Jön a Red Dead Redemption folytatása?

2016.10.18. 07:34

Több jel is arra utal, hogy a Rockstar Games új részt készül bejelenteni a nagy sikerű 2010-es játéka, a Red Dead Redemption folytatásaként.

Az első jel ez a szöveg nélküli Twitter-üzenet volt, amelyben a cég logója a játékból jól ismert textúrán jelent meg:

Aztán hasonló teasermotívum jelent meg a honlapjukon is, majd a Facebook- és Twitter-oldaluk is beállt a sorba. Ehhez jön hozzá, hogy a folytatásről – pontosabban egy előzményjátékról – már korábban is pletykáltak, sőt a játék árulkodó térképe is kiszivárgott. Valami biztosan készül, ha nem teljesen új részt jelent be a Rockstar, akkor az eredeti Red Dead Redemption jelenlegi konzolgenerációra aktualizált változata érkezhet.

A 2010-es játék nagy sikert aratott a kritikusok és a gémerek között is, és több nagy díjat is elvitt. A hatása pedig ma is érezhető, már csak azért is, mert az éppen most futó tévésorozat, a Westworld egyik írója maga beszélt arról, hogy a sorozat világának a kialakításában a játéknak is szerepe volt.