Emánuel
4 °C
12 °C

Az ember-gép viszony

2001.03.21. 13:29
Ember és gép viszonya már a negyvenes évek, Norbert Wiener óta szinte valamennyi cyberfilozófiai irányzat központi kérdése. Eltűnnek a határok, ledőlnek a tabuk, különös konvergenciák körvonalazódnak.
Max More ez irányú elképzeléseit legmeggyőzőbben az 1997-es Ars Electronica fesztiválon fejtette ki. A megszokott stílusban: tiszta, metaforáktól és szimbólumoktól mentes nyelven, racionális okfejtéssel, rendszerező alapossággal. Közérthetően, márpedig a hasonló tematikákat szintén boncoló posztmodern és poszt-posztmodern elméletek korában ugyancsak elszoktunk ettől.

A bionikus konvergencia
Kevin Kelly, a Wired egykori főszerkesztője két fontos trendre hívja fel figyelmünket: egyrészt az ember által készített tárgyak, rendszerek egyre több életszerű megnyilvánulást tanúsítanak, másrészt, maga az élet mind megtervezettebbé válik. Az utóbbi évek során, az 'élet', és a 'mechanikus' szavak számos új jelentéssel gazdagodtak: a bonyolult rendszerek gépekként, az önfenntartó gépek élő mechanizmusokként értelmezhetők.
A hagyományos nézetek a diametrikus ellentétekből indulnak ki. Ha ez igaz lenne, akkor ahhoz sem férhetne kétség, hogy az emberi szervezet semmiféle mechanikus komponenst nem foglal magába, valamint, hogy a gépek nem rendelkeznek hozzánk hasonló tulajdonságokkal. Holott a biokémia épp az ellenkezőjét bizonyította be: szöveteink, sejtjeink speciális funkciókkal bíró gépek, melyek még kisebb gépekből állnak össze - riboszómák, RNS... Agyunk például több billió neuronból, szinapszisból, neurotranszmitterből. Szubatomikus részekből: 'valamennyien mozgásban lévő kvarkok vagyunk.'

Ember és gép éles szembenállása csak abban az esetben lenne valóság, ha bizonyosságot nyerne a vitalizmus főtétele: az élet nem bonyolult biokémiai folyamatok, hanem az egyedi 'élan vital' következménye. A modern természettudományok nem ezt a tételt illusztrálják; a leginkább elfogadott nézet szerint a gépi részecskék interakciója organikus egészet eredményez. Manuel De Landa és az újmaterialista filozófusok szintén ezeket az elveket vallják, hangsúlyozva, hogy a klasszikus 'organikus' mechanizálódik, és viszont. Kevin Kelly bionikus konvergenciáról, Marvin Minsky, a mesterséges intelligencia-kutatás nagy öregje pedig 'elmék társadalmáról' (Society of Minds) beszél. Az agy ezeknek a pirinyó, önmagukban tudatlan részecskéknek a rendszere ...

Át kell értelmeznünk a belénk nevelt gép-képzetet - a gépek immáron nem csak fém szerkezetek. A robotok humanoidok, de bizonyos állatokhoz is hasonlítanak. A mesterségesélet-programok, vagy a vírusok átalakulnak, fejlődnek, szaporodnak. 'Nem számít, hogy az adott teremtmény, szerv szénalapú organikus anyagból, szilikonból, vagy más, nem organikus matériából áll' - írja More. 'Fontosabb az eredmény komplexitása, hogy a szerkezet képes-e tanulni, változtatni önmagán, dinamikusan reagálni a módosuló inputra.'

Az ember-gép viszony négy magyarázatát különíti el egymástól.

Az első: az ember nem csak gépi részekből tevődik össze, hanem gép. E nézetet Lucretius, majd De La Mettrie és a mechanikus materialisták hirdették, manapság Daniel Dennett vélekedik hasonlóképp. 'Az agy egyfajta számítógép' - állította Dennett egy 1997-es interjúban. More elutasítja, idejétmúltnak (sőt, a társadalom egészére általánosítva - 'az ember, mint eszköz' -, veszélyesnek) tartja az azonosítást. A gazdaságihoz hasonló, központi irányító nélküli (komplex) bionomikus rendszerben gondolkodik. Ugyanakkor rendkívül nehéz cezúrát húznunk komplex rendszer és gép, élet és nem-élet között. Viszont mindaddig, amíg a mechanikusra merevséget, hajlíthatatlanságot, lélektelenséget asszociálunk, helyénvaló az ember-gép megkülönböztetés. Ha változik a közfelfogás, az azonosítás is új értelmet ('elegáns organikus gépek', stb.) nyer. Az evolúció biológiai iránya helyett egyre fontosabb a mindent átalakító memetikus és technológiai: előbb-utóbb megszabadulunk 'biológiai-mechanikus örökségünktől', a humánból a poszthumán állapotba fejlődünk.

A diakronikus én
Max More 1995-ös doktori disszertációja (A diakronikus én: identitás, kontinuitás, transzformáció) a személyiség komplex elemzését adja. Derek Parfit redukcionista elméletéből indul ki, ugyanakkor a kapcsolódás helyett a folyamatosságra helyezi a hangsúlyt. Az ideális önértelmezést vizsgálja, azt, hogy meddig 'terjed ki' az én, a ránk váró, főként a technológiai fejlődés által előidézett változások fényében is.
A második (népszerű, Descartes-ból és az európai hagyományból merítő) magyarázat dualizmuson, a mechanikus fizikai test és a nem-mechanikus spirituális test, a lélek ellentétén alapul. Az állatok is gépek, hiszen lélekkel csak a homo sapiens rendelkezik - vallják a 'hívők'. Az emberi szabadság és értelem független az anyagi valóságtól. More kérdése: a fizikai szerkezet fejlesztése, tökéletesítése vajon nem a szabadságunkat fokozza? És ha nem hiszünk többé a természetfeletti erőkben, akkor mondjunk le a szabadságról, a választásról és a felelősségvállalásról is?

A harmadik elképzelés szerint az ember, de leginkább az agy nem mechanikus szerkezet, hanem misztikus életerő hajtja. Azaz, mesterséges intelligencia sem hozható létre. E nézetet a XIX. századi vitalisták, ma pedig elsősorban, Erik Davis, Roger Penrose, John Searle, az 'új misztériánusok' képviselik. 'Ha szabadságunk ennek az életerőnek a függvénye, az én és a technológia szimbiózisával, a szintetikus neuronimplantációkkal és a többi beültetéssel el is veszíthetjük' - cáfol More. (Fura kettősség: a Bergson-féle 'élan vital' egyrészt az extrópia szinonimája, az ember-gép viszonyban viszont kifejezetten entrópikus tulajdonságokkal bír.)

A negyedik álláspont az emergencia-elméletből indul ki: a részek mechanikusak, összességük viszont organikus. Nem léteznénk a gépi elemek nélkül; ugyanakkor, ha csak azokat vizsgáljuk, soha nem érthetjük meg az egészet. A neurotechnológiák fejlődése ezt a koncepciót igazolja. (A More által elképzelt jövő is.)

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!

Bali

Tanácsok és TOP 5 látnivaló.