Ez a telefon már nálunk is okosabb

2013. április 19., 16:54 Módosítva: 2014.04.07 21:22
416

A Samsung Galaxy S sorozat eddig is rekordokat döntött, és már itt van a kezünkben a negyedik verzió, ami minden eddigi modellen túltesz. A tavasszal bemutatott, hamarosan boltokba kerülő Galaxy S4-ben olyan extra funkciók vannak, amelyek nem találhatók meg sem a fő riválisnak tartott iPhone 5-ben, sem más androidos készülékben.

Érezhető egy olyan törekvés is, hogy a Samsung már nemcsak a beépített funkciók számában, de árban is szándékosan az Apple fölé akart kerülni. A Galaxy S4 lehet idén a prémium kategória csúcsa, a legdrágább és legjobb megvásárolható készülék. De azért van egy kínzó kérdésünk: valóban szükségünk van minderre az extrára, vagy olyan dolgokért fizetünk súlyos százezreket, amiket nem is használnánk ki?

Eldőlt a számháború

Mindegyik mérőeszközünk a Galaxy S4 abszolút elsőségét hangsúlyozta ki. A Quadrant nevű app grafikonján szinte lelógott a kijelzőről a készülék teljesítményét jelző oszlop. A Geekbench 2 alapján a telefon legalább másfélszer jobb a tavalyi Galaxy S3-nál, de a mérés néha a kétszeres értéket is megközelítette.

A T-Mobile LTE-hálózatán pedig 27-30 megabites le- és feltöltési sebességet mértünk, vagyis a telefonnal lőtt fotók azonnal felkerülnek egy képmegosztóra, nem kell várakoznunk.  De a felhasználót nem számokkal lehet levenni a lábáról, és a Samsungnak azt kell bebizonyítania, hogy értelmesen ki tudjuk használni ezt a processzorerőt.

Azt hittük, hogy idén már nem lehet nagy meglepetést okozni nekünk egy full HD kijelzővel, amin 1920×1080 pixel jelenik meg, de a Samsung ebben is magasra tette a lécet. Kijelzője nagy fényerejű, színes, sőt, különböző színprofilok közül választhatunk, éppen úgy, mint a tévéken. Van dinamikus színprofil, profi fotósoknak és videózáshoz ajánlott mód is. A full HD felbontású videók egyszerűen gyönyörűek a kijelzőn, csak azt sajnáltuk, hogy a drága készülék mellé nem adtak adaptert, hogy a tévére is rá tudjuk kötni (A bolti, márkátlan, feleannyiba kerülő adapter pedig nem kompatibilis vele – ennyit a szabványosnak mondott csatlakozókról.)

Az S4 elég vékony, csak 7,9 milliméteres, ami több szempontból is nagyon előnyös. Vehetünk a készülékhez olyan hátlapot, ami vezeték nélküli (indukciós) töltést tesz lehetővé, amitől egy kicsit vaskosabb lesz a telefon, de még így sem mondanánk drabálisnak. Abban is egészen biztosak lehetünk, hogy a Samsung (vagy más gyártók) készítenek majd nagyobb méretű, két-három napig működő akkukat. Az iPhone és sok más, egybeépített telefon esetében szó sem lehet ilyen bővítésről, hiszen azoknál nem levehető a hátlap. A telefonnak egyébként alapból is viszonylag nagy, 2600 milliamperórás az akkuja, ami jó nagy ugrás az S3-as modell 2100 milliamperórájáról.

A kijelző és az akku között találjuk meg a Samsung kiváló elektronikáját, ami az esetünkben 1,9 gigahertzes négymagos Qualcomm Snapdragon S4 Pro processzorból és 2 gigabájt RAM-ból áll. Bár az S4-nek van 64 gigabájtos tárhellyel felszerelt változata is, a nálunk vendégszereplő változatban csak 9,15 gigányi szabad tárterület van, ami persze microsd-kártyával bővíthető.

Tovább

A Vodafone perelné az NMHH-t

2013. április 19., 13:41 Módosítva: 2013.05.06 17:07
16

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) közleményében azt írja „sajnálattal értesült egyes lapokból arról, hogy a Vodafone állítólag be kívánná perelni a hatóságot. Az NMHH bízik abban, hogy a témában megjelent cikkek a Vodafone tényleges szándékait illető egyes állításai félreértésen vagy tévedésen alapulnak, és nem a cég véglegesen kialakított hivatalos álláspontját tükrözik”.

Tovább

Jól fogynak a Nokia Lumia okostelefonok

2013. április 18., 15:36 Módosítva: 2013.04.19 10:28
24

A részvényesek nem díjazták kitörő örömmel azt a hírt, hogy a Nokia 2013 első negyedévében már 5,6 millió Windows Phone alapú okostefont adott el, a cég részvényárfolyama ugyanis 13 százalékot zuhant a pénzügyi beszámoló közzététele után. A negatív hangulat oka, hogy a Lumia okostelefonok erősödése nem tudta ellensúlyozni az egyszerűbb modellek eladásaiban elszenvedett veszteségeket. A Lumiákból 27 százalékkal többet adtak el az előző negyedévhez képest, de az összes telefont nézve darabszámban 30 százalék volt a visszaesés.

A vállalat forgalma húsz százalékkal, 5,85 millárd euróra csökkent az egy évvel korábbi 7,35 milliárdról. A Nokia 339 millió euró veszteséget könyvelt el a januártól márciusig tartó időszakban, de ez hatalmas előrelépés egy egy évvel ezelőtt 1,57 milliárdos veszteséghez képest.

Az idei első negyedévben a Nokia 55,8 millió készüléket adott el, és ebből 11,1 millió volt okostelefon. Az 5,6 millió Lumia mellett félmillió symbianos telefon és ötmillió belépő szintű Asha telefon fogyott. Elemzők szerint a Nokia jó úton halad, ígéretesnek tartják a Lumiákkal elért eredményt, bár a finn gyártó még nagyon messze van a piacvezető Samsungtól és az Apple-től.

Itt vannak az első Google Glass-videók

2013. április 18., 10:12 Módosítva: 2013.04.28 18:15
34

Bár még meg sem jelent, már hatalmas vitákat váltott ki a Google speciális szemüvege. Nem is annyira a szemünk elé vetített információkkal van a gond, a legtöbben inkább attól félnek, hogy a Glass viselői anélkül filmezhetik majd le őket, hogy tudnának róla. Érdekes kérdés például, hogy Magyarországon mekkora nehézségbe ütközik majd az eszköz forgalmazása, tekintve, hogy a hazai szabályozások nem nézik jó szemmel, ha valaki kémtollat és egyéb, képrögzítésre alkalmas, de nem egyértelműen kamera formájú eszközt rendel (például Kínából).

A Google Glasst pillanatnyilag csak néhány szerencsés kiválasztott használhatja, és a pilot indulása óta most először láthatunk olyan felvételeket, amik a szemüveggel készültek, de nem okosították meg a Google reklám- és hardveres szakemberei.

Tovább

Az Android eredetileg fényképezőgépekhez készült

2013. április 17., 12:43 Módosítva: 2013.12.04 09:23
12

Az Android operációs rendszer fejlesztői eredetileg televíziókhoz csatlakoztatható okoskamerákhoz szánták programjukat, amellyel számítógépekhez lehetett volna kötni a kamerát. A fejlesztést félúton eltérítették, amikor az okostelefonok hirtelen elkezdtek népszerűek lenni.

