Sas sasnak farkasa

2016.12.23. 20:00

Az év videojátékos buzzwordje vitán felül a virtuális valóság, ami még mindig elég komoly kételyeket ébreszt (és néha hányingert is). Nem nagyon látni a "killer appokat", vagyis azokat a húzónév játékokat, amik felgyorsítják a vr-platformok eladásait. Az általunk próbált, amúgy gyönyörű dínós Robinson-kaland sem volt az igazi, a Rez Infinite pedig szórakoztató ugyan, de túl rétegjáték ahhoz, hogy milliós tömegeket mozgasson meg. A fejlesztők persze szorgosan próbálkoznak, ezt érezni az újabb kihagyott zicceren is, aminek a neve Eagle Flight, és nem kisebb név, mint a Ubisoft készítette.

Hogy a játékot kifejezetten virtuális valóságra (Oculus, Vive, PlayStation VR) tervezték, az a szokatlan alapszituból is látszik: a játékos egy sast irányít, aki az 50 éve lakatlan Párizs felett röpköd (bár néha alatta, mert még a metróba is le lehet szállni). Hogy Párizsból miért tűntek el az emberek, nem tudni, de valami nagy gebasz történhetett, mert a természet már egészen benőtte a turisztikai nevezetességeket, a Szajna partján pedig elefántok legelnek.

A vr-irányítás egyik rákfenéjét, a mozgást a program egy huszárvágással megoldja: sasunk folyamatosan repül, nekünk csak a repülés sebességére lehet egy kis ráhatásunk, illetve fejmozdulatokkal kormányozhatjuk a ragadozómadarat. Csak hát amikor az embert kicsit beszippantja a virtuális valóság, hajlamos diszkrét biccentések helyett egész testből játszani, ami elég vicces látvány a külső szemlélőnek.

A tériszonyos rettegésből és az egymáson való röhögésből még egy külön videót is forgattunk, amiből az is kiderül menet közben, hogy néz ki ez a játék:

Az Eagle Flight ott szerez jó pontokat, hogy jó érzés játszani vele – már annak, akinek nincs vr-allergiája, mert szédítő élmény tud lenni, amikor a Notre Dame mellett lebukva szlalomozunk a fák között, aztán spirálban felrepülünk az Eiffel-torony tetejéig. A grafika ugyan kicsit baltával faragott (inkább dizájnos, mint szép), de megszokható, és a repkedésre hamar rá lehet érezni, sőt nagyon is élvezni azt.

Aztán ezzel a jól működő alappal a játék nem kezd semmit.

Van ugyan egy egyszemélyes sztori, de az egyrészt elég rövid (nagyjából 3-4 óra alatt végig lehet szárnyalni rajta), másrészt unalmas, ismétlődő feladatokból áll. Repülj ide, repülj oda, menj át a karikákon. Ráadásul a helyszín mindvégig Párizs, amit jól felépítettek a fejlesztők, de önmagában kevés egy tizenpárezer forintért árult játékban. Más városok és madarak behozásával lehetett volna turbózni az élményt; kipróbáltam volna például, milyen kondorkeselyűvel szántani Las Vegas egét vagy akár egy sima városi galambbal bevenni Velencét.

A többmadaras játékmód után is komoly hiányérzet marad. Gyakorlatilag capture-the-flag az egész: két csapat sas küzd ugyanazért a zsákmányállatért (zászlóért), amit vissza kell vinni a saját fészekbe (bázisra). Az ellenséges madarakat szonikus lövedék formájában megjelenő sasvijjogással lehet leszedni a levegőben, illetve amikor nálunk van az állat, a manőverezésen van a hangsúly – alacsonyan szállva, tereptárgyak fedezékében repülni, ahol csak lehet. Ez ideig-óráig szórakoztató, csak önmagában megint kevés: itt is gond, hogy Párizs az egyetlen pálya, és más multiplayer játékmódok is hiányoznak. Az meg már kegyelemdöféssel ér fel, hogy nehezen jön össze kétszer három játékos egy meccsre – két héttel a premier után is megpróbáltam, akkor is elég üresen tátongtak a szerverek (bár lehet, hogy a karácsonyi szezon majd összehoz egy nagyobb játékosbázist).

Szóval az Eagle Flight szépen rugaszkodott el, magasra repült – aztán ott csúnyán megtört a szárnyalás íve. Viszont a játék irányítása és a játékmechanikája nagyon jó, remélem, hogy ez még visszaköszön, akár egy harci repülős mókában. Vagy tőlem jöhet egy Eagle Flight 2 is, csak ne egy harmadjátéknyi tartalommal.