mint hagyományos PayPass bankkártyákat: oda kell tartani a terminálhoz, és néhány másodperc alatt megtörténik a tranzakció. 

Tovább

Év végén 71 milió iPhone-t adnak el

2014. november 24., 15:59 Módosítva: 2014.11.24 17:06
6

A szeptemberben megjelent iPhone 6 és 6 Plus okostelefonok őrült tempóban fogynak, ha hihetünk az elemzőknek. A KGI-nek dolgozó Ming-Chi Kuo, aki az eddigi pontos előrejelzéseivel szerzett magának hírnevet, 2014 utolsó negyedévére az eladások 82 százalékos fellendülését jósolta. 

Tovább

Durván túlbecsülték a Galaxy S5 sikerét

2014. november 24., 14:49 Módosítva: 2014.11.25 08:22
31

Egy, a Wall Street Journalben megjelent elemzés szerint a Samsung Galaxy S5-ből sokkal kevesebbet adtak el, mint amennyire a dél-koreai cég számított. Az üzleti napilap szerint a bemutatót követő első három hónapban csupán 12 millió S5 fogyott, ami körülbelül 4 millióval kevesebb, mint amennyi S4-et adtak el ugyanennyi idő alatt.

Kínában állítólag 50 százalékkal csökkentek az eladások, és mindenhol máshol vesztett népszerűségéből a Samsung. A legnagyobb piacok közül csak az Egyesült Államok volt a kivétel, ahol még nőtt is az eladott darabszám.

A Samsung nagy raktárkészletet halmozott fel, és többet kellett költenie reklámra, hogy meg tudjon szabadulni a készülékektől. A Samsungnál csökkent a mobilos részleg nyeresége, ami arra sarkallta a céget, hogy átalakítsa a működését. A vezérigazgatói szinten is komoly változások várhatók. A WSJ szerint a mobilos részleget vezető JK Shin feladatai is máshoz kerülhetnek.