Egészpályás letámadást indított a Samsung a középkategóriában

2023. március 25., 06:02 Módosítva: 2023.03.25 17:14
69

Néhány héttel a csúcskategóriás S23-as mobilok leleplezése után a Samsung március közepén a középkategóriára is ledobta a bombát, hivatalosan is bemutatták ugyanis a Galaxy A34 5G-t és a Galaxy A54 5G-t, előtte azonban még a barcelonai MWC-n is tettek egy kisebb bejelentést, ahol az alsó-közép kategóriás A14-é volt a főszerep.

Így lett tehát háromfős az A szériás mobilok tábora, melyek közül mindegyiket lehetőségünk volt kipróbálni az elmúlt napokban. Az előző generációhoz képest az előrelépés nem nagy, az újítások azonban mindenképp örömmel látottak – nézzük, hogy melyek is ezek.

Az első és talán legfontosabb változtatás a készülékek kinézetében figyelhető meg, melyek ezúttal már egy az egyben a Galaxy S23-as mobilokét idézik. A hátlapi kameralencsék különállóan, egymás alatt, jelzőlámpa-szerűen helyezkednek el mindhárom mobil esetében, az anyaghasználat, a kijelző és a teljesítmény tekintetében azonban már bőven találunk eltéréseket.

Tovább

Világelső újítást hozhat az iPhone 15 Pro

2023. március 19., 12:15 Módosítva: 2023.03.20 14:55
366

A korábban kiszivárgott CAD-fájlok és az azok alapján elkészített renderek jóvoltából már elég sokat tudunk arról, mit várhatunk az idei iPhone 15-ös termékcsaládtól. Az alapmodellek például szinte biztosan megkapják a Dynamic Islandet, míg a Pro készülékeket egy teljesen új külsővel vértezi fel az Apple, ezek mellett azonban számos újdonsággal is kecsegtetnek majd az idei iPhone-ok.

A dizájnváltozások közé tartozik többek között az eddigi nemesacél keret titánra való cserélése, de a korábban teljesen sík kijelző is enyhén hajlított lesz a széleinél, valahogy úgy, ahogy azt az Apple Watch Series 7 és Series 8 esetében láthatjuk. Bár a mobilokról eddig is meglehetősen sokat tudtunk, most mégis újabb információk láttak napvilágot – írja a 9to5Mac.

Egy Twitteren közzétett bejegyzésében a meglehetősen precíz és pontos szivárogtatásairól elhíresült Ice Universe megerősítette, hogy az iPhone 15 Pro Max az iPhone 14 Pro Maxhoz képest jelentősen vékonyabb kereteket kap, amivel át is veszi az első helyet a legvékonyabb kerettel rendelkező mobilok képzeletbeli versenyében.

Tovább

Friss képeken látható a Huawei P60, ez lehet a végleges dizájn

2023. március 19., 11:34 Módosítva: 2023.03.20 09:21
1

Napokra vagyunk attól, hogy a kínai Huawei leleplezze csúcs- és prémium kategóriás mobilcsaládjának új tagját, a P60-at, amely körül a szankciók miatt ugyan már nincs akkora felhajtás, de ez semmit sem vesz el a készülék hardveres képességeiből.

A mobil elődje, a P50 Pro korábban az Index szerkesztőségében is járt, amely kamerás képességeit rendkívül szerettük, így kifejezetten várjuk, hogy pontosan mi lesz a kínai gyártó idei nagy dobása – főleg azok után, hogy a közelmúltban a Leicával való együttműködésük is véget ért.

A nemrégiben kiszivárgott promóképek alapján a P60 egy átdolgozott hátlapi kameraszigettel érkezik a boltok polcaira, amelynek a középpontjában egy gigászi méretű lencsét találunk majd, két további kamerával kiegészülve.

Tovább

Figyelmeztetést adott ki a Google, nagy bajban lehetnek ezek az androidos telefonok

2023. március 19., 10:04 Módosítva: 2023.03.20 11:53
51

Újfent figyelmeztetést adott ki a Project Zero: egyes, Androidot futtató Samsung, Vivo és Pixel mobilok ugyanis olyan sebezhetőségeknek vannak kitéve, ami miatt pusztán a telefonszám ismeretében is kompromittálhatják a készülékeket.

Bár csak kevesen tudják, a Project Zero a Google kiberbiztonsági szakértőiből és elemzőiből álló, házon belüli csapata, akik azzal foglalkoznak, hogy a keresőóriás saját fejlesztésű operációs rendszere a lehető legbiztonságosabb platform legyen. Ennek érdekében a csapat most egy új blogbejegyzésben tájékoztatta a felhasználókat: a Samsung egyes, Exynos-modemeket használó mobiljai veszélynek vannak kitéve.

Mint kiderült, a 18 felfedezett veszélyforrásból négy olyan, amely azonnali intézkedéseket igényel, azok ugyanis, mint ahogy korábban írtuk, már a telefonszámot ismerve feltörhetővé válnak. A maradék 14 exploit már kevésbé ártalmas, azok ugyanis kicsit nagyobb erőforrást és több elszántságot igényelnek a rosszakarók részéről, ennek ellenére azokat sem szabad figyelmen kívül hagyni.

Tovább

Nagyot fejlődött a Samsung középkategóriás mobilcsaládja

2023. március 17., 21:24 Módosítva: 2023.03.18 09:03
50

Szinte napra pontosan egy évvel az előző generáció leleplezése után, a Samsung március 16-án hivatalosan is bemutatta középkategóriás mobilcsaládjának új nemzedékét, amely idehaza a Galaxy A34 5G és a Galaxy A54 5G nevezetű készülékekből áll. A telefonok az elődhöz képest megújult külsőt, fényesebb kijelzőt és jobb kamerákat kaptak – ennél többet pedig talán nem is kívánhattunk volna.

Az új készülékek egy az egyben a Galaxy S23-as mobilok külsejét idézik, egy laikus akár még össze is tévesztheti a két készüléket, a háttérben azonban természetesen számos különbség fedezhető fel. Az olcsóbb A34 egy 6,6 hüvelykes, full HD+ felbontású, Super AMOLED panellel érkezik, amely támogatja az akár 120 hertzes képfrissítést is, az előlapi kamera azonban továbbra is U alakban rondít bele a kijelzőbe, és a kávák is meglehetősen vaskosak.

A kijelzőt természetesen üveg védi, az oldalsó keret és a hátlap azonban továbbra is műanyag, melyek ugyan elvesznek a prémium érzetből, cserébe a nagyobb méret ellenére is egy könnyű készülékről beszélünk. Az A34 5G az előlapon egy 13 megapixeles szenzort, míg a hátlapon egy 48 megapixeles hátlapi nagy látószögű kamerát, egy 8 megapixeles ultranagy látószögű kamerát és egy 5 megapixeles makró kamerát kapott.

Tovább

Nyakon csípték a Samsungot

2023. március 16., 07:08 Módosítva: 2023.03.16 11:35
234

Igazi szenzációként tekintett néhány éve a világ az akkor legújabb Samsung mobilra, a Galaxy S20 Ultra volt ugyanis az első olyan telefon a dél-koreai gyártó repertoárjában, amely már egy periszkópos telefotólencsével is rendelkezett. A telefon ezzel képes lett az akár százszoros digitális zoomolásra is, amivel már a Holdról is ütős képeket lehetett készíteni.

A telefonnal lőtt fotók olyannyira meghökkentők voltak, hogy egyből mindenki arra gyanakodott, hogy turpisság áll a háttérben, a Samsung azonban minden ilyen és ehhez hasonló vádat elutasított. Állításuk szerint nem helyeznek előre generált textúrákat a Hold-fotókra, hanem olyan fejlett mesterséges intelligencián alapuló képfeldolgozó algoritmusokkal dolgoznak, melyek felismerik a Hold jelenlétét, ezek után pedig a zajt és a homályosságot eltüntetve a kép egy feljavított változatát kapja meg a felhasználó.

A dél-koreai gyártó mindezt az Input magazinnak mondta még 2021-ben, akik már közel két évvel ezelőtt is próbálták nyakon csípni a Samsungot – ez azonban végül nem nekik, hanem egy teljesen hétköznapi Reddit-felhasználónak jött össze, legalábbis látszólag.

Tovább

Törésteszten vizsgázott a Samsung és az Apple zászlóshajója

2023. március 14., 21:36 Módosítva: 2023.03.15 11:24
25

Kicsivel több mint egy hónapja már, hogy a Samsung piacra dobta aktuális csúcskészüléket, a Galaxy S23 Ultrát, az elmúlt hetekben pedig napvilágot láttak az első tesztek is.

A mobillal többek között az Indexen is foglalkoztunk, a Samsung új zászlóshajóját a dél-koreai gyártó eddigi legjobban összerakott és legminőségibb mobiljának neveztük, mely számtalan pozitív tulajdonsággal rendelkezik, és csak elenyésző negatívummal – az internet azonban egy meglehetősen sötét hely, ahol nem csak olyan hétköznapi tesztek találhatók, mint amilyen a miénk is volt.

A PhoneBuff YouTube-csatorna például arról híresült el, hogy különböző gyorsasági és törési teszteket végeznek a legújabb mobilokon, utóbbiból pedig most a Galaxy S23 Ultra sem maradt ki. Annak érdekében azonban, hogy még érdekesebb legyen a szituáció, a Samsung mobilja mellé odaállították az Apple csúcskategóriás készülékét, az iPhone 14 Pro Maxot is, hogy megnézzék, melyik mobil bír ki több – bizonyos esetekben a szemnek is fájdalmas – esést.

Tovább

Nyakunkon az Android 14, ezekkel újíthat a rendszer

2023. március 13., 18:05 Módosítva: 2023.03.14 09:12
33

Ugyan az androidos mobilok többsége még csak az elmúlt hetekben, hónapokban kapta meg az Android 13-as frissítést – ha egyáltalán megkapták –, a Google már javában a legújabb verzión dolgozik, amelynek a napokban már a második fejlesztői béta-verziója is megjelent.

Mint ismert, a Google korábban mindig egy édesség nevéhez párosította operációs rendszerének aktuális verzióját, amelyek ábécésorrendben követték egymást – így lett az Android 5.0 például Lollipop, azaz nyalóka, az Android 6.0 Marshmallow, azaz mályvacukor, az Android 7.0 Nougat, azaz nugát. Sokak bánatára az Android 10.0 óta a Google már nem használja a különféle marketinganyagokban az édességneveket, belső körökben azonban továbbra is követik a hagyományokat.

Ennek köszönhetően természetesen az Android 14 is kapott egy második nevet, amely jóformán az egyetlen édesség, ami a jelenleg sorban következő „u” betűvel kezdődik. Ez nem más, mint az Upside Down Cake, azaz a fordított torta. Hogy tisztáztuk az új rendszer egyik legfontosabb jellemzőjét, nézzük, milyen valós újításokat hoz az Android 14.

Tovább

Kijelző alatti ujjlenyomat-olvasóval sokkolna az Apple

2023. március 11., 14:05 Módosítva: 2023.03.12 13:43
112

Bár jelenleg úgy tűnhet, hogy az Apple minden erőforrását a Face ID-ba és az azt működtető TrueDepth-kamerarendszer fejlesztésébe öli, a háttérben ez egyáltalán nem így van, a cupertinói gyártó ugyanis már 2013 óta, tehát több mint tíz éve azon dolgozik, hogy hogyan tudná a 2017-ben elhagyott ujjlenyomat-olvasót a kijelző alá implementálni.

A feladat persze nem lehetetlen, a legtöbb gyártónak ez már évekkel ezelőtt sikerült. A Vivo például 2018-ban adta ki az első olyan telefonját, mely kijelző alá épített ujjlenyomat-olvasóval rendelkezett, nem sokkal később az S10-es szériával pedig már a Samsung és a többi androidos gyártó is felvette az ütemet. Az Apple azonban teljesen kimaradt ebből a buliból, az iPhone X bemutatása után ugyanis az arcalapú azonosítás fejlesztésére feküdtek rá, mely bizonyos helyzetekben jobb döntésnek is tűnt, mint az ujjlenyomatos módszer, a helyzet azonban az, hogy a Face ID-nak is megvannak a maga hátrányai.

Számos elkaszált terv után most úgy néz ki, hogy az almás cég teljes erőbedobással egy kijelző alá épített ujjlenyomat-olvasón dolgozik, mely az Apple-höz méltóan sokkal több is lesz mint egyszerű, azonosításra szolgáló szenzor.

Tovább

Úgy vitték 2022-ben ezt a mobilt, mintha ingyen lett volna

2023. március 10., 18:08 Módosítva: 2023.03.11 14:16
42

Kiadta legfrissebb jelentését a Counterpoint Technology Market Research nevezetű globális kutatócég, amelyből kiderült, melyek voltak az elmúlt egy év legnépszerűbb okostelefonjai. Nem túl meglepő módon a globális ranglistát az Apple készülékei vezetik, arra azonban senki sem számított, hogy a fölényük ekkora lesz.

Mint arról korábban már az Index is beszámolt, a 2022-es évre nem feltétlenül a legjobbként emlékeznek majd vissza a mobilgyártók. Többévnyi folyamatos felfelé menetelés után ugyanis tavaly több mint tíz százalékkal esett vissza a mobileladások száma. Ennek ellenére persze voltak gyártók, melyek növelni tudták piaci részesedésüket – mint a dél-koreai Samsung és az amerikai Apple –, az eladások tekintetében azonban még nekik is visszaesést kellett elkönyvelniük.

Tovább

Váratlanul egy teljesen új iPhone-t villantott az Apple

2023. március 7., 15:40 Módosítva: 2023.03.08 11:04
59

Egy kifejezetten gyakori trükkhöz tért vissza március hetedikén az Apple, szinte napra pontosan egy évvel a tavalyi bejelentésük után ugyanis idén is piacra dobták az aktuális iPhone-családot egy teljesen új színben.

Mint arról korábban az Index is beszámolt, az Apple 2022-ben március 8-án tartotta meg tavaszi eseményét, ahol az M1 Ultra chip, a Mac Studio, a Studio Display és a harmadik generációs iPhone SE mellett teljesen új, zöld színben is bemutatták az iPhone 13, iPhone 13 mini, iPhone 13 Pro és iPhone 13 Pro Max mobilt.

A cupertinói cég hasonlóan járt el kedden is, kora délután ugyanis frissítették az Apple Store-t, amelyben feltűnt egy teljesen új, sárga színű iPhone 14 és iPhone 14 Plus – sajnos a Pro modellek idén nem kaptak új színvariánst, a sárga ugyanis túlságosan hasonlított volna a jelenleg is elérhető aranyszínre.

Tovább

Megújult külsővel térhet vissza a legolcsóbb iPhone

2023. március 3., 20:36 Módosítva: 2023.03.04 10:53
33

Igazi érzelmi hullámvasútra ültették fel a szivárogtatók az elmúlt hetekben, hónapokban azokat, akik rajonganak az Apple „olcsóbb”, kompaktabb készülékcsaládjáért, az iPhone SE-ért. Tavaly még azt lehetett olvasni, hogy az almás cég végre újít a külsőn, és az iPhone XR vázába pakolja be az aktuálisan elérhető legerősebb chipjét, az év elején azonban robbant a hír, miszerint kukáztak minden tervet, ami az iPhone SE negyedik generációjával volt kapcsolatos.

Ennek hátterében minden bizonnyal az előzetes közvélemény-kutatások eredményei álltak, a felhasználók ugyanis egyáltalán nem voltak elájulva egy 6,1 hüvelykes, bumszli, továbbra is LCD-kijelzővel és csak egyetlen kamerával ellátott iPhone ötletétől, ami, valljuk be, nem meglepő, a konkurencia ugyanis a 4-500 dolláros árkategóriában már jóval fejlettebb készülékeket kínál.

Pár hét csend után azonban most ismét új infókat hallani az iPhone SE új generációjáról, az egyik legmegbízhatóbb szivárogtató, Ming-Chi Kuo szerint ugyanis az Apple ismét fejleszteni kezdte a mobilt, már egy teljesen új koncepcióval – írja a MacRumors.

Tovább

Brutális teljesítménnyel érkezhetnek az iPhone 15 Pro telefonok

2023. március 3., 14:55 Módosítva: 2023.03.04 11:35
355

A vártnál is nagyobb teljesítménynövekedéssel kerülhet fel a boltok polcaira az iPhone 15 Pro és iPhone 15 Pro Max, amely az elemzők szerint olyannyira szignifikáns lehet, hogy még az iPhone 14 és iPhone 14 Pro mobilok tulajdonosait is azonnali váltásra késztetheti.

Mint arról korábban már az Index is több ízben beszámolt, a 2022-es iPhone-ok teljesítmény tekintetében továbbra is az élmezőnyben vannak, sőt mi több, az A16 Bionic csip csúnyán lekörözi a Snapdragon 8 Gen 2-t, az előző generációhoz mérten azonban nem volt nagy az előrelépés, ráadásul az egész világot sújtó csiphiány sem tett jót a fejlesztési időszaknak. Többek között ennek köszönhető az is, hogy csak a drágább, Pro modellek kaptak tavaly új csipet, az iPhone 14-ben és az iPhone 14 Plusban ugyanaz az A15 Bionic csip ketyeg, mint az iPhone 13 Próban. 

Idén azonban már más lesz a helyzet, a jelek szerint ugyanis az A17 Bionic igazi szörnyeteg lesz, még elődjéhez, az A16 Bionichoz hasonlítva is.

Tovább

Ilyet még nem láttunk: 9 perc alatt tölti magát 100 százalékra ez a mobil

2023. február 28., 19:07 Módosítva: 2023.03.01 08:35
67

Számos technológiai innovációba botlani a 2023-as barcelonai Mobil Világkongresszus gigászi csarnokaiban bolyongva, a legnagyobb hírverést azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legérdekesebb termékek kapják.

Így történt ez a Redmi Note 12 Pro egyik limitált kiadásával is, amelyről a Xiaomi sajtóeseményén például egy szó sem esett, a kínai gyártó standjánál azonban már ott virított a mobil.

Tovább

A csillagokat is lehozza az égről a Honor új zászlóshajója

2023. február 27., 15:57 Módosítva: 2023.03.01 12:53
1

Február 27-én sem unatkoztak azok, akik kilátogattak a 2023-as barcelonai MWC-re, kora délután ugyanis a Xiaomi után a Honor is megtartotta saját sajtóeseményét, ahová bár nagyon szerettünk volna, végül hosszas várakozás, állás, ülés és tanakodás után sem tudtunk bekerülni. Igaz, néhányszor felcsillant előttünk a remény biztató fénye, az utolsó pillanatban azonban mégis hoppon maratunk – ez azonban nem gátolt meg minket abban, hogy közelebbről is megnézzük a kínai gyártó legújabb készülékeit.

Szinte napra pontosan egy évvel a Magic4-széria bemutatása után február 27-én leleplezte a Honor prémium kategóriás mobiljainak következő generációját, amely rendkívül kreatívan a Magic5-széria nevet kapta. Az eseményen több telefonról is szó esett, a magyarországi felhasználók számára ezek közül azonban csak kettő lehet igazán érdekes: a Magic5 Pro és a Magic Vs, a Honor új generációs hajlítható mobilja, amely nyíltan a Samsung-féle Galaxy Fold 4 kihívója szeretne lenni.

A Magic5 Pro többé-kevésbé ugyanazt kínálja, mint a mai csúcskategóriás mobilok többsége. Az előlapot egy meglehetősen nagy, 6,81 hüvelykes, 1312×2848 pixel felbontású, 120 hertzes, maximálisan 1800 nites fehérfényerő kibocsátására képes LTPO-technológiás OLED-panel borítja, mely az alumíniumkeret mind a négy oldalára ráhajlik. Akárcsak a Magic4 Pro esetében, a 12 megapixeles szelfikamerát ezúttal is a kijelző bal felső sarkában találjuk, mely kiegészül egy TOF-kamerával is, ezzel lehetővé téve a háromdimenziós arcfeloldást, a kijelző alatt azonban egy ujjlenyomat-olvasóval is találkozhatunk.

Tovább

Megér több mint félmillió forintot egy kínai telefon?

2023. február 27., 11:54 Módosítva: 2023.02.27 20:30
88

Bár Kínában már decemberben leleplezték az új mobilokat, idehaza egészen a 2023-as barcelonai Mobil Világkongresszusig kellett várni, hogy a Xiaomi bemutassa teljesen új, 13-as készülékcsaládját. Az új mobilok frissített külsővel és belsővel kerülnek majd fel a boltok polcaira március 8-án, a helyzet azonban az, hogy mi már lassan két hete megállás nélkül nyomkodjuk az egyik új kiadást – nézzük, mit tud a Xiaomi 13 Pro.

A kínai gyártó egyértelműen a prémiumkategóriát célozta meg a termékkel, dobozában a mai sztenderdektől eltérőn minden szükséges kiegészítőt megtalálunk – és még többet is. A kötelező papírmunka és természetesen a mobil mellett találunk a csomagolásban egy USB-A–USB-C kábelt, egy 120 wattos adaptert, egy SIM-tűt és egy átlátszó szilikontokot is az extra védelem érdekében. Ennek köszönhetően persze a csomagolás sem olyan kecses, mint – mondjuk – egy Galaxy S23 Ultra vagy egy iPhone 14 Pro esetében, cserébe azonban mindent megkapunk a készülékhez.

162,9 × 74,6 × 8,4 milliméteres dimenzióival a Xiaomi 13 Pro kényelmesen elfér a kézben, a tükörfényesre polírozott alumíniumkeretnek és a szintén fényes, rendkívüli ujjlenyomatmágnes hátlapi borításnak köszönhetően azonban kifejezetten csúszós tud lenni – egy lazább zsebből ülő helyzetben például biztosan ki fog szökni a mobil.

Tovább

Három új mobillal robbant be az MWC-re a Nokia

2023. február 25., 15:24 Módosítva: 2023.02.25 22:03

Egy év várakozás után február 27-én hivatalosan is kezdetét veszi a 2023-as Mobil Világkongresszus Barcelonában, ahol természetesen az Index is jelen lesz. Nem titok, hogy nagy bejelentésekkel készül többek között a Honor és a Xiaomi is, a sort azonban mégis a Nokia indította, akik ma délután nem egy, nem kettő, hanem egyenesen három új mobilt lepleztek le.

Bemutatkozott a Nokia G22, a Nokia C32 és a Nokia C22-is, amelyek a gyártó szerint akár három napig is bírják majd egy töltéssel, ezek mellett azonban más egyedi tulajdonságokkal is rendelkeznek.

Tovább

Valódinak tűnő képen látható a titánborítású iPhone 15 Pro

2023. február 21., 14:52 Módosítva: 2023.02.21 21:32
94

Az iPhone 15-ös széria egyértelműen a legnagyobb változtatás lesz az iPhone-ok dizájnját illetően a 12-es termékcsalád óta. Az előlapi és hátlapi, teljesen sík üveget újfent egy 2,5 D-s panel váltja majd, míg a jelenleg teljesen szögletes alumínium/rozsdamentes acél keret helyére egy, a szélein lekerekített változat kerül majd.

Portok tekintetében is változtat az Apple: annak érdekében, hogy megfeleljek az Európai Unió új szabályozásának, több mint tíz év után megválnak a saját fejlesztésű Lightning portjuktól, és USB-C-vel szerelik majd készülékeiket, pont úgy, mint a legújabb MacBookokat és iPadeket.

Tovább

Több mint 22 millióért kelt el egy fiókban lapuló telefon

2023. február 21., 11:20 Módosítva: 2023.02.21 16:54

Bár jelenleg a pletykák java arról szól, hogy az Apple idén ősszel egy minden eddiginél drágább telefont dob piacra iPhone 15 Ultra néven, melyre akár 2000 dolláros árcédula is kerülhet, ez még mindig eltörpül a mellett az összeg mellett, amit egy aukción fizettek most ki egy gyári csomagolású, első generációs iPhone-ért.

Az eredeti iPhone 2007-ben jelent meg, két különböző tárhelyopcióval – a négy gigabyte-os változatért 499, míg a nyolc gigabyte-os modellért 599 dollárt kért el akkoriban az Apple. Annak ellenére, hogy kijelzője csak 3,5 hüvelykes volt, összesen 16 alkalmazás futott rajta, és még csak előlapi szelfikamerát sem kapott, az első iPhone rendkívül nagy siker lett, mely örökre megváltoztatta az okostelefonok piacát.

Tovább

Már márciusban a boltok polcaira kerül a Honor Magic5 Lite

2023. február 21., 11:20 Módosítva: 2023.02.21 14:05

A Honor bejelentette, hogy március elejétől idehaza is megvásárolható lesz a Magic5 széria legkisebb tagja, a Magic5 Lite, mely egy meglehetősen nagy előrelépés az elődhöz képest.

Az új mobil 120 hertzes képfrissítéssel ellátott, ívelt OLED-kijelzővel, Snapdragon 695-ös 5G-s chipsettel és rendkívül vékony kávákkal szeretné elcsábítani a felhasználókat, melyre, valljuk be, jó esélye van.

Tovább

Igazi szörnyeteg lett a Samsung új zászlóshajója

2023. február 18., 11:39 Módosítva: 2023.02.19 15:56
262

Több hónapnyi folyamatos szivárogtatás után február első napján a Samsung végre bemutatta új készülékcsaládját, a Galaxy S23-at, a Galaxy S23+-t, és a Galaxy S23 Ultrát. Egy korábbi cikkünkben már kiveséztük, hogy pontosan mire is képes a két alapmodell, így most az igazi zászlóshajóé, a minden hájjal megkent Galaxy S23 Ultráé a főszerep.

Mint azt korábbi cikkünkben említettük, az S23-as széria egyértelműen az S22-es család finomhangolása, világot megváltó, új dizájnötletekkel nem állt elő a Samsung, ezzel azonban semmi probléma nincs – érzetre ugyanis az Apple-höz hasonlóan a dél-koreai gyártó is megtalálta azt a dizájnvonalat, melyet az évek során apránként változtatva a végtelenségig is tovább vihet.

Ennek köszönhető többek között az is, hogy a Galaxy S23 Ultra a Samsung eddigi legjobban összerakott, legminőségibb terméke, mely az előző generációt használók számára nem biztos, hogy megéri az azonnali váltást – a 2-3 éves modellekkel szemben azonban már szembeötlő lehet a változás.

Tovább

Tökéletes telefonok? Megnéztük, mit tud a Samsung Galaxy S23 és S23+

2023. február 17., 19:55 Módosítva: 2023.02.18 12:17
16

Kicsit több mint két két héttel ezelőtt, február 1-jén világszerte bemutatta a Samsung a legújabb, S23-as készülékcsaládját, amely a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is három készüléket fedett le. Lerántották a leplet a Galaxy S23-ról, a Galaxy S23+-ról és a minden hájjal megkent Galaxy S23 Ultráról is, mely ezúttal is a 2020 után magára hagyott Note-család szellemiségét viszi tovább.

Az új készülékekről egyaránt elmondható, hogy az S22-es széria briliánsra csiszolt gyémántjai. A Samsung – nagyon helyesen – úgy döntött, felhagy azzal a korábbi szokásával, hogy minden évben új dizájnt dob piacra, ehelyett inkább arra fókuszálnak, hogy a már meglévőket tökéletesítsék; ez pedig meg is látszik. A változások aprók, ám annál szívesebben látottak, nekik köszönhetően pedig vagy a dizájn lett szebb és letisztultabb, vagy a készülék fogása még kényelmesebb.

Az elmúlt egy hétben lehetőségünk volt tüzetesebben is megnézni, mit tudnak az új készülékek – az alábbi cikkben a két alapmodellé, azaz a Galaxy S23-é és a Galaxy S23+-é lesz a főszerep.

Tovább

Több népszerű Samsung telefonra is frissítés került

2023. február 15., 17:44 Módosítva: 2023.02.16 08:09

A Samsung bejelentette, hogy a Galaxy S23 szériával egyidejűleg bemutatott One UI 5.1 szoftverfrissítést számos korábbi készülékére is kiterjeszti, így a Galaxy S22, S21 és S20 széria, valamint a Galaxy Z Fold4 és Z Flip4 okostelefonok esetében is elérhetővé válik.

A One UI 5.1 frissítésnek köszönhetően a felhasználók egy vizuálisan még vonzóbb kezelőfelülettel és számos új funkcióval találkozhatnak, amelyek több lehetőséget biztosítanak a kreativitás kifejezésére, miközben a kényelmesebb felhasználói élmény érdekében még inkább személyre szabhatóbbá válnak az eszközök.

A One UI 5.1 a legújabb bizonyítéka a Samsung elkötelezettségének, miszerint vállalatunk számára fontos, hogy a Galaxy-felhasználók a lehető legrövidebb időn belül érhessék el az újításokat

– mondta Janghyun Yoon, a Samsung szoftverekért felelős csapatának vezetője és alelnöke, aki később hozzátette, hogy az elmúlt hetekben szorosan együttműködtek szolgáltatóikkal és partnereikkel annak érdekében, hogy a Galaxy S23 széria bemutatását követő néhány héten belül világszerte elérhető legyen a One UI 5.1 szoftverfrissítés számos Galaxy okostelefonon és tableten.

Tovább

Nem vicc, tényleg elkészült a Coca-Cola-telefon

2023. február 15., 05:57 Módosítva: 2023.02.16 06:01

A különböző techóriások körében egyáltalán nem ritkaság, hogy bizonyos, már korábban bemutatott készülékeiket új kollaborációval teszik még hívogatóbbá a vásárlók számára. A dél-koreai Samsung például készített már hivatalos Vasember-mobilt, mely a Galaxy S6 Edge-ként látta meg a napvilágot – egy évvel később pedig Batman-tematikájú készüléket is a piacra dobtak, mely a Galaxy S7 Edge egyik limitált kiadása volt.

A márka mára felhagyott ezekkel a kollaborációkkal, legutóbb a Thom Browne divatmárkával álltak össze, melynek keretén belül egész kollekciót piacra dobtak, azóta azonban nem sokat hallani ehhez hasonló együttműködések felől. A túloldalon az Apple sem unatkozik, és bár igaz, hogy nem az iPhone-okat, hanem az Apple Watchokat látják el egy-egy plusz márkajelzéssel (Nike és Hermés Edition), az ilyen kollaborációkra ezen a területen is meglehetősen nagy a kereslet.

Ha azonban igazán egyedi mobilokról szeretnénk beszélni, szinte csak a kínai Realme jöhet szóba, amely az évek alatt tökélyre fejlesztette, hogyan is kell mutatnia egy igazi, limitált kiadású mobilnak.

Tovább

Brutális árral és teljesítménnyel érkeznek az új S-szériás Samsung mobilok

2023. február 1., 19:01 Módosítva: 2023.02.02 14:54
173

Hosszas várakozás után február elsején végre bemutatta új, csúcskategóriás készülékeit a Samsung – név szerint a Galaxy S23-at, a Galaxy S23+-t és a Galaxy S23 Ultrát. Nem titok, hogy néhány nappal ezelőtt már lehetőségünk volt közelebbről is szemügyre venni a mobilokat, így hát nézzük meg, mivel kecsegtetnek a dél-koreai gyártó újdonsült ékszerei.

A készülékek egyértelműen az előző generáció dizájnvonalát viszik tovább, itt-ott kisebb nagyobb ráncfelvarrásokkal. Ezek közül a legszembetűnőbb a két alapmodell, az S23 és az S23+ kameraszigetének átdolgozása, a Samsung két év után elhagyta ugyanis a lencséket körülölelő szigetet, azok most már az S22 és S23 Ultrához hasonlóan önmagukban emelkednek ki a hátlapi mattított üvegborításból.

A Galaxy S23 megjelenésében szinte a megszólalásig hasonlít elődjére, a legszembetűnőbb változás a korábban is említett hátlapi kamerasziget újradolgozásában figyelhető meg. Ennek függvényében a kijelző egy 6,1 hüvelykes, 1080×2340 pixel felbontású, 120 hertzes képfrissítésre képes, Dynamic AMOLED 2X panel maradt, mely támogatja a HDR 10+ szabványt és a mindig ébren technológiát is. Újdonság, hogy az elő- és a hátlapot is a Corning Gorilla Glass Victus 2 üveg védi, amelyről korábban itt az Indexen is beszámoltunk.

Tovább

Ekkor mutatja be következő nagy dobását a Honor

2023. január 30., 12:20 Módosítva: 2023.01.31 06:40
35

Vészesen közeleg a barcelonai Mobile World Congress – vagy röviden csak MWC – időpontja, ahol a legnagyobb telefongyártók idén is leleplezik új készülékeiket – a Samsung és az Apple kivételével, előbbi ugyanis február elsején, míg utóbbi csak valamikor szeptemberben fogja ezt megtenni – a Honor azonban úgy döntött, hogy kivár, és az MWC-n dobja le a bombát.

Mint az a kiküldött meghívókból kiderült, a kínai Honor a barcelonai MWC keretein belül rántja le a leplet új, csúcskategóriás készülékeikről, méghozzá február 27-én, magyarországi idő szerint 13 óra 30 perckor.

Tovább

Nem biztos, hogy örülni fog az Android 14 újításának

2023. január 28., 06:26 Módosítva: 2023.01.28 17:35
25

A Google Playre vonatkozó irányelvek már évek óta elvárják az Android-fejlesztőktől az alkalmazások folyamatosan frissítését, hogy az appok a platform legújabb funkcióit és biztonsági intézkedéseit használhassák. A Google éppen januárban adta ki új irányelveit, mely szerint alkalmazásboltjába a jövőben már nem lehet bármilyen alkalmazást feltölteni: annak minimum az Android 12-es rendszert kell támogatnia.

Eddig ezek a minimális, API-szintű követelmények csak a Google Play-be szánt alkalmazásokra vonatkoztak, ami azt jelentette, hogy amennyiben egy fejlesztő egy régebbi verzióra szeretett volna alkalmazást fejleszteni, ezt minden további nélkül megtehette, és egyszerűen megkérhette felhasználóit, hogy manuálisan töltsék le az APK-fájlt.

Hasonlóképpen, ha egy Android-alkalmazást nem frissítettek az irányelvek változása óta, a Play Áruház ettől függetlenül továbbra is elérhetővé tette az alkalmazást azoknak, akik már egyszer telepítették azt – ez azonban a jövőben már nem így lesz, sőt mi több, a Google több területen is bekeményített.

Tovább

Kiderült, mely alkalmazások merítik a legjobban telefonja akkumulátorát

2023. január 27., 08:06 Módosítva: 2023.01.28 06:28
15

A mai szupererős és meglehetősen vékony, néhány esetben pedig már összehajtható okostelefonoknak köszönhetően kifejezetten produktívak lehetünk a mindennapok során, egészen addig, míg egy merülőfélben lévő akkumulátor keresztbe nem tesz a számításainknak – ekkor ugyanis elszabadulhat a pokol.

Azt, hogy a készülék meddig bírja egy töltéssel, számtalan tényező befolyásolja, kezdve az akkumulátor méretétől a mobilon futó rendszeren át, egészen addig, hogy milyen alkalmazások vannak rá telepítve. Korábban már megnéztük, hogy rendszerszinten milyen változtatásokat tehet a hosszabb üzemidő érdekében, egy felmérésnek köszönhetően pedig most az is kiderült, hogy mely appok terhelik meg leginkább okostelefonunkat.

Mint azt már bizonyára ön is észrevette, manapság már mindenre talál egy alkalmazást, az App Store és a Google Play appok millióival van feltöltve, melyek között természetesen játékokat is találhatunk. Nem meglepő módon aktív használat közben ezek merítik a legjobban a készülékeket, hiszen a játékok veszik leginkább igénybe a telefonok grafikus chipjeit. De mi a helyzet a hétköznapok során használt többi appal?

Tovább

Ezekkel újíthat a következő iOS

2023. január 26., 10:35 Módosítva: 2023.01.26 21:34
6

Bár az új rendszer leleplezése még meglehetősen messze van – azt leghamarabb júniusban, a 2023-as Worldwide Developer Conference-en (WWDC) jelenthetik be –, a pletykáknak és a szivárogtatásoknak nem lehet gátat szabni.

Miután a tavalyi frissítés, az iOS 16 meglehetősen szignifikáns ráncfelvarrás lett, talán az tűnhet a leglogikusabb döntésnek, hogy az Apple az iOS 17-tel kicsit leveszi a lábát a gázról, a jelek szerint ez pedig így is történik – az idei szoftververzió korántsem tartogat annyi újdonságot magában, mint elődje, ettől függetlenül mindenképp érdemes lesz rá várni.

Az aktuális pletykák szerint az almás cég egyébként ezt a verziót is fejlesztésekkel csordulásig megpakolt frissítésként szerette volna kiadni, a vállalat saját gyártású kiterjesztettvalóság-szemüvegének fejlesztése miatt azonban újra kellett gondolniuk a stratégiát. Ennek köszönhető az, hogy a jelentősebb fejlesztések nagy része valószínűsíthetően át lett tolva a következő évre, tehát az iOS 18-ba. De akkor mivel szolgál az iOS 17? Ennek jártunk utána.

Tovább

Most frissítse telefonját, fontos hibákat javít az új iOS!

2023. január 24., 12:59 Módosítva: 2023.01.25 07:59
19

Több héten át tartó bétatesztelés után magyarországi idő szerint hétfő este megjelent az iOS 16.3, az Apple mobilos operációs rendszerének legújabb változata, mely néhány új funkció mellett számos hibajavítást is kínál.

Az új frissítést már tűkön ülve várták a rajongók, az iOS 16.2 ugyanis nem éppen a stabilitásáról híresült el. Több zavaró hiba (bug) mellett többek között az akkumulátoridőre is panaszkodtak a felhasználók, most azonban úgy néz ki, az új verzió mindezt orvosolja.

Tovább