Kontaktlencsén játszható játékokról álmodik a Pokémon Go kitalálója

2016.08.04. 18:15

A Pokémon Go vezetheti be az ámuldozó tömegeket a virtuális valóságba tekintő szemüvegek és egyéb kütyük világába, legalábbis ezt szeretné elérni John Hanke, a világ éppen aktuálisan kedvenc mobiljátékát fejlesztő Niantic cég vezetője. Sőt, Hanke szerint

még az ő életében feltalálják a telefonkijelzővel ötvözött kontaktlencséket is

akkor pedig azon is lehet majd játszani a Pokémon Gót és az azt követő virtuális valóság játékokat. 

Erről még egyelőre csak ábrándozik a Niantic vezetője, aki egy kaliforniai konferencián beszélt a terveiről. Az viszont már egyáltalán nem csak álom, hogy a Pokémon Góhoz hasonló játékokat a telefonunk helyett egy szemüvegen keresztül játsszuk. John Hanke azt mondta, szeretne befektetni az olyan startup cégekbe, ilyen projekteken dolgoznak, mert egy népszerű játéknál semmivel nem lehetne jobban népszerűsíteni egy VR eszközt. Például a Pokémon Go kiváló iduló alkalmazás lehetne a világ éppen leghájpoltabb startupjaként számon tartott Magic Leap nagyon várt VR szemüvegénél. 

John Hanke arról is beszélt, hogy amikor kitalálták a Pokémon Go elődjét, az Ingress nevű játékot -  ami kicsit leegyszerűsítve ugyanaz mint a Pokémon Go, csak japán zsebszörnyek helyett science fiction kerettörténettel  - az volt a céljuk, hogy az emberek fölfedezzék és a sajátjuknak érezzék a tereket, amikben élnek. Hanke azt reméli például, hogy a városlakók majd önként jelentkeznek, hogy szemetet szedjenek a könyékbeli parkban, ha állandóan ott kergetik a Pokémonokat, és így az emberek nemcsak egymásra, de a környezetükre is jobban odafigyelnek majd. 

Hanke azt is elmondta, hogy ahogy a Niantic ahogy az Ingress játékhoz  is szervezett találkozókat és egyéb eseményeket a Niantic, amikre volt, hogy 250 ezer ember gyűlt össze, úgy

a Pokémon Gónak is terveznek találkozókat,

bár ez biztos sokkal több embert vonzana, így nehéz lesz helyszínt találni és a helyszín biztosítása is jóval nehezebb lesz.