A videójáték-ipart is letarolná a mesterséges intelligencia

2023. február 27., 05:57 Módosítva: 2023.02.27 15:31

Elképesztő népszerűségnek örvend manapság a mesterséges intelligencia, melynek legnépszerűbb formája jelenleg az úgynevezett chatbotokban mutatkozik meg – de láthattunk már példát képalkotó MI-re is. Az élen jelenleg a Microsoft által nagyban támogatott Open AI nevezetű cég jár, akiknek Chat GPT nevezetű fejlesztése napok alatt letarolta az internetet, Mivel a Microsoft áll mögöttük, természetesen felmerül a kérdés, hogy a videójáték-ipart vajon letarolja-e a mesterséges intelligencia, a valóságban azonban nem az a kérdése, hogy igen, vagy nem, hanem az, hogy mikor.

Aki esetleg nem tudná, a Microsoft birtokolja a mai videójátékos platformok két legnagyobb fellegvárát, a Windowst és az Xboxot, így egyáltalán nem olyan távoli gondolat az, hogy a redmondi cég a videójátékok és az MI világát összeboronálná.

Olyannyira nem távoli, hogy a Microsoft a napokban már be is mutatott egy demót, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy a világ egyik legnépszerűbb videójátékát, a Minecraftot úgy irányítsák, hogy megmondják a játéknak, hogy mit tegyen, ahelyett, hogy manuálisan – egérrel és billentyűzettel, vagy kontrollerrel – mozgatnák a karakterüket az építkezéshez és a bányászáshoz.

Tovább

Még a legvadabb álmainkat is túlszárnyalja az új Harry Potter-játék

2023. február 25., 19:03 Módosítva: 2023.02.26 10:14
86

A Hogwarts Legacy az a játék, amire nem mertünk volna nagy összegben pénzt tenni, hogy jó lesz. Egyrészt azért, mert a megjelenését kétszer is elcsúsztatták, ami mindig aggodalomra ad okot, másrészt pedig a beharangozó előzetesek azt sugallták, hogy egy innen-onnan másolt fércmunka lesz. A J. K. Rowling miatt kialakult botrány mindezek mellett jócskán felkorbácsolta az internetes indulatokat, erről itt írtunk bővebben, és bár bojkott is indult a Harry Potter-játék ellen, végül az a Twitchen így is világrekordot döntött, már most borítékolható a sokmilliós eladott példányszám, és ami a játék minőségét illeti... mea culpa, a Hogwarts Legacy fantasyfronton valami elképesztő élményt adott nekünk a végigjátszása során.

Nem túlzás azt mondani, hogy az Avalanche Software alkotása a Harry Potter-rajongók nedves álma: mintha fogták volna az eredeti, EA által kiadott, klasszikus játéksorozatot, a mozifilmeket – ideértve a felemásan sikerült Legendás állatok-előzménytrilógiát is, kivették volna belőlük az összes működő és mókás elemet, és egy zsákba rakták volna. Igen, ez az élményekkel teli batyu a Hogwarts Legacy, amelynek bár nyilván vannak hibái, sikerrel feleleveníti azt a varázst, amit Rowling még a 2000-es évek elején elhozott a könyvolvasó kisgyerekeknek. Úgy, hogy az írónőnek kvázi semmi köze nem volt az új játékhoz azonkívül, hogy az ő univerzumán alapszik ez a feldolgozás.

A játék nagyon ügyesen keveri össze a régi és az új elemeket, a Roxfortot nyilván mindenki ismeri, és a kastély tekintetében a fejlesztők erőteljesen támaszkodtak is a filmekben látottakra. Ugyanakkor egy csomó újdonsággal is megtöltötték a Hogwarts Legacy nyílt világát. Kezdjük a főszereplővel, akit mi alkotunk meg egy jól sikerült hőskreáló menüben, hogy aztán kiderüljön, hogy hiába tűnik generikusnak a főszereplőnk, egy nem hétköznapi diákról van itt szó. A Hogwarts Legacyban egy olyan Roxfort-hallgató talárjába bújhatunk, akit ötödévesen vesznek fel, és túlkorosan csöppen bele ebbe az egész őrületbe. (Igen, picit úgy, mint Anakin Skywalker a Star Warsban.) Ennek megfelelően a játékban a rendes órák látogatása mellett külön feladatokat is kapunk a tanároktól, ezek általában egy-egy új varázslattal jutalmaznak minket. Utóbbiakból nincs kevés, 20-nál is több átkot szórhatunk, amellett, hogy bájitalokat vethetünk be a harcok során, vagy ha épp úgy tartja kedvünk, mandragórákkal lehet dobálózni összevissza.

Tovább

Hatalmasat bukott az előző év legfelkapottabb verekedős játéka

2023. február 22., 08:54 Módosítva: 2023.02.22 14:49

A Warner Bros. azon próbálkozása, hogy a legismertebb karaktereiket egyetlen filmbe rántsák össze, és egyszersmind az 1996-os Space Jam című filmet Michael Jordan helyett LeBron Jamesszel folytassák – tragikus végeredményt hozott. A Space Jam: Új kezdetet amellett, hogy gyötrelem volt végignézni, még a pénztáraknál is megbukott, mint az ólajtó, hiszen 150 milliós büdzséje ellenében 163 millió dollárt hozott be világszerte. Ami a stúdiónak a filmvásznon nem jött össze, azt megcsinálták videójátékos formában, hiszen a Player First Games által készített, tavaly nyáron bétaverzióban a nagyközönség elé tárt MultiVersus című online verekedős játék nagyot durrant.

Hogy ne durrant volna, a gamerek ki voltak éhezve egy olyan oldalnézetes, bunyós platformjátékra, ami felérhet minőségben a Nintendo-exkluzív Super Smash Bros.-hoz, ami egészen eddig a pontig egyeduralkodónak számított. A Nickelodeon All-Star Brawlt mint félresikerült koppintást megemlíthetjük, de kár a leütött billentyűkért, olyan förtelmes és igénytelen lett az a játék.

Tovább

Szinte hihetetlen, hogy mennyire rossz ez az új játék

2023. február 15., 12:55 Módosítva: 2023.02.16 11:33

Január 24-én jött ki PlayStation 5-re és PC-re a Forspoken című új, nyílt világú fantasyjáték, amely fölött már azelőtt gyűltek a sötét fellegek, hogy egyáltalán a nagyközönség a kezei között tudhatta volna. A szebb napokat látott Square Enix kiadónál ugyanis foghatták a fejüket, amikor tavaly augusztusban egy kedvcsináló promóciós anyag akkorát ment a közösségi médiában, hogy mém lett belőle, és mindenféle túlzás nélkül írtuk, hogy a fél internet a Forspokenen röhögött. Mégpedig a főszereplő, Frey bénán megírt szövege és még rosszabbul felmondott szinkronja miatt.

Akkor még reménykedtünk benne, hogy a Forspoken végső változata nem lesz ennyire gyenge. Elvégre van még ideje a fejlesztőcsapatnak, a Luminous Productionsnek, hogy valamit hegesszenek a játékon. A PS-exkluzívoktól ráadásul alapvetően elvárunk egy bizonyos minőséget, a Forspokennel kapcsolatban pedig a rendező, Takeshi Aramaki előzetesen azt nyilatkozta, hogy a varázsképességekkel feldobott parkourozás és a világfelfedezés egyszerűen lenyűgöző lesz az alkotásukban. Az ígéret besült,

a Forspoken a legrosszabb játék, amelyet az elmúlt 10 évben a kezünkbe vettünk.

A Square Enix játéka rögtön a bevezetőjénél félrecsúszik, a készítők több órán keresztül tartó, béna tutorialrészbe erőszakolnak bele minket, amelynek egy része a kellemetlenül hanyagul kidolgozott New York városában játszódik. Ami ennél is rosszabb viszont, hogy amint a főszereplő Frey megszólal, a falat kaparjuk és a kontrollert vágnánk a sarokba. Mintha mesterséges intelligencia írta volna a dialógusokat, és bár az alapvetés – mely szerint egy modern nő egy régimódi fantasyvilágban találja magát, és varázsló lesz belőle – izgalmasan hangzik, mire átkerülünk Athiába, keserű lesz a szájízünk.

Tovább

Világrekordot döntött az új Harry Potter-játék

2023. február 10., 06:01 Módosítva: 2023.02.10 20:31
304
Hiába a sok botrány, a Hogwarts Legacy már most irtó felkapott.

A 2018-ban kiszivárgott, két évvel később hivatalosan is bejelentett, az Avalanche Software által készített fantasyt a kezdetek óta heves támadások érik. Több oldalról is, hiszen a közönség egy része bojkottálni próbálja a Harry Potter-előzményjátékot J. K. Rowling botrányos, kirekesztő tweetjei miatt. Míg mások azért kritizálják a játékot, mert az előzetesek alapján gagyinak gondolják azt, és egyszerűen képtelenek elhinni, hogy a rettenetesen sikerült Legendás állatok-trilógia után hozzá lehet még nyúlni értelmesen a varázsvilághoz, és az eredeti filmekhez méltó adaptációt készíteni a Roxfortról és a varázsvilágról.

Pár napja már teszteljük a Hogwarts Legacyt és hét óra játék alapján eddig nem csalódtunk. A későbbiekben jelentkezünk bővebb cikkel róla, egyelőre legyen annyi elég, hogy aki rajong a Harry Potterért, ezt ki ne hagyja, mert a készítők Rowling bevonása nélkül egy olyan hithű játékot adtak ki a kezeik közül, amely elé még felnőtt fejjel is gyermeki vigyorral ülünk le.

Február 7-e óta már azok is kalandozhatnak a Roxfortban és környékén, akik előrendelték a Deluxe verziót, míg a többieknek február 10., péntekig kell várniuk a Hogwarts Legacy megjelenéséig. Szerencsére jó sokan streamelik már most a játékot,

az érdeklődés pedig napokkal a rendes megjelenés előtt a tetőfokára hágott, hiszen a Twitchen kedden előfordult, hogy egyidejűleg 1,3 millióan nézték a Hogwarts Legacy közvetítéseit.

Ilyen össznézőszámot élőben még egyetlen single player videójáték sem hozott össze a platformon, a Cyberpunk 2077-et (1,14 milliós össznézőszám 2020-ban) is maga mögé utasította a Harry Potter-játék.

Tovább

Még sosem rettegtünk ennyire videójátéktól

2023. február 8., 19:45 Módosítva: 2023.02.09 06:43
42

Azok a gamerek, akik nem vetik meg az ijesztgetős műfajt, a tenyerüket dörzsölve várták január 27-ét, ekkor jelent meg PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re minden idők leghíresebb űrhorrorjátéka, a 2008-as Dead Space remake-je. Ha a Dead Space-t be kellene mutatnunk röviden, annyit mondanánk, hogy nagyjából olyan, mint az Alien-filmsorozat, csak még rémisztőbb, mert a zombikra emlékeztető szörnyetegeket itt nekünk kell személyesen legyilkolnunk, kontrollerrel a kezünkben, végig a sötétben botorkálva.

Az első Dead Space-t az EA Redwood Shores csapata fejlesztette, és az Electronic Arts adta ki, és annak ellenére hogy a készítő, Glen Schofield szégyentelenül belekevert némi Ellen Ripley-t is a képletbe, végső soron azzal a szándékkal rakta össze a horrorjátékot, hogy valami hasonlóan vérfagyasztó cuccot adjon ki a kezei közül, mint az őt megihlető Resident Evil 4 volt. Összejött a dolog, bár az elején lassan lendült be a Dead Space a pénztáraknál, jó nagy siker lett, a szaksajtó a valaha készített egyik legjobb játékként emlegeti a mai napig. Az, hogy franchise nőtt ki a Dead Space-ből, adott volt tehát, és bár a harmadik részre a túl sok akcióval tönkrevágták a szériát, rettentően erős pillanatokat köszönhetünk a fejlesztőknek. Tragikus adalék, hogy a később Visceral Gamesszé avanzsáló EA Readwod Shorest az Electronic Arts kiadó bedarálta, amikor úgy gondolták, hogy lejárt a történetalapú játékok kora. Tévedtek, nem is kicsit.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy a Motive Studios által fejújított Dead Space hogyan muzsikál eladások tekintetében, az viszont tuti, hogy ennél jobb remake-et álmainkban sem mertünk volna remélni. A történet az eredetihez hasonlóan, a 26. században játszódik, amikor egy Isaac Clarke nevű szerelő azért érkezik csapatával a USG Ishimurára, hogy megnézzék, mi történt a bányászhajóval, tekintve hogy a népes legénység semmilyen üzenetre nem válaszol egy ideje. Isaacnek személyes motivációi is vannak, hiszen barátnője, Nicole is az Ishimurán tartózkodik, és a fickó érthető módon igencsak aggódik miatta.

Tovább

Kipróbáltuk a PlayStation méregdrága új kontrollerét

2023. február 5., 20:49 Módosítva: 2023.02.06 07:23
47

A PlayStation 5 startja nem volt anno a legzökkenőmentesebb, hiszen még azoknak is, akik a 2020. november 12-ei megjelenés előtt jóval korábban megrendelték a konzolt, hónapokat kellett várniuk arra, hogy az új generációs gépet kézhez is kapják. Egy olyan konzolt, amelyen alig voltak akkor még értelmes címek a Marvel’s Spider-Man: Miles Moralesen és a Demon’s Souls remake-jén kívül. Aztán egész szépen jöttek az exkluzív újdonságok, a Returnal című sci-fit különösen szerettük, a God of War: Ragnarökről nem is beszélve, és bár a Forspoken most legutóbb hatalmas csalódás lett, nem mondtunk még le a Sony ezen generációjáról. Például idén jön a Marvel’s Spider-Man 2, és megesszük a kalapunkat, ha az Insomniac Marvel-játéka gyenge folytatást kap.

Ami a videójátékok irányítását illeti, a PS5-generáció jó nagyot lépett előre, hiszen a DualSense-kontrollerek újdonságait még a nagy vetélytárs Xboxot készítő Microsoftnál is megirigyelték.

Ezek közül is legjobban a haptikus visszacsatolást, amely lehetővé teszi, hogy a kezünkben tartva a kontrollert, a különféle rezgési erősségeknek és mintáknak köszönhetően akár csukott szemmel is érezzük, a karakterünk éppen jégen csúszik, vízben úszik, sűrű aljnövényzetben járkál-e. Illetve a bevezetőben említett, Returnal című játékban a kontrolleren érezhetjük az esőcseppek kopogását, és az eszköz készítői még arra is odafigyeltek, hogy a ravaszokat meghúzva más legyen nyíllal és íjvesszővel lőni, mint géppuskával vagy pisztollyal.

Az eredeti DualSense-kontrollert turbózta fel a Sony, amikor 2023. január 26-án kiadta annak pro kontroller változatát DualSense Edge néven. Erről a gamerek többsége akkor is hallott, ha esetleg nem foglalkozik az efféle új perifériákkal, ugyanis egészen elképesztő, idehaza nagyjából 100 ezer forintos árcédulát kapott az eszköz. Ezzel szerintünk már inkább a luxuskategóriába tartozik, tekintve, hogy a Nintendo Switchhez készített Pro Controller nagyjából negyedennyibe fáj, de a testreszabhatóságot illetően tény, hogy a két kontroller közötti különbség ég és föld. A nagy kérdés, hogy megéri-e ennyit beruházni az Edge-re, aminek igyekeztünk utánajárni.

Tovább

Nem vicc, 750 ezer forintot kérnek ezért az új videójátékért

2023. február 3., 10:46 Módosítva: 2023.02.03 20:47
5

Sokan szívják manapság a fogukat joggal, hogy mennyire felmentek a tripla A-s videójátékok árai. Nem csoda, a közelmúltban ott volt a PlayStation 5-re és PC-re megjelent Forspoken című fantasyjáték, amelyet egy adag jó szándékkal is csupán közepesnek nevezhetünk. Így az érte elkért 27 ezer forintos ár túlzásnak tűnhet. Az is. Még a Dead Space 2023-as remake-je esetében is fogtuk a fejünket picit, amikor hasonló árkategóriában beszereztük, pedig egy irtózatosan ijesztőre sikerült, ügyesen újragondolt túlélőhorrorról van szó, nagyszerű újításokkal, például átalakított pályarészekkel és alternatív befejezéssel.

Ezekhez képest is sokkolóan hathat az az árcédula, amit a The Hidden and Unknownra aggatott a ProX nevű indie fejlesztőcsapat – tekintve, hogy a vizuális regénynek is beillő tudományos-fantasztikus történet 1949 euróba, azaz nagyjából 750 ezer forintba kerül. Ráadásul nem is egy hosszú alkotásról van szó, amelyet még komótosan játszva is 2 óra alatt ki lehet pörgetni.

Tovább

Rossz hírünk van a Star Wars-rajongóknak

2023. február 2., 05:53 Módosítva: 2023.02.02 19:13
7

Izgalmas tavasz elé nézünk videójátékos fronton, hiszen amellett, hogy februárban végre megérkezik a többször elhalasztott Harry Potter-előzmény, a Hogwarts Legacy, még a számkivetett jedi, Cal Kestis visszatérésének is örülhetünk. Annak ellenére is, hogy a Star Wars Jedi: Survivor esetében az egyik szemünk sír, a másik nevet klasszikus esete áll fenn, hiszen az eredetileg március 17-ére kitűzött megjelenési dátumot a fejlesztő Respawn Entertainment és az Electronic Arts kiadó elcsúsztatta április 28-ra.

chrome-capture-2023-1-1 (3).png
Fotó: EA Star Wars / YouTube

Mindössze hat hétről van szó, de azoknak, akik hozzánk hasonlóan nagy Star Wars-rajongók, elég rossz hírről van szó. Persze addig bőven elleszünk a Disney+-on március 1-jén elinduló A Mandalóri harmadik évadával, de a fenti hír miatt azért egy fokkal máris borongósabb lett a következő hónapunk.

„Az elmúlt három év során a csapatunk szívét-lelkét beleöntötte a Star Wars Jedi: Survivorbe. Büszkén jelenthetjük be, hogy Cal Kestis történetének következő fejezete elkészült. A munkánk a végső fázisához ért, bugokat javítunk, a teljesítményt optimalizáljuk, a játék stabilitásán dolgozunk, polírozzuk a végeredményt, hogy a játékosok a lehető legtökéletesebb élményt kapják. Ugyanakkor ahhoz, hogy elérjünk egy bizonyos, saját magunktól is elvárt minőséget, a vártnál hat héttel több időre van szükségünk, hogy nyugodt lélekkel eresszük ki a kezeink közül a játékot.”

Tovább

Nem kap folytatást a világ legizgalmasabb kalandjátéka

2023. január 28., 07:24 Módosítva: 2023.01.28 17:18
4

A Naughty Dognál nagyon értenek ahhoz, hogyan kell emlékezetes, történetalapú videójátékokat csinálni, hiszen a fejlesztőgárda a The Last of Us mellett egy másik kultikus franchise-t is megalkotott. Igen, az Unchartedre gondolunk, melynek főhőse egy Nathan Drake nevű kalandor, aki csapatával egzotikus helyeket jár be világszerte, és misztikus, valamint nagyon is kézzel fogható ellenségekkel, logikai fejtörőkkel, csapdákkal és labirintusokkal néznek farkasszemet, abban a reményben, hogy a végén legendás kincsek nyomára bukkannak.

Az Uncharted név nemcsak a gamereknek lehet mostanra ismert, hanem a mozirajongóknak is, hiszen 2022-ben Tom Holland főszereplésével filmes feldolgozást kapott a kalandjáték, melyben a fiatal Nate-et láthattuk, aki újdonsült mentorával és bajtársával, bizonyos Victor Sully Sullivannel (Mark Wahlberg) indult közös kalandra. A filmről az Indexen is írtunk, és más kritikusoktól eltérően mi szerettük ezt az adaptációt, még ha nem is lett annyira ütős, mint a Naughty Dog másik játékán alapuló, HBO-s The Last of Us.

A kalandfilm pénzügyi sikere akár azt is hozhatta volna magával, hogy a készítők feltámasztják az Uncharted-játéksorozatot. Időszerű lett volna, mert a franchise legjobb része, az Uncharted 4: A Thief's End eredeti megjelenése, tehát 2016 óta nem bővült több fejezettel Nate története. A Naughty Dog társigazgatója, Neil Druckmann nemrég a Buzzfeednek adott interjút az Uncharted helyzetével kapcsolatban, és a szakember szavai eléggé lelombozhatták a rajongókat.

Tovább

J. K. Rowling miatt bukhat nagyot az új Harry Potter-játék

2023. január 26., 16:12 Módosítva: 2023.01.27 12:27
395

A brit írónő, J. K. Rowling valami megismételhetetlent tett le az asztalra a Harry Potter-könyvsorozattal, ez tény. Merthogy a varázsló kisfiúról szóló saga olyanokat is rábírt az olvasásra, akik korábban ódzkodtak tőle. Sőt egy generációval szerettette meg a fantasyt, és a regényeken alapuló filmek se lettek rosszak – már amennyiben a Legendás állatok-trilógiát nem számoljuk ide. Ugyanakkor az is tény, hogy Rowling mostanra csúnyán elásta magát a saját közönsége előtt, merthogy az írásaiban folyton a nyílt és tiszta szívűségről papoló művész, aki például azt is kijelentette, hogy a Roxfort közkedvelt igazgatója, Albus Dumbledore szerinte meleg, mégis 2019-től kezdve az LMBTQ-közösséget támadó, transzfób posztokat tett közzé Twitteren.

Ezek a Rowling által kitett posztok nagy botrányt okoztak, amelyek ellen kikelt többek között a Harry Pottert alakító Daniel Radcliffe, aki azt írta, a transz nők is nők, és az ügyhöz csatlakozott a Hermione Grangerként megismert Emma Watson, valamint a Legendás állatok főhőseként látott Eddie Redmayne. J. K. Rowling a saját bőrén tapasztalhatta meg, hogy belenyúlt a méhkasba, a Harry Potter 20. évfordulós reunionjából is kihagyták, pedig az HBO Maxon látható műsorba összecsődítettek a készítők mindenkit, akit csak tudtak. Magát a szerzőt viszont mindössze archív felvételeken mutatták. Igen, ennyire kellemetlen lett volna, ha jelen van.

Hamarosan, február 10-én megjelenik PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re a Hogwarts Legacy, és az esemény alapjáraton ünnepnap is lenne, hiszen 2011 óta, amikor a Harry Potter and the Deathly Hallows – Part 2 kijött, nem jelent meg a varázslós univerzumba kalauzoló videójáték. Ellenben a Hogwarts Legacy megjelenését csúnyán beárnyékolja J. K. Rowling személye. Annak ellenére hogy az írónő nem vett részt a játék fejlesztésében, nyilván kap utána jutalékot, így az elmúlt hetekben felerősödtek bizonyos hangok, melyek szerint ha valaki beruház a Hogwarts Legacyra, azzal J. K. Rowlingot támogatja – ergo automatikusan kirekesztőnek és transzfóbnak számít.

Tovább

Még ki sem jött, de máris mindenkit kiborított ez az új videójáték

2023. január 24., 05:38 Módosítva: 2023.01.24 16:34
32

A Batman főszereplésével készített Arkham-játéksorozat a maga műfaján belül a mai napig etalonnak számít, hiszen az eddig négy részből álló franchise a nyílt világú felfedezést, az izgalmas közelharcot és a remekül megírt, csavaros történetet úgy vegyítette össze a Rocksteady Studios és a WB Games Montréal fejlesztőcsapatainak tolmácsolásában, hogy azt a mai napig nem sikerült senki másnak reprodukálnia. A Marvel's Spider-Man közel járt azért hozzá, de végső soron az Insomniac Games se tagadhatta le, hogy a Batman: Arkham bizony jócskán befolyásolta őket.

Az Arkham-franchise nagy utat tett meg 2009 óta, amikor az Arkham Asylum megjelent. Első ízben a szupergonoszokat fogva tartó elmegyógyintézetben kellett rendet tennünk a Denevérember gúnyájába bújva, majd a folytatás, a 2011-es Arkham City már konkrétan megnyitotta előttünk Gotham városát, hogy aztán a 2013-as Arkham Originsban a kezdő szuperhőssel is megismerkedjünk. Végül a vitatott minőségben megjelent, de szépen kijavított Batman: Arkham Knight zárta a sztorit, amelynek a folytatását azóta is milliók várták epekedve.

Suicide-Squad-Kill-the-Justice-League-Official-Teaser-Trailer-Yo
Fotó: DC / YouTube

2023. május 26-án ezt meg is kapjuk, hiszen jön a Suicide Squad: Kill the Justice League, melyben a franchise történetében először nem Batman lesz a főszereplő, hanem a Harley Quinnből, Deadshotból, Captain Boomerangból, és King Sharkból álló szedett-vedett csapatot irányítva tehetünk rendet. A csavar az egészben? Az, hogy az Igazság Ligája lesz a főellenfelünk, akiknek az elméje felett Brainiac vette át az irányítást, és Amanda Waller parancsára kell megálljt parancsolnunk olyan legendáknak, mint Superman, Batman, Wonder Woman, és Flash.

Tovább

Ingyenesen kipróbálhatóvá vált az első The Last of Us-játék

2023. január 18., 06:32 Módosítva: 2023.01.18 20:24
1

A Naughty Dog zombis világvégejátéka, a The Last of Us eredetileg 2013-ban jött ki, még PlayStation 3-ra, és amellett, hogy rögtön nagy sikert aratott a kasszáknál – 1,3 milliós példányszámban kelt el egy héten belül, a kritikusok és a gamerek is egy emberként borultak le előtte. Nem csoda, hogy a PS3 egyik legnagyobb, meghatározó címeként emlegetik a The Last of Ust, amelynek jól kidolgozott, Neil Druckmann által megálmodott, komplex történetéhez csak olyan franchise-ok voltak képesek felnőni, mint a God of War, vagy éppen a Marvel's Spider-Man. Szóval a legjobbak legjobbjai.

The-Last-of-Us-Part-I-Announce-Trailer-PS5-Games-YouTube.png
Fotó: PlayStation / Youtube

Nagy szerencse, hogy a későbbiek folyamán a The Last of Ust kétszer is felújították, így esélyt adva a fiatalabb játékosoknak, hogy megismerkedjenek Joel és Ellie kalandjaival, és az Egyesült Államokon keresztül tett veszélyes kirándulásuk sztorijával. Először 2014-ben jelent meg PlayStation 4-re a némiképp ráncfelvarrott The Last of Us Remastered, mely magában foglalta a Left Behind című, élményszámba menő DLC-csomagot is. Később pedig tavaly szeptemberben, PlayStation 5-re adtak ki The Last of Us Part I címmel egy remake-et, mely amellett, hogy modernizálta és kissé átszabta a játékmenetet, a harc- és lootrendszert, olyan gyönyörű csomagolásba pakolta a klasszikust, hogy alig lehetett rájönni, hogy ez egy közel 10 éves játék átdolgozása.

Tovább

Rengeteg pénzt költöttek rá, mégis megbukott ez az új sci-fi-játék

2023. január 17., 06:02 Módosítva: 2023.01.18 05:52
19

Sokan reménykedtek benne, hogy a The Callisto Protocol új színt vihet a túlélő-horrorjátékok műfajába, ám a Dead Space alkotójának, Glen Schofieldnek az újdonsága végül masszív csalódás lett. A videójáték borzalmas kritikákat kapott, cikkünk írásának pillanatában a PlayStation 5-ös változata mindössze 69 százalékon áll a Metacritic oldalán, újságírói vélemények alapján. A Striking Distance Studios csapata a hétköznapi gamerektől sem tette zsebre, amit kapott, a Steam adatlapján a The Callisto Protocol 20 ezer hozzászólást követően mindössze vegyes összértékelésen áll. Az emberek nem rejtik véka alá a frusztrációjukat, az ismétlődő és egysíkú ellenségtípusok mellett a sci-fi kapja a savat a béna közelharci rendszere, a bugjai, és a magas ára miatt többek közt.

callisto-protocol-youtube-playstation-screenshot
Fotó: PlayStation / YouTube

Az MK-Odyssey számolt be róla, hogy a The Callisto Protocol készítésére a csapat irdatlan mennyiségű pénzt kapott a dél-koreai Krafton-kiadótól, akik 160 millió dollárt utaltak át összesen a készítőknek három év leforgása alatt, melyben a marketingköltségek még benne sincsenek. A játék egyelőre nem hozott még profitot, melyből a vártnál sokkal kevesