Ilyen zombiinvázió egy plázában sem volt idén

2016.12.27. 09:16

A Dead Rising 2-höz fűződik az egyik kedvenc játékélményem valaha. Az egész ugye arról szól, hogy ott ragadtunk egy pláza közepén annyi zombival, amennyit egy konzol meg bír rajzolni, ki kell mentenünk a túlélőket, gyógyszert szerezni a kislányunknak, és harcolni mindenféle kettyóssal. A játék elején teljesen béndzsák vagyunk, nincsen rendes életerőnk, a zombik könnyen lelöknek a földre, nem tudunk gyorsan menekülni a támadások elől, lomhák vagyunk, lassúak, a szedett-vedett fegyvereink hamar szétesnek a kezünkben. Az élőhalottak veszélyesek, és több ezren vannak. Amikor körbevesznek, az a legfélelmetesebb érzés, hiába hadonászunk egy deszkával a Dead Rising 2 elején, fel tudnak falni pillanatok alatt. Tiszta horror.

Aztán valami történik: a karakterünk elkezd fejlődni. Már el tudunk gurulni a zombik elől, egészen szépen sprintelünk, több az életünk, nagyobbat ütünk, és a játék, ami egyébként egy fikarcnyit sem változott, a szemünk előtt alakul át. Horrorból vígjáték lesz. Már lesz merszünk legófejjel és hülye sapkákkal szórakozni, kalapálunk magunknak lézerkardot zseblámpából és gyémántokból, és önként ugrunk a száz zombi közé, hogy addig szeleteljük őket, amíg a főhősünk Bruce Lee-ruhája teljesen vörös nem lesz. A Dead Rising 2 megjutalmazott minket, minél többször játszottunk vele. Az más kérdés, hogy a történetvezetés is megkívánta, ugyanis az idő zakatolt benne rendesen, a küldetésekre, mentőakciókra, hülyéskedésekre adott időnk volt, úgyhogy folyamatosan az az érzésünk lehetett benne, hogy nehéz döntéseket kell hozni. Vagy szerzünk a lányunknak zombivakcinát, vagy kinyírunk egy őrült szakácsot. A DR2 sztorija akkor is ment tovább, ha esetleg lányunk zombivá változott. Viszont ha elértünk a sztori végéhez (amit elsőre egészen biztosan nem sikerült teljesen kipörgetni), kezdhettük elölről az egészet, de az addig megszerzett képességeinkkel.

Azért ez a hosszú bevezető, mert a Dead Rising 2-t imádtam, a harmadik részt pár óra után lelőttem, a negyediket viszont megint csak nagyon nehezen tudtam abbahagyni, annak ellenére, hogy a sorozat legtöbb elemével keményen leszámol. Nincsenek már időérzékeny küldetések, mi választhatjuk ki, hogyan és milyen irányba fejlődünk. Több lőszer kell a fegyverbe vagy inkább bírják jobban az autók? Szeretnénk, ha tovább tartanának a kombók vagy inkább üssünk akkorát, mint egy faltörő kos? A választás a miénk. Mondjuk annyira gyorsan lépünk szintet a Dead Rising 4-ben, hogy valójában egyik sem akkora dilemma.

Vissza az elejéhez: a Dead Rising-sorozat lényege az, hogy egy viszonylag nagy térben, egy zombijárvány kellős közepén vagyunk, és tulajdonképpen szabad kezet kapunk abban, hogy mit csinálunk. Az időnk véges, ahogy a megváltásunkra számító emberek száma is. Zombiból viszont rengeteg van, de annyi, hogy az ember egy idő után már nem ellenségként tekint rájuk, hanem zavaró tényezőkként, akik meggátolják, hogy A-ból B-be jusson. Minden játékban egy idő után megjelentek militáns egységek is, szóval nem csak a csoszogó élőhalottaknál kellett a fejlövésre figyelni, hanem a gonosz kommandósoknál. A főhősünknél csak korlátozott számú tárgy lehetett, viszont azokból milliónyit lehetett összeszedni, a teljesen haszontalan díszektől kezdve a láncfűrészen át a lőfegyverekig. A második rész bevezette a fegyverek kombózását, azaz két bizonyos fajtát egy sokkal durvább és viccesebb harmadikká lehetett összeszigszalagozni. A harmadik rész kivitte a belső térből egy városba a cselekményt, és itt van most a negyedik, ami minden előzőből összerakott egy kicsit, de még mindig szuper maradt.

af14d1a9-665c-4c0e-b403-93cf7d7e678d

A főszereplő Frank West, az első rész kicsit gyökér fotós hőse, aki lassan Ash Williams-szerű figuraként veti bele magát megint a Willamette-ben kirobbant zombijárványba. A pofája nagy, fotózni is csak botrányos dolgokat szeret, de szerencsére annyira nem veszi komolyan magát, hogy fárasztó legyen irányítani. Nem önszántából tér vissza abba a városba, ahol az első rész cselekménye is játszódott, és nem is önszántából marad, hanem belekeveredik a túlélők, az elnyomó kommandósok, és a tudósok közti hercehurcába, ami az egész városban, ráadásul egy hatalmas plázában is zajlik. Igen, a Dead Rising negyedik része fogta a második és a harmadik helyszínét, összegyúrta, majd beledobta az első rész hősét.

Ami egyébként annyira nem nagy probléma. Azt sajnálom, hogy a Dead Rising 4 már nem annyira akar móresre tanítani, nincsen hosszú, kitaposásra váró ösvénye annak, hogy képesek legyünk helytállni a zombik között, egyszerűen az első órában megkapunk mindent, amire csak szükségünk lehet – már egészen az elején kaptam egy akkora savas pörölyt, amivel könnyedén lehet bossokat ölni. Az előző játékhoz képest a kommandósoktól sem lehet frászt kapni, tényleg elég egy jól célzott fejlövés, és nekik is kampó. Elmúltak már azok az idők, amikor dobozok mögött kellett sunnyogni, és folyamatosan tömni a főhősbe a narancslevet, ha eltalált egy golyó. Az árkádjátékokra emlékeztető kockás életerőt számosra cserélték.

A sztorit pedig remekül karácsonyra időzítették. A Dead Rising 4 járványa a történet szerint a Black Fridayon tör ki, amikor megnyitják a városban az ország legnagyobb plázáját. Az emberek először csak egymást tapossák az akciókért, aztán már egymás agyát is el szeretnék fogyasztani. West karácsonykor érkezik meg a városba, úgyhogy perceken belül már lehet őrült Mikulásokkal harcolni, meg mindig valami kellemes jazz szól, amikor megnyitjuk a menüt.

3082467-frank+west

És hogy maga a Dead Rising koncepciója változott-e bármit? Hát, nem sokat. Vannak újfajta zombik, a frissen átalakultak, valamit a fejlődöttek, amik combosabbak a simáknál, és vagy idegesítően rohangálnak, vagy még idegesítőbben ugrálnak a házakon. A csilliónyi fegyver mellett a legmenőbb dolog az exosuit nevű páncél, amitől hirtelen űrkatonának érezhetjük magunkat, tudunk verekedni betondarabokkal, postaládákkal, sőt, ha megetetünk vele egy fagyigépet, akkor jégtornádókat is csinálhatunk vele. A hátránya az, hogy egy idő után elfogy belőle a kraft, és lejön rólunk. Illetve hogy az Arkham Asylum mintájára kapunk jeleneteket, amikor a fényképezőgépünkkel bizonyos helyszíneken nyomozni kell. Én ezeknek örültem, mert kezdtem annyira megszokni a zombihörgések duruzsolását, hogy jól esett, a csend.

Oké, nem tűnök túl lelkesnek ezzel a cikkel, pedig tényleg az van, hogy a Dead Rising 4 egy tökéletesen élvezhető, szórakoztató, néha nagyon vicces játék. De mit lehet elmondani rajta azon kívül, hogy egy zombimészárló sorozat negyedik része? Olyan, mint az eddigiek, csak még olyanabb. Nekem ez pont megfelel.