Andy Rubin, az Android atyja beszélt erről egy tokiói gazdasági fórumon. Elmondása szerint teljesen ugyanaz a rendszer futott volna a kamerákon, ami később a mobilokra került. Rubin 2005-ben került a Google-hoz, akkor vásárolta fel az Android céget a keresőóriás.

Tovább

Tavaly nagyon felgyorsult a mobilnetezés

2013. április 16., 17:01 Módosítva: 2013.04.16 17:10
8

A Google elkötelezett híve annak, hogy javuljon a böngészés élménye, hiszen sokkal hatékonyabbak a webes hirdetések, amikor a felhasználók jól érzik magukat. A keresőcég legfrissebb jelentése szerint az elmúlt 12 hónapban jelentősen felgyorsult a mobilokon való böngészés, és már a mobilokon is olyan gyorsan töltődnek be a weboldalak, mint az asztali gépeken.

Ehhez azt is tudni kell, hogy a mobilweb átlagosan harminc százalékkal gyorsult az elmúlt év során, miközben a számítógépeken csak egy kicsit csökkent a weboldalak betöltési ideje. De már az is nagy szó, hogy javult a helyzet a pc-ken, mert egy átlagos weboldal 56 százalékkal több adatforgalmat generál, mint egy évvel ezelőtt.

A jelentés a Google Analytics nevű mérőeszközre épül, amellyel többek között a weboldalak látogatóit lehet nyomon követni: az egyedi látogató, a kattintások számát, hogy milyen más portálról találtak rá a weboldalunkra, illetve opcionálisan bekapcsolható az oldalbetöltés sebességének a mérése is. A Google Analytics rengeteg felhasználója miatt a jelentés megállapításai valószínűleg az egész web állapotára igazak.

Az oldalbetöltés idejének eloszlása (másodpercben)
Az oldalbetöltés idejének eloszlása (másodpercben)

A Google szerint a mobilweb javulásában több tényező játszik szerepet. Egyrész jobbak lettek a böngészők, és azzal sem árulunk el nagy titkot, hogy az emberek egyre jobb és gyorsabb készülékekkel lépnek fel az internetre. Emellett egyre több országban van szupergyors HSPA+ és 4G/LTE hálózat, amelyek akár több tíz megabites letöltési sebességet is nyújtanak.

Kicsit az osztrákok mögött

Sebesség alapján nincs miért szégyenkeznünk, hazánkban tavaly 33,96 százalékkal javult az oldalbetöltési sebesség, és 3,5 másodperc az átlag. Ehhez képest a sokat emlegetett osztrákoknál csak 28,26 százalékos volt a fejlődés, és a 3,3 másodperc az átlaggal nincsenek nagy előnyben.

Hazánknál rosszabb a helyzet Franciaországban (19,65% és 4,5 mp) valamint Nagy Britanniában (14,29 és 3,6 mp). ami nagyon meglepő, hogy a mobilinternet piacán abszolút élen álló skandináv országokban sem sokkal jobbak a mérések, Svédországban és Norvégiában például 3,3 illetve 3,2 másodperc az átlag, a finneknél azonban csak 4,9 másodperc. A norvégok pedig 6,45 százalékot rontottak az előző évhez képest.

Sajnos a Google grafikonján nem látható az összes ország adata, de a weboldalukon közzétett térképen végig lehet kattintani az országokat. Nem nagy meglepetés, hogy Dél-Korea a legjobbak közt van az 1,7 másodperces átlagával, és hogy a nemrég LTE-re váltó USA is sokkal jobban szerepel (2,7 mp), mint az európai országok többsége – egyedül Horvátország előzi meg 2,6 másodperces átlaggal.

Terrortámadás után leállhat a mobilhálózat

2013. április 16., 11:44 Módosítva: 2013.04.16 17:55
2

A bostoni robbantások után az amerikai AP hírügynökség hozta le azt a hírt, hogy a hatóságok lekapcsolták a mobilhálózatokat, nehogy a támadó újabb bombákat tudjon aktiválni. Nem sokkal később cáfolták az értesülést, és azt írták, hogy a környéken csupán a bázisállomások túlterhelődése miatt nem lehetett telefonálni. Az viszont igaz, hogy a hatóságok élhetnek ilyen eszközzel, és történt is már ilyen.

2005-ben a londoni terrortámadások után, amelyben a támadók vonatokat és buszokat vettek célba, az Egyesült Államokban ideiglenesen leállították a mobilszolgáltatást a New York-i alagutakban. A beavatkozás a szövetségi kormány kérése alapján történt, a szolgáltatók hozzájárulása nélkül. Ezzel a lépéssel akarták megakadályozni egy esetleges New York-i támadást, hiszen ha nem működik a hálózat, akkor nem lehet mobillal bombákat aktiválni. De a lépés nem volt túl sikeres, mert pont akkor állt le a mobilszolgáltatás, amikor a legnagyobb szükség lett volna rá.

Azóta a hatóságok kidolgoztak egy vészhelyzetre érvényes előírást (Standard Operating Protocol SOP 303), ami a leállások koordinációját egy központi állami szervezetre bízza. A szolgáltatás leállítását belvédelmi tanácsadók kezdeményezhetik, akik kapcsolatban állnak a kormányzókkal és a hatóságokkal. A koordináló központ felülvizsgálja a kérést, és kapcsolatba lép a szolgáltatókkal, amelyek az érintett helyszínen leállítják a rendszereket.

Ujjlenyomat-olvasó lesz az iPhone 5S-ben?

2013. április 15., 17:12 Módosítva: 2013.04.15 17:12
74

Júniusban jelentik be, és júliusban kerül a boltokba az új iPhone - derül ki a Topeka Capital befektetési tanácsadó cég előrejelzéséből. A cég technológiai specialistái éppen Kínában és Tajvanon tárgyaltak két héten át a nagy amerikai techcégek számára nélkülözhetetlen összeszerelési, beszállítói és alkatrészgyártói feladatokat teljesítő vállalatokkal, így az információik első kézből származnak.

A meg nem erősített hírek szerint az iPhone 5S követi azt a trendet, hogy az Apple minden páratlan évben újítja meg teljesen a telefonját, beleértve annak formatervezését is; páros években csak kisebb-nagyobb, általában szoftveres plusz fejlesztéseket rak rá erre az alapra. Ilyen volt az iPhone 3GS-ben a videófelvétel lehetősége, vagy a 4S-ben a Siri beszédfelismerő és digitális asszisztens. A távol-keteti pletykák azt ígérik, az iPhone 5S nagy újdonsága az ujjlenyomat-olvasó lesz, ami drasztikusan megemeli majd az iPhone-ok biztonságát, elvégre ha csak a telefon gazdája tudja azt bekapcsolni, gyakorlatilag nem lesz érdemes iPhone-t lopni. Ezt a teóriát erősíti, hogy az Apple tavaly júliusban 356 millió dollárért vásárolt fel egy biometrikus azonosító technológiákat fejlesztő céget, az AuthenTec-et, aminek közel 200 szabadalma van ujjlenyomat-leolvasási és azonosítási technológiák terén. Olyan hírek is felmerültek, hogy az ujjlenyomatos azonosítás alapban benne lesz a telefonban, de az azt használó alkalmazásoknak licencdíjat kell majd fizetniük az Apple-nek.

Szintén a Topeka értesülései (és szintén régóta keringenek erről is pletykák) szerint az Apple egyszerre két régi szokásával is szakít az iPhone idei generációjával. Egyrészt lesz belőle egy szokásosan drága csúcsmodell, és egy olcsó, középkategóriás verzió. A telefonnal ilyet még sosem csinált az Apple, mindig csak az aktuálisan a legjobbnak számító modellt mutatta be, és az egy évvel azelőttit tekintette középkategóriás modellnek. Tavaly év végén az új iPad és vele párhuzamosan az iPad Mini bejelentésekor azonban eltért ettől a szokástól, és az eladási adatok azt mutatják, az olcsóbb Mini sokkal jobban bejött, mint a szokásos, még erősebb, még gyorsabb, még többet tudó nagy testvér. A hírek szerint a 650 dolláros csúcs-iPhone 5S mellett egy 400 dolláros kisebbel próbálkozik majd idén az Apple, amit ránézésre a színes műanyag hátlap különböztet majd meg az elit verziótól. Ez szintén meglepő húzás lenne az Apple-től, ami eddig görcsösen ragaszkodott a kizárólag fekete és fehér színekben kapható telefonokhoz.

Rossz albérlő a Facebook az Androidon

2013. április 14., 00:13 Módosítva: 2013.04.17 10:41
60

Felpezsdült az internet a Facebook Home megjelenése után, pedig a közösségi portál androidos alkalmazását most még kevesen tudják kipróbálni. Az egy hete bejelentett újítás csak az Egyesült Államokban érhető el, és ott is csak néhány kiválasztott telefonon, például a HTC One X-en és a Samsung Galaxy S III-on. Szerencsére a hekkerek azonnal feltörték az új appokat, így azokat mi is ki tudtuk próbálni. Külön köszönet jár mindezért Paul O'Briennek, aki a Modaco portálon elérhetővé tette a módosított telepítőfájlokat.

Balra egy saját bejegyzés, jobbra az a menü látható, ami a profilképünk lenyomásakor jelenik meg.
Balra egy saját bejegyzés, jobbra az a menü látható, ami a profilképünk lenyomásakor jelenik meg.

A Facebook Home egy alkalmazás, amely lecseréli az okostelefon gyári indítómenüjét. Így amikor bekapcsoljuk a készülékünk kijelzőjét, nem a korábban megszokott widgetek és ikonok kerülnek a szemeink elé, hanem a legfrissebb közösségi hírek. Az ötletet nem a Facebook találta ki, hiszen hasonló elven működik a Windows Phone 8 menüje is, azon is beállíthatjuk, hogy bekapcsoláskor milyen tartalmak jelenjenek meg. Az Androidon viszont ezt a módszert sokkal szabadabban lehet alkalmazni, hiszen a nyílt rendszerbe bárki belepiszkálhat.

Akit egyébként sem lehet leszakítani a Facebookról, annak nagyon fog tetszeni a Home. Nem kell belépőkódot megadni, sem alkalmazást elindítani, mégis rögtön megnézhetjük a családi barátunk 14325. babás fotóját, vagy a kollégánk 985 forintos menüebédjéről készült homályos képet. Pillanatok alatt végig lehet pörgetni a friss bejegyzéseket, gyorsan lehet lájkolni és hozzászólni.

Ha kétszer rábökünk egy bejegyzésre, akkor azt már lájkoltuk is. Ha csak egyszer bökünk rá, akkor megjelenik a saját facebookos profilképünk, amit balra húzva belépünk az üzenetküldőbe, jobbra húzva a legutóbb használt alkalmazásba, felfelé húzva pedig megnyílik egy újabb menü. Ebben a menüben tudunk szöveget és képet posztolni a Facebookra, illetve be is jelentkezhetünk közeli helyekre. Az alsó blokkban pedig a kedvenc szoftvereink indítóikonját helyezhetjük el, tehát nem is kell többé belépnünk a készülék hagyományos menüjébe, hogy megnyitsunk egy appot.

Van arca

Bárhol is vagyunk a Facebook Home programban, mindig látszik a kijelzőn egy kis kerek ikon, annak az ismerősnek a profilképével, akivel legutoljára kapcsolatba léptünk. Ezt a kerek ikont a Facebook Csevegő Fejeknek (Chat Heads) nevezte el. Rábökve megnézhetjük a legfrissebb üzeneteinket, és gyorsan válaszolni is tudunk. Az ikont megragadva át is tudjuk azt helyezni, hogy ne takarja el a háttérben lévő bejegyzést, de eltüntetni nem lehet. A Csevegő Fejek funkció a normál Facebook Messenger programban is megjelenik, tehát azok is használhatják, akiket a Home nem hozott lázba.

Bal oldalon az sms-küldés látható, jobb oldalon a csevegő fejek
Bal oldalon az sms-küldés látható, jobb oldalon a csevegő fejek

Még egy dolgot ellopott a Facebook a Microsofttól: a Messenger most már nemcsak a közösségi üzeneteket kezeli, hanem ugyanitt megjelennek az sms-ek is. Pontosan így működik a Windows Phone is, amint azt már számtalanszor megírtuk. Sajnos az Androidon még egy kicsit hibás a rendszer, mert az sms-ekre nem tudtunk válaszolni. Erről mások is panaszkodtak, tehát a hiba valószínűleg nem a mi készülékünkben van.

Ki nevet a végén?

Egyelőre azonban úgy tűnik, nem túl sikeres a Facebook Home. A cikk megírása idején 2701 felhasználó közül csupán 515-en adtak rá maximális öt csillagot, és kétszer többen voltak azok (egészen pontosan 1186-an), akik egy csillaggal jelezték elégedetlenségüket. Az osztályzatok átlaga 2,5 ponttal közepesnek mondható. Néhány szöveges kritika elolvasása után világosan látszik, hogy az emberek egyszerűen nem akarják ilyen mértékben átadni a telefon irányítását a Facebooknak, és még mindig nagyon fontosnak tartják, hogy gyorsan tudjanak telefonhívást indítani. Ezzel csak egyetérteni tudunk, a közösségi bejegyzéseket előtérbe toló Facebook Home jobban illene a tartalomfogyasztásra kihegyezett a táblagépekre, mintsem az alapvetően kommunikációs eszközként használt telefonokra.

Képernyőfotó 2013-04-13 - 10.04.10 PM.png

Hogy mi volt a a Facebook Home célja, az nagyon könnyen kitalálható, hiszen a közösségi portál ugyanúgy hirdetésekből él, mint a Google. Ha a Facebook uralja a főmenüt, és ott tartalmakat helyezhet el, akkor ugyanott az általa szervezett hirdetések is felbukkanhatnak. A reklámzabáló nézőközönség sokkal hamarabb tudna találkozni a Facebook hirdetésével, mint a Google-éval, mert az utóbbiakhoz előbb meg kell nyitni a keresőcég valamelyik alkalmazását.

A Facebook Home felületén a későbbiekben akár egy különálló alkalmazásbolt is megjelenhet, ami helyettesíteni tudná a Google Playt, és minden eladott app a Facebooknak termelne bevételt. Ez nem is olyan nagyon elrugaszkodott ötlet, hiszen pontosan ezt csinálta az Amazon a Kindle Fire táblagépekkel. A kereskedőcég az Android alapjára ráhúzta a saját grafikus felületét, levelezőjét és szoftverboltját, hogy ezekből ne a Google profitáljon.

Korai lenne azt mondani, hogy a Facebook Home elbukott, mert a közösségi portál fejlesztői valószínűleg éjjel-nappal a frissítéseken dolgoznak, és mire hivatalosan is eljut Magyarországra a szoftver, addogra számos hibáját kikalapálják. Nagyon jól tudják a Facebooknál, hogy egy jól kitalált felülettel akár a vezető szerepet is megszerezhetik az okostelefonokon, és ennek megfelelően fognak fejlesztői erőforrásokat állítani a projektre. A Facebook-vezért Mark Zuckerberg ráadásul már sokszor elmondta, hogy náluk a mobil a legfőbb fejlesztési irány.

Amiatt sem kell aggódniuk, hogy esetleg nyomulósnak neveznék őket, hiszen csupán a felhasználók igényeket elégítik ki. A fiatalok már most is több időt töltenek el csevegéssel, posztok írásával és olvasásával, mint telefonálással. Bár az iOS kezelőfelületén nem hajtható végre ilyen brutális módosítás, mint az Androidon, az Apple platformját a Facebook már rég bevette, hiszen a gyári beállítás részévé vált, hogy a menüből lehet megosztani tartalmakat.

A csata azonban folytatódik, a Google is számos alkalmazást adott ki iOS-re, amelyek a kategóriájukban a legjobbak között vannak, és természetesen mind a telefonok, mind a számítógépek piacán komoly fegyvertény, hogy a keresőcég uralja a szoftveres platformot. Az okostelefonokon az Android operációs rendszert, a pc-ken pedig az egyre sikeresebb Chrome böngészőt.

Így lesz Facebook-mobil az Androidból

A Facebook Home telepítéséhez először le kell törölni a készülékről a Facebook hivatalos szoftvereit, beleértve a Messengert is. Ha nem tudjuk, mert a gyárilag telepített alkalmazások része a Facebook, akkor pechünk van, és ezen csak a készülék rootolása segít, ami már a garancia elvesztésével is járhat.

A készüléken engedélyezni kell az ismeretlen forrásból származó programok telepítését, és ezután lehet szépen sorban feltelepíteni a Modacóról letöltött fájlokat. Újra be kell jelentkezni az adatainkkal a fő Facebook programba, és amikor megnyomjuk a készüléken a főmenübe vezető gombot, akkor a gyári menü helyett a Facebook Home indítását kell választani. Ezt egy mozdulattal alapértelmezetté is tudjuk tenni, így a készülék minden egyes bekapcsolásakor, illetve a kijelző aktiválásakor rögtön az ismerőseink bejegyzései kerülnek a szemeink elé.

A világ legnagyobb telefonjával jön a Samsung

2013. április 11., 19:11 Módosítva: 2013.04.11 19:54
302

Az elmúlt napokban felröppent pletykákat megerősítve a Samsung két új készüléket mutatott be a népszerű Galaxy okostelefon-családban. A Galaxy Mega, ahogy a neve is mutatja, a méretével próbál kitűnni a tömegből, két verzióban, 5,8, és 6,3 hüvelykes képátlóval jön, előreláthatólag májusban. A nagyobb változat a maga 16 centis képátlójával a világ legnagyobb okostelefonja lesz, ezt a címet jelenleg a Huawei Ascend Mate 6.1 birtokolja. A kereken 16 centis képátlóval az új telefon már majdnem akkora, mint a Nexus 7, a Kindle Fire és a többi 7 hüvelykes szabványméretű tablet.

A két új készüléken a 4.2-es Android fog futni, az 5.8-asban 1,4, a nagy testvérben 1,7 GHz-es, kétmagos processzor dolgozik majd, mindkettőben 8 megapixeles hátsó, és 2 megás első kamera lesz, a háttértár mérete lehet 8 vagy 16 gigabájt (64-ig bővíthető). Érdekes módon a készülékek először az európai és orosz piacokon lesznek kaphatók, Amerikában és a Távol-Keleten csak valamikor később. Az árról egyelőre a legtöbb információ egy német webáruház előrendelési oldala, ahol 699 euró szerepel, ez rettenetesen sok, valószínűleg valami kommunikációs baki lehet mögötte. A pletykák mindenesetre arról szólnak, hogy a Mega nem az olcsóságával akar hódítani.

Az okostelefon és tablet között elhelyezkedő, phabletnek nevezett kategória a péklapátnak csúfolt androidos telefonok térhódítása nyomán született meg és lett népszerű, zászlóshajójának a mai napig a Galaxy Note sorozat számít. A Samsung illetékesei szerint a Mega 6.3 még éppen azon a határon van, ahol az átlagembernek még elfér a zsebében, és fél kézzel tartva tudja használni, akár telefonként, akár miniszámítógépként.

A Mega egyébként valószínűleg nem sokáig fogja tartani a legnagyobb telefon címét, az Asus ugyanis máris bejelentette a 7 hüvelykes FonePad készüléket.

Újrapályáztatja az NMHH a mobilcégeket

2013. április 9., 19:12 Módosítva: 2013.05.06 17:07
187

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság bejelentette, hogy a három nagy mobilszolgáltatóval nem hosszabbítja meg a frekvenciajogosultsági szerződéseket, tehát a cégeknek újra kell pályázniuk, ha folytatni akarják a működésüket az általuk most használt frekfenciákon, amikre a következő években lejár a licencszerződésük.

Mátrai Gábor, a hatóság hírközlésért felelős elnökhelyettese elmondta, hogy a jövőben új stratégiai alapokra kívánja helyezni a szolgáltatókkal való együttműködést. A hatóság arról egyelőre nem mondott semmit, hogy a kiírandó új pályázatokon a mobilcégeknek milyen feltételeknek kell majd eleget tenniük, milyen szempontok szerint értékelik őket, és milyen licencdíjakkal számolhatnak a cégek (illetve milyen bevételre számíthat az államkassza) az új szerződésekkel kapcsolatban.

A Vodafone válaszközleményében azt hangoztatta, hogy a cég nyitott a hatósággal való párbeszédre és együttműködésre, és hogy a cég a maga 1,5 milliárd eurós magyarországi beruházásával és 2200 alkalmazottjával igazi nehézsúlyú befektetőnek számít. Éppen ezért reménykednek abban, hogy a most érvényes szerződésben rögzített egyenlő elbánás elve alapján áll majd hozzá az NMHH a pályázathoz. Az állam korábban vállalta, hogy a három mobilszolgáltató között nem tesz hátrányos megkülönböztetést, és hogy a frekvenciahasználati jogosultság meghosszabbítása során a Vodafone-nál nem alkalmaz hátrányosabb feltételeket, mint a Magyar Telekom és a Telenor 2007-es hosszabbítása alkalmával tette.

A Magyar Telekom kommunikációs igazgatóságára kérdésünkre azt felelte, bíznak abban, hogy a szabályozó és a szolgáltatók között valóban érdemi, aktív párbeszéd és stratégiai együttműködés bontakozhat ki, amely egyaránt szolgálja az ügyfelek és az ország érdekeit. A lejáró frekvenciahasználati jogosultságok meghosszabbítása azért is alapvető fontosságú, mert a most zajló mobil szélessávú fejlesztések a kérdéses frekvenciákat érintik. A Magyar Telekom szerint fontos lenne stabil alapokra helyezni a spektrumblokkok jövőjét, és egyben arra hívta fel a figyelmet, hogy a lefedettség bővítéséhez és a minőségi szolgálatáshoz további jelentős mobilpiaci beruházásokra van szükség.

A Telenor is nagyon szeretné megismerni az új együttműködés alapjait, és abban bízik, hogy minél hamarabb megkezdődnek a tárgyalások az NMHH-val. A társaság – érthető módon – azt tartja fontosnak, hogy meghosszabbítsák frekvenciahasználati jogosultságokat, és azzal érvel, hogy egyedül ez garantálna a költségvetés számára gyors és kiszámítható mértékű árbevételt.

Felrázzák a piacot

Az NMHH-nek ez lenne az első olyan komolyabb húzása, amely nagy mértékben meg tudná változtatni a magyar mobilszolgáltatási piacon a versenyfeltételeket. Mostanáig a három szolgáltató nagyjából ugyanakkora frekvenciablokkal rendelkezett. Az újraosztás azonban azt is lehetővé tenné, hogy aszimmetrikus legyen a kiosztás, és egyes szolgáltatók - amennyiben magasan a riválisaik fölé licitálnak - nagyobb blokkot szerezzenek, ezzel biztosítva maguknak a nagyobb sávszélességhez és lefedettséghez szükséges feltételeket.

A most felvázolt forgatókönyv a Vodafone számára kedvezőtlen lehet, mert a cégnek 2014-ben lejár a frekvenciaszerződése a 900 megahertzes frekvenciákra. De éppen azért emlegeti a cég az egyenlő elbánás ígéretét, mert utolsóként érkezett piaci szereplőként erre a frekvenciablokkra elvileg járna neki egy automatikus hosszabbítás, ahogy a Telenor és a Magyar Telekom is hosszabbíthatott 2007-ben. A Magyar Telekomnak és a Telenornak több ideje van a felkészülésre, mert a 900 megahertzes blokkban csak 2016-ban jár le a szerződésük.

Tovább zuhant a HTC

2013. április 9., 14:07 Módosítva: 2013.05.02 15:05
33

Másfél éve folyamatosan esnek a tajvani HTC bevételei. A vállalat néhány éve még az élmezőnybe tartozott az okostelefon-piacon, de mostanra sokat vesztett a jelentőségéből. A tegnap nyilvánosságra hozott, 2013 első negyedévére vonatkozó gyorsjelentés alapján a vállalat csupán 2,85 millió dollár nyereséget termelt - ez az előző negyedévben még 33,2 millió volt. Éves összehasonlításban még ennél is rosszabb a helyzet: 2012 első negyedévében a cég 151 millió dolláros profitot könyvelhetett el, pedig az is jelentős visszaesésnek számított. A HTC 2002 óta nem volt veszteséges, de 2004 óta nem volt ilyen alacsony a nyeresége.

Új Galaxy-mobilt mutatott be a Samsung

2013. április 8., 19:02 Módosítva: 2013.04.29 10:45
77

Miközben a világ az iPhone-gyilkosként beharangozott Samsung Galaxy S4 megjelenését (vagy legalább a premier végleges dátumát és a telefon árát) várja, a dél-koreai cég meglepetésszerűen egy újabb készüléket jelentett be a Galaxy-családban. A szerényen Win (győzelem, győzni) névre keresztelt okostelefon ránézésre a szupersikeres S3-asra hasonlít leginkább, és az idei csúcstelefon S4 olcsóbb és egyszerűbb kistestvérének szánja a cég. Ezzel a taktikával is szembemenve az Apple sablonjaival, ahol az aktuális csúcskészülék mellé jellemzően nincs közép- vagy alsó kategóriás alternatíva, aki ilyesmit akar, vegye meg a tavalyi-tavalyelőtti modelleket.

samsung

A Galaxy Win annak ellenére, hogy a középkategóriát célozza meg, hardverben meglehetősen izmosnak tűnik. A 4,7 hüvelykes képernyő mögött négymagos, 1,2 gigahertzes processzor dolgozik, 5 megapixeles hátsó, és sima VGA első kamera van benne, előbbi 720p-s hd videó rögzítésére képes. A 4.1-es verziószámú, Jelly Bean becenéven ismert Android operációs rendszer fog futni rajta, a további technikai részletek (például a memória mérete) már a helyi piaci igényeknek megfelelően fognak változni a világ különböző országaiban.

A Win sikerére valószínűleg erősen épít a dél-koreai cég terve, miszerint idén 500 millió telefon eladását tűzték ki célul maguk elé. Tavaly a becslések szerint nagyjából 400 millióig jutottak, idén elemzők szerint merész, de nem a valóságtól teljesen elrugaszkodott szám a félmilliárd, tekintve, hogy az S4 körül legalább akkora a felhajtás, mint a nagy konkurens iPhone körül szokott lenni, az S3 pedig még mindig nagyon népszerű, és most már lassan olyan árkategóriába süllyed, hogy szinte bárki megengedheti magának. Plusz itt van a Win, ami már alapban a középkategóriában indít, kihasználva az utóbbi pár évben hatalmas marketinges munkával felépített Galaxy márkanevet.

Féltéglákkal kezdtük a mobilozást

2013. április 8., 17:08 Módosítva: 2013.07.01 11:01
134

Múlt héten, az első mobilhívás negyvenedik évfordulóján első mobilos elményükről faggattuk olvasóinkat, és nem kellett csalódnunk, mert sokan őrizgetnek még otthon gyönyörű, nem is GSM rendszerű féltéglákat, kultikus készülékeket. Rengetegen küldték be élményeiket, és sokaknak több száz darabra rúgó saját gyűjteményük is van, ezért kénytelenek voltunk kiválogatni a legjobbakat. Mobiltörténeti merengés csodás készülékekkel és remek történetekkel.

Tovább

Egy nap szünet lesz a Magyar Telekomnál

2013. április 8., 13:34 Módosítva: 2013.04.08 15:52
103

Hat éve tudjuk, hogy elavult a Magyar Telekom ügyfélszolgálati rendszere, és az óriásvállalat már több mint három éve dolgozik a szoftverek lecserélésén, ami végre valahára meg is történik. A távközlési cég bejelentette, hogy áprilisban elkezdte egy integrált ügyfélkapcsolati és számlázási rendszer bevezetését, ami várhatóan csökkenti majd a számlapanaszok és a Tékozló Homár fogyasztóvédelmi blogban való megjelenések számát, illetve növeli a sikeres tranzakciók arányát.

A feladat komplexitását jelzi, hogy a munka körülbelül 80 vállalati rendszert érint, 70 beszállítóval kellett együttműködni, és a projekten dolgozó háromszáz szakértő 70 000 oldalas tervezési dokumentációt készített.

Mivel az informatikai átállás során át kell mozgatni az adatokat a régi rendszerből az újba, a Magyar Telekom arra kéri az előfizetőket, hogy ügyeiket ne az átállás idején, április 17. és 21. között próbálják elintézni. Ebben az időszakban az ügyintézési lehetőségek csak részlegesen lesznek elérhetők. A zökkenőmentes átállás érdekében április 20-án szombaton a társaság üzletei is zárva lesznek. A telefon-, sms-, mobilnet, tévé-, internet- és egyéb szolgáltatások természetesen az átállás idején is működnek majd.

Telefonba építik a lakáskulcsot is

2013. április 6., 21:05 Módosítva: 2013.04.10 09:22
206

A mobiltelefon negyvenedik születésnapja alkalmából rendezték meg a Smartmobil 2013 konferenciát, ami persze nem az iparág múltjára, hanem inkább a jelenére és a jövőjére fókuszált. A szervezők egyik fő célkitűzése, hogy hazánkba vonzza a mobilalkalmazások iránt érdeklődő befektetőket, itt alakuljon ki a mobilipar regionális központja.

A csütörtöki rendezvényre több mint kilencszáz jegyet adtak el, és valóban volt az egésznek egy csipetnyi nemzetközi jellege, mert a külföldi előadók mellett néha a magyarok is angolul adtak elő. De ha a Smartmobil valóban regionális rendezvénnyé akar válni, akkor muszáj lesz teljesen átállni angolra.

A több tucat előadás a mobiltechnológia szinte minden fontos területét lefedte. Az olyan nagyvállalatok mellett, mint a Magyar Telekom és a Microsoft, számos kisebb cég is felvonult. Utóbbiak előadásain például kiderült, hogy az interfészek tervezésénél a bőrkötést és papírlapot utánzó skeuomorph interfészek és a kilapított grafikák helyett a kettő kombinációja, a skeuominimalizmus a legújabb trend a grafikus tervezésben. A Prezi.com munkatársa pedig arról beszélt, hogy amikor a megosztott prezentációra ráklikkelő felhasználó végül mégsem jut el addig, hogy letöltse az alkalmazásukat, akkor milyen elemzésekkel lehet megoldást találni.
Tovább

Keressük az ország legöregebb mobilját

2013. április 3., 17:49 Módosítva: 2013.04.04 08:56
50

Negyven éve bonyolították le az első mobilhívást. Ezzel kapcsolatos nosztalgikus érzéseink hamar az első készülékekről szóló sztorizásba csaptak át, amibe olvasóinkat is szeretnénk bevonni. Ön mivel mobilozott először? Messzire dobható féltéglával vagy mindent kibíró Nokiával? Küldje el nekünk ősi mobiltelefonja képét, esetleg a modell pontos nevét és gyártási évszámát erre a címre! Az első állítólag különleges, életünk végéig megjegyezzük. Ha az alábbihoz hasonló sztorija is van hozzá, azt se felejtse el megírni!

Ha pedig a kedves olvasó blog.hu-s blogger is egyben, ne fogja vissza magát: írjon blogbejegyzést, és küldje be az Index2-re (jobb felső sarok), ott is gyűjtjük az ősi mobilokról szóló történeteket, fotókat. Akik nem szeretnek hosszan írni, azok használják a #regimobil hashtageket a Twitteren, Tumblren, így a bejegyzéseiket automatikusan megjelenítjük az Index2-n lévő tematikus dobozban.

Tovább

Majdnem elütötték az első mobilozót

2013. április 3., 17:47 Módosítva: 2013.04.08 14:00
150

„Joel, Itt Marty Cooper, egy celluláris telefonról hívlak, igazi, kézi mobiltelefonról” – ezek voltak az első, mobiltelefonon elhangzó mondatok. Martin Cooper, a Motorola egyik mérnöke, akkoriban a Motorola kommunikációs részlegének vezetője 1973. április 3-án kezdeményezte az első mobilhívást egy szürke, téglaszerű készüléken. Cooper a rivális cég, a Bell Labs egyik vezetőjét, Joel S. Engelt hívta fel.

A beszélgetés egy hosszú csönddel folytatódott, majd Joel S. Engels udvariasan reagált a történelmi hívásra. Rögtön az első mobilhívás alatt Cooper el is követte a kezdő mobilosok egyik legnagyobb hibáját, annyira elmerült a beszélgetésben, hogy lelépett az úttestre anélkül, hogy körbenézett volna. A mellette sétáló riporter húzta vissza egy arra haladó taxi elől.

Cooper visszaemlékezése szerint a New York-iak teljesen ledöbbentek azon, hogy valaki az utcán sétálva telefonál. Aznap több telefonhívást intézett a mobilról, még a helyszínen lévő újságíróknak is megengedte, hogy telefonáljanak, így ellenőrizve, hogy valóban működik a rendszer. A használt készülék több mint egy kilogrammos volt.

Az első mobilhívás után még tíz évnek kellett eltelnie, hogy a Motorola kiadja az első kereskedelmi forgalomban is kapható mobilt. A Dyna-TAC névre hallgató mobiltelefon valamivel kevesebb volt fél kilogrammnál és 3995 dollárba került. Húsz hatalmas gomb volt rajta, és tíz órán keresztül kellett tölteni. Hamar felkapta Hollywood is, a gazdagok szimbólumaként megjelent Gordon Gekko kezében a Wall Street című filmben, és később Patrick Bateman is használt DynaTAC mobilt az Amerikai Psychóban.

Tovább

Így mobilozunk 2053-ban

2013. április 3., 17:47 Módosítva: 2013.04.03 17:47
82

Semmit nem változott a telefon alapfunkciója az elmúlt negyven évben. Még mindig egy mikrofonba kell belebeszélnünk, és csevegőpartnerünk hangját egy elektromos impulzusokkal rezegtetett membrán lökdösi a dobhártyánk felé. A mai készülékek alakja is nagyon emlékeztet az ősökére, csak egy kicsit szélesebbek, laposabbak, és a nyomógombok helyén is kijelző van.

Annyi történt az elmúlt évtizedekben, hogy a telefon köré építettek egy komplett számítógépet, ami lassan átalakítja a kommunikációs szokásainkat. Ingyen küldhetünk szöveges üzeneteket a világ bármely pontjára, és aki a :) helyett jobban szereti a valódi mosolyt, az néhány másodperces videóüzenetben is átadhatja közlendőjét.

Nagyobb előrelépés az eredeti funkció, a telefonáláshoz képest, hogy nemcsak személyekkel, hanem helyekkel, tárgyakkal és gépekkel is kapcsolatba léphetünk. Olyan hegycsúcsokon és utcákon sétálhatunk, ahová a valóságban soha nem jutunk el, és szerte a világban lenyomatot hagyhatunk, amikor bejelentkezünk helyekre, hogy ott jártunk. Amikor pedig leolvassuk a telefonnal egy áru vonalkódját, egy távoli gép mondja meg nekünk, hogy tulajdonképpen mit is tartunk a kezünkben. Még vannak ugyan nyelvi korlátok, de akár beszélhetünk is a telefonunkkal, információkat kérhetünk le szóban kiadott utasításokkal.

Tovább

Váratlan bombasiker a Blackberrynél

MTI/Index
2013. március 28., 14:58 Módosítva: 2013.04.30 16:22
17

Hatmillió okostelefont adott el a legutóbbi negyedévben. Ebből egymillió volt az új Z10-es.

Ezért drága a magyar mobilinternet

2013. március 27., 12:11 Módosítva: 2013.04.16 15:35
395

A magyar mobilinternet haláláról szóló cikkünkre szinte azonnal reagált a Nemzetközi Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), és ezzel a címmel adott ki közleményt: „Miért drágább a mobilinternet nálunk, mint Ausztriában?” Sajnos a hatóság elmulasztotta kérdés megválaszolását, pedig nagyon érdekes a téma, és elérhető minden szükséges adat. Az NMHH csak sejtelmesen utalt arra, hogy célja mielőbb hasznosítani a szabad frekvenciákat, mert ez a fejlődés és a verseny kulcsa. Ezúttal Ausztria példája alapján próbáljuk felállítani a gyengélkedő magyar mobilnet kórképét.

Kelet és nyugat

Magyarország és Ausztria mobilinternetes piaca nehezen összehasonlítható, mert teljesen eltérő a két ország piaci struktúrája. Kezdjük mindjárt a szolgáltatók rendelkezésére álló frekvenciákkal, hiszen az NMHH is ezt jelölte meg a verseny kulcsaként. A lefedettség és hangszolgáltatás szempontjából fontos 900 megahertzes sávban az osztrák T-Mobile (12,8 MHz) és az A1 (18 MHz) sokkal nagyobb spektrummal rendelkezik, mint bármelyik magyar szolgáltató. Hazánkban egészen tavalyig 8-8-8 MHz volt az elosztás, ami a frekvencia-árverés után 10-10-9,8 MHz-re változott, tehát megmaradtak a kiegyenlített erőviszonyok.

Ausztriában az Orange sokkal kisebb, mindössze 4 MHz-es sávval rendelkezik – ennek a következményeire később visszatérünk, míg a negyedik szereplőként beengedett Hutchison Whampoa (Three, 3 márkanéven fut) egyáltalán nem kapott 900 MHz-es frekvenciablokkot.

Bal oldalon alig látható Ausztria pirossal jelölt oszlopa, hazánk sárgával kiemelve.De azt se feledjük, hogy eurócentekről van szó.
Bal oldalon alig látható Ausztria pirossal jelölt oszlopa, hazánk sárgával kiemelve.
De azt se feledjük, hogy eurócentekről van szó.

Hogy mennyire fontos a frekvenciakészlet, azt a magyar Vodafone is bebizonyította, amikor a plusz két megahertz megszerzése után nagyobb területen be tudta kapcsolni a 21 megabites maximális letöltési sebességet (ami elméleti érték, a felhasználó által mérhető letöltési sebesség ennél alacsonyabb). Azért tudott gyorsan lépni, mert a hálózati eszközeit korábban felújította, és a modern eszközökön szinte csak egy gombnyomás kell az új szolgáltatások beindításához.

Tovább

Döcögve indul a nemzeti mobilfizetés

2013. március 26., 13:51 Módosítva: 2013.05.15 17:58
18

Kedd délelőtt online sajtótájékoztató keretében jelentette be a Nemzeti Mobilfejlesztési Zrt., hogy 2013 őszén elindul az egységes mobilfizetési rendszer. Egyelőre a rendszerspecifikáció vége felé tartanak, ezután indulhat a fejlesztés, majd tesztelés. Egyelőre a parkolás és az autópálya-matrica vásárlása kerül a választékba, később azonban távolsági és helyi tömegközlekedéssel is bővül a rendszer, azaz a vidéki városok lakói is ugyanúgy fizethetnek majd, mint a BKV-t használók.

A rendszer lényege nem a technikai megvalósításban van, már most is léteznek különböző, nem egységes mobilfizetési rendszerek. A Nemzeti Mobilfizetési Rendszer egységesen biztosítja majd egyrészt a különféle közlekedéshez kapcsolódó közszolgáltatások igénybevételét, másrészt országosan, területi tagoltság nélkül válik elérhetővé a szolgáltatás.

Tovább

Megaügyletre készül a Vodafone

2013. március 25., 13:43 Módosítva: 2013.08.29 15:20
12

A vállalati történetírás egyik legnagyobb ügylete körvonalazódik brit lapértesülés szerint: a Sunday Times azt írta, a Vodafone brit mobilcég arra készül, hogy 135 milliárd dollárért eladja az amerikai Verizonnal közös cégben meglévő részesedését.

Tovább

Intelligens karórát készít a Google

2013. március 22., 11:44 Módosítva: 2013.04.15 10:52
97

A Google fejlesztői már dolgoznak egy karóra kifejlesztésén, jelentette a Financial Times üzleti napilap, külön kiemelve, hogy ez nem a Samsung által nemrég bejelentett eszköz. Mivel az intelligens karóra projektjét nem a Google kísérleti X Lab részlege viszi (ahonnan a futurisztikus Glass szemüveg származik), hanem a hétköznapi fejlesztésekkel foglalkozó Android részleg, és a termék valószínűleg nemsokára megjelenik.

Sokan úgy gondolják, hogy az elektronikai ipar következő frontvonalai a hordható eszközök piacán alakul majd ki. A Samsung már bejelentette, hogy lesz intelligens karórája, a pletykák szerint az Apple is készülődik, és már számos kisebb cégnek van ilyen eszköze. Az androidos I'm Watch például több mint százezer forintért árul ilyen okosórát.

A Google nem kommentáltak a pletykát, de a Financial Times a Google 2011-ben benyújtott szabadalmára mutogat, amely egy felnyitható kétkijelzős okosórát ír le. Azt is tudni lehet, hogy a Google által nemrég felvásárolt Motorola is régóta fejleszti a saját okos karóráját.

Az intelligens Google Glass szemüveg azt bizonyítja, hogy a keresőcég képes lenne kifejleszteni egy karórát. Mégpedig olyat, ami nem csupán egy csuklóra szíjazott, lebutított okostelefon, hanem valóban olyan megoldásokat nyújt, amiket érdemes beépíteni egy karórába.

Így kárpótolják a hóban rekedt mobilozókat

2013. március 20., 15:54 Módosítva: 2013.03.20 18:53
98

A mobilszolgáltatók már korábban bejelentették, hogy nem számlázzák ki a március 14-16-án kialakult hóhelyzetben pórul járt előfizetőik segélykérő hívásait és üzeneteit. Most a Vodafone és a Telenor is közölte a jóváírás feltételeit.

A Telenor azt írja közleményében, hogy aki 2013. március 27-ig elküldi az 1747-es számra a HÓVIHAR szót (ami egy ingyenes sms), annak biztosítani tudják a kedvezményt. Nem érdemes sumákolni, mert az sms elküldésével az ügyfél egyben ahhoz is hozzájárul, hogy a Telenor cellainformációk és híváslisták alapján ellenőrizze a kérés hátterét. Aki nem hóvihar által érintett területen, hanem a felfűtött belvárosi lakásában tartózkodott, az valószínűleg nem számíthat jóváírásra. A sms-ben regisztrált ügyfeleket április 3-án keresik meg a kedvezmény pontos módjával kapcsolatban.

A Vodafone az elakadás időszaka alatti belföldi, nem emelt díjas hívásokat és sms-ek költségeit vállalja át. Jóváírásra csak a március 14. csütörtök déli 12 óra és március 17. vasárnap déli 12 óra közti időszakban bajba jutottak esélyesek. Az érintetteknek ki kell tölteniük a Vodafone honlapján lévő nyomtatványt, amin az elakadás időpontját és helyszínét is meg kell adni. Ezt legkésőbb 2013. március 24-én, vasárnap éjfélig meg kell tenni. Természetesen a Vodafone is ellenőrzi az adatokat, és az összeget a következő telefonszámlából írja jóvá. Feltöltőkártyás ügyfeleknél pedig ennyivel tölti fel az egyenleget április 15-ig. Az érintett ügyfelek a pontos összegről sms-értesítőt kapnak.

Aláz a teljesítményteszteken a Galaxy S4

2013. március 19., 17:47 Módosítva: 2013.04.03 14:37
721

A hivatalos bemutató után azonnal rászabadultak a teszterek a Samsung új csúcstelefonjára, a Galaxy S4-re, és az általános vélemény az, hogy ha a készülék külsőleg nem is tűnik forradalmian újnak, puszta teljesítményben mindent megver, amit eddig az okostelefonok gyártói piacra dobtak. A teljesítménytesztek specialistájának számító Primate Labs a saját fejlesztésű Geekbench 2 tesztprogramjukkal kínozták meg a jelenleg elérhető legfejlettebb okostelefonokat, és erre az eredményre jutottak:



A Galaxy S4 volt az egyetlen a tesztben, ami 3000 feletti pontszámot ért el, és ezzel hajszálra van attól, hogy az iPhone 5 eredményének dupláját mutassa fel. Az új Samsung-telefon mögött tisztes lemaradásban az eddigi bajnok HTC One, majd a Google-LG kooperációban készülő Nexus 4 következik. Ugyan a friss S4-est a fél éves iPhone 5-tel összemérni nem túl fair, érdemes megjegyezni, hogy az Apple zászlóshajóját a tavaly nyári Galaxy S3 is megelőzte, pontosabban annak négymagos verziója. Ha már a processzormagoknál tartunk, a mostani tesztben az S4-ből is az amerikai, négymagos verzió szerepelt, a még erősebb, egyelőre a nemzetközi piacra szánt nyolcmagos ennél is magasabb számokat fog mutatni.

A Geekbench 2 az általánosan legelfogadottabb okostelefonos teljesítménytesztnek számít, négy kategóriában 18 feladatot hajtat végre a telefonokkal, a processzorok egész és tört számokkal végzett matematikai műveletekkel izzadnak, a memória sebességét és sávszélességét is próbára teszi a rendszer, illetve változatos streamelési feladatokkal is megküzdenek a telefonok.

Floridából akarják lenyomni a Samsungot

2013. március 19., 16:38 Módosítva: 2013.05.13 15:49
329

Amikor százezer forintért megveszünk egy drága okostelefont, akkor nemcsak a készülék alkatrészeit, az összeszerelés és szállítás költségét fizetjük meg, hanem a Samsung több milliárd dolláros reklámkampányait, a Sony felhőkarcolóit, és még sorolhatnánk.

A floridai Blu Products nevű cég azonban úgy gondolta, hogy ezek nélkül is sikerrel piacra tud vinni egy okostelefont, amiben ugyanolyan jó minőségű processzor, kijelző és kamera van, mint az ismert márkák termékeiben. Csak éppen majdnem feleannyiba kerül, a szokásos ötszáz dollár helyett háromszázba (ez körülbelül hatvanezer forint).

A Blu Life One okostelefon április végén jelenik meg az Amazon és más kereskedők kínálatában, és nem lesz szolgálatóhoz kötve. Az öthüvelykes, hd felbontású mobilnak 13 megapixeles a kamerája és a legfrissebb Android 4.2-es operációs rendszert futtatja. A Blu Life View nevű modell pedig 5,7 hüvelykes kijelzőt, 12 megapixeles hátsó és 5 megapixeles első kamerát kínál ugyanennyiért.

A Blu Products most csak Latin-Amerikában ismert, de a vezérigazgató Sammy Ohev-Zionnak globális tervei vannak. Tizenhét évet töltött el a kereskedelemben, olyan nagy beszállítókkal dolgozva, mint a Samsung és a Motorola, mielőtt elhatározta, hogy saját céget alapít. Mások is észrevették a piaci rést, a szintén amerikai Vizio a tévék piacán dobbantott nagyot, ugyanúgy sok milliárd dolláros rongyrázás nélkül.

A Blu már elkezdett növekedni: 2009-ben csak 70 ezer okostelefont készített, tavaly azonban már 4,1 milliót. Persze a cégnek óvatosnak kell lennie, mert a kínai márkák, az Alcatel, a Huawei és a ZTE is az olcsó telefonjaikról híresek. És amikor több olcsó készülék közül lehet választani, akkor végső soron mégiscsak az döntheti el a sikert, hogy a vevők melyiknek a nevét látják gyakrabban a hirdetésekben.

A BlackBerry vezére szerint az iPhone elavult

2013. március 19., 15:25 Módosítva: 2013.04.30 16:22
59

A BlackBerry vezérigazgatója szerint az Apple nem fejlesztette eléggé tovább a 2007-ben piacra dobott iPhone-t. Thorsten Heins az Australian Financial Review lapnak adott interjújában öregnek és elavultnak nevezte az iPhone-t.

Azt a vezérigazgató is elismeri, hogy az Apple fantasztikus munkát végzett, amikor behozta az érintőkijelzős mobilokat a piacra. Oka volt annak, hogy ilyen sikeresek lettek ezek a mobilok, ezt el kell ismerni és tiszteletben kell tartani, mondta Heins.

A BlackBerry vezére azonban azt is állítja, hogy a piacon olyan tempóban haladnak a fejlesztések, hogy aki nem teszi oda magát, az lemarad. Az iPhone felhasználói felülete pedig már öt éves.

Nem véletlen a BlackBerry vezérigazgatójának mostani kritikája, a cég nemrég mutatta be a BlackBerry 10 operációs rendszert, amit az iOS versenytársaként szeretnének pozicionálni.

Pulzusmérő okostelefont fejlesztettek ki

2013. március 18., 18:05 Módosítva: 2013.03.18 18:05
12

A pulzus mérésére alkalmas okostelefont mutatott be egy japán cég. A Fujitsu jövőre kívánja piacra dobni a találmányát, amelynek segítségével a munkahelyen vagy otthon tudhatunk meg fontos információkat speciális mérőműszerek nélkül az egészségi állapotunkról.

A készülék az arcnak a vérkeringés okozta fényessége mérésén alapszik. Ha az arc elé tartjuk öt másodpercre az okostelefont, a készülék méri a hemoglobinszintet, kihasználva ennek a fehérjének azt a tulajdonságát, hogy képes elnyelni a látható színspektrum zöld fényét. A rendszer képes kiszűrni a számításokból a fejmozgást és más zavaró tényezőket, hogy pontosan megbecsülje a szív ritmusát. A vállalat szerint a rendszert más eszközökre, így televíziós képernyőre vagy tükörre is lehet alkalmazni.

Biztonsági alkalmazások is lehetségesek, például nyilvános helyeken vagy repülőtéri ellenőrzőpontokon, hogy kiszűrjék a betegeket vagy a gyanúsan viselkedőket – áll a cég közleményében.

Hatszázezret költött appokra az ötéves fiú

2013. március 18., 14:47 Módosítva: 2013.03.18 14:47
261

Egy ingyenes játék telepítéséhez kérte el apja jelszavát az ötéves Danny, de tizenöt perccel később 1700 brit fonttal (körülbelül 610 ezer forinttal) lett könnyebb a család bankszámlája. Danny az Apple Ipad táblagépre telepítette fel a valóban ingyenes Zombies vs Ninjas játékot, és hamar rájött, hogy az előrehaladást kiegészítőkkel is tudja segíteni. Vett egy nagyobb adagot a játékban felhasználható bombákból, ami 70 fontba (25 ezer forintba) került, és mivel gyorsan elfogytak, Danny újra bevásárolt.

A szülők, Greg és Sharon Kitchen nagyott néztek, amikor másnap megkapták a banki kimutatást 1329 font elköltéséről, és nagyot koppant az álluk, amikor az összeg két nappal később 1700 fontra nőtt. Danny egyszerűen sírva fakadt, amikor szülei megmondták neki, hogy mennyi pénzt költött el – írja az esetről beszámoló Eurogamer hírportál.

Az Apple eleinte nem akarta visszatéríteni a hatalmas összeget, de a cég végül kötélnek állt, és a család az utolsó fillérig megkapott mindent. Az eset rávilágít arra, hogy az embereknek sokkal jobban oda kell figyelniük a készülékükre, ha azt gyermekek is használják.

Először is tisztában kell lenni azzal, hogy bármelyik programban lehet vásárlási lehetőség, még azokban is, amelyek teljesen ingyen letölthetők. Játékokban haladást segítő kardokat, páncélokat vagy bombákat vehetünk, üzleti alkalmazásokban extra szolgáltatásokat adnak el ezzel a módszerrel.

Az Apple azt javasolta a családnak, hogy a készülék menüjében kapcsolják ki a 15 perces vásárlási ablakot, mert ez tette lehetővé, hogy Danny be tudjon vásárolni. Ha ez be van állítva, akkor a jelszó megadása után 15 percig szabadon költhetünk bármire, ez azonban lekorlátozható, hogy az iPad minden egyes tranzakció előtt újra kérjen jelszót. Hasonló megoldás van az Android legfrissebb verziójában is, a zárolt boltban csak PIN-kód megadása után lehet appokat letölteni.