Ennél jobb GTA-klón kevés van

mafiaiii-retaliation 3cse
2016.10.24. 22:41

Szórakoztató belegondolni, hogy a Mafia olyan a cseheknek, mint a Witcher a lengyeleknek. A különbség annyi, hogy ameddig például a Witcher 3-at a modern játéktörténelem csúcsteljesítményei között emlegetik, addig a Mafia 3 legfeljebb egy tisztességes GTA-klón, ami tele van baromi jó ötletekkel, de annyi sebből vérzik, mint főhősünk ellenfelei egy-egy küldetés végén.

Amikor a GTA-sorozat a harmadik résszel egészen új távlatokat nyitott a 3D-s open world játékokban, akkor a Vice Cityvel egy évben megjelent Mafia egészen üdítőleg hatott. A GTA-hoz képest kifejezetten nagy hangsúlyt fektetett a realizmusra: a rendőr megbüntetett, ha átmentél a piroson, az autód úgy roncsolódott, ahogy egy ütközés után illik, és a karaktered sem úszta meg sérülés nélkül, ha izomból nekihajtottál a villanypóznának. Akkor a Mafia hatalmas siker volt, de hiába tartották a GTA méltó konkurenciájának, valahol nagyon elszámolták magukat.

2010-ben jött ugyanis a folytatás, ami ahelyett, hogy az első rész erősségeire (történet, realizmus, kicsit komorabb hangulat) helyezte volna a hangsúlyt, szépen beállt a gyengébb GTA-klónok sorába, és kiadott egy amúgy nem rossz, de nem is igazán izgalmas folytatást. Papíron izgalmas is lehetett volna a nagy maffiacsaládok közti háborúskodás bemutatása, de a nagy GTA-utánzásban pont az az egyedi hangulat veszett el, ami az első Mafiára jellemző volt. A nemrég megjelent harmadik rész ugyan hangulatban jóval erősebb az elődjénél, de még mindig „csak” egy tisztességes akciójáték, nem pedig olyan remekmű, mint a sorozat első darabja.

There is a house down in New Orleans

Az új Mafia videojátékos szempontból eléggé hanyagolt területen, New Orleansban játszódik, pontosabban annak a fiktív változatában, New Bordeaux-ban. Főhősünk Lincoln Clay, egy Vietnamból hazatért afroamerikai katona, aki pillanatok alatt a '60-as évek louisianai alvilágában találja magát. Nem lövöm le a poént, de hamar történik valami, amitől bekattan, és elkezdi teljesen átalakítani a környék bűnözői térképét.

A Mafia 3 zenéi

Nincs menő open world játék menő zenei rádiók nélkül. A Mafia 3-ban száz dal van, és azt nem mondanánk, hogy rosszak, csak kicsit túl sok az ismert slágerek aránya a kultikus gyöngyszemekhez képest. Jazz nincs, vagy csak nagyon kevés, ami egy New Orleans-i játék esetében egyenesen bűn, de az is látszik, hogy a készítők inkább a korszak (1960-as évek) zenei hangulatát akarták visszaadni, mintsem a városét.

Az egyik probléma pont itt kezdődik a játékkal. A hős alapmotivációja még érthető, de erre felhúzni az egész játékot kissé erős. Ezen túl minden karakter érdekesebb, mint a főhősünk, aki annyiban különbözik az átlagos videojátékhősöktől, hogy egy pillanatig nincs semmi morális dilemmája, csak lemészárol mindenkit. Valahol egészen megdöbbentő, hogy a Mafia 3 talán minden eddigi open world játéknál brutálisabb, kegyetlenebb, véresebb és erőszakosabb, de közben ezt az egészet a történet semmilyen szinten sem tudja megindokolni. Nem arról van szó, hogy csúnya dolog maffialeszámolásoknál fegyvert használni, hanem mondjuk arról, hogy a játékot kb. rögtön azzal kezdjük, hogy egy tök ártatlan rendőrt behajítunk a kemencébe. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy szinte minden nem lőfegyverrel történő gyilkolás úgy néz ki, hogy hősünk premier plánban belevágja a vadászkését John Smith piti gengszter torkába, hátába, arcába, szemébe, de ha ügyesek vagyunk, külön még brutálisabb kinyírást is kapunk. Nem az a baj, hogy ez benne van, hanem, hogy óriási mennyiségben, szinte minden második ölés így történik, és szinte üvölt róla, hogy csak a GTA-t próbálják überelni benne.

Ha már GTA, a küldetések rendszere nagyjából hasonló. Az egész nagy térképen vannak elszórva különböző ikonok, amiken keresztül árthatunk a helyi maffiának, legyen szó drogkereskedésről, prostitúcióról vagy védelmi pénzről. Pénz mellett egy idő után megszerezzük ezeket a piacokat és a város kerületeit is, aminek köszönhetően aztán kicsaljuk a fontosabb maffiatagokat, akin keresztül eljutunk a főellenséghez. És nagyjából ennyi.

Nem véletlenül éreztem azt egy idő után, hogy itt voltaképpen az Assassin's Creed és a GTA kombinációját látjuk. Elképesztően sok mellékcselekvésre van lehetőség a térképen, a küldetések nagy részét pedig nem nyílt lövöldözéssel érdemes megoldani, hanem settenkedéssel, lopakodással, az ellenfél egyenkénti leszedésével. Mondani sem kell, hogy mennyire fura egy Rambo-szerű karakter, aki nem becsörtet a gonoszok közé egy gépágyúval, hanem húsz percen át dobozok mögött lopakodik, majd amikor a nyolcadik embert is leszedte, végre megjön a bátorsága tűzet nyitni a maradékra. Az már tényleg csak plusz, hogy a Batman- vagy Assassin's Creed-játékokhoz hasonlóan, itt is látjuk az ellenfelet a falon keresztül, csak az előbbi kettőnél lehet érteni a logikát, itt viszont egészen random módon működik a dolog, hol a telefonhálózatra kell lehallgatót helyezni, hol szimplán működik egy gomb megnyomásával, hol meg csak úgy egymás után bukkannak elő a térképen és a képernyőn nem is jelölt puskás arcok, akik nyilván akkor lőnek hátba, amikor már végeztem mindenkivel. És kezdhetek elölről mindent, ugyanis a nem a fősztorihoz kapcsolódó küldetéseknél nincsen checkpoint, amiért tényleg óriási nagy köszönet jár, mert így az előbb vázolt hibák miatt garantáltan nem csinálom meg még egyszer ugyanazt a missziót.

Ahol adnak, ott el is vesznek

Bődületes hazugság lenne azt mondani egyébként, hogy a Mafia 3 rossz játék lenne. A fiktív New Orleans belvárosa, a mocsárvidék, az éjszaka fényei nagyon hangulatosak, egész pöpec zenéket válogattak össze, van egy csomó régi típusú autó és fegyver, és a küldetések nagy részét többféleképpen is végig lehet vinni. Az meg különösen fasza ötlet, hogy kicsit belekontárkodhatunk a '60-as évek végi maffia különböző ügyeibe a drogcsempészettől az illegális szeszfőzésig.

Az átvezető videók pedig konkrétan az egyik legszebbek, amit a jelenlegi konzolgeneráción látni lehet.

Azonban szinte nincs olyan pontja a játéknak, ahol ne lennének zavaró baromságok. A grafika nem rossz, de például a képernyő felét kitöltő eget mintha 1999-ben programozták volna.

Elképesztően sok bug és glitch van mindenhol, legalább három olyan mellékküldetéssel is találkoztam, amit egyszerűen nem lehetett befejezni. Az időjárás néha egészen drasztikus változásokon megy át pillanatok alatt.

Az NPC-k néha bődületesen ostobák, furcsa dolgokat csinálnak, vagy egyszerűen csak nem ott vannak, ahol lenniük kéne. Ez a csávó vajon miért ver szöget a betonba?

A kedvencem mégis ez a jelenet, amiben két beszélgető gengszter mögé lopózom, egyiküknek átvágom a torkát, de a másikat ez láthatóan egyáltalán nem zavarja, és vígan cseverészik tovább a semmibe.

És hiába fasza a zenei választék, ha egy New Orleans-i játékban nincs jazz (!!!), és pár tényleg elég király szám mellett olyan unalomig ismert dalokkal pakolták tele a rádiókat és átvezető videókat, mint a Paint It Black a Rolling Stonestól, a Born to be Wild a Steppenwolftól, vagy a Creedence Clearwatertól minden ismert sláger a Bad Moon Risingtól a Fortunate Sonig. Nyilván a helyi kapcsolódás miatt megbocsátható a House of the Rising Sun vagy a Born on the Bayou, de minden ikonikus soundtracknek az a titka, hogy kevésbé ismert, kultikus gyöngyszemeket ásnak elő, nem pedig rég ismert klasszikusokat használnak újra és újra.

A Mafia 3 igazán semmi újat nem hozott a open world műfajba, azon belül viszont szépen kihasználja a lehetőségeit. Remek a hangulata, néha kifejezetten izgalmas a játékmenet, van egy-két igazán erős karakter (különösen az ír gengszter), de olyan megdöbbentően sok slendrián, félkész, hibás, néha már egyenesen lusta és nem kreatív megoldás került bele, amik miatt sajnos joggal lehet rá azt mondani, hogy ez bizony a szegény ember GTA-ja. Annak viszont tökéletes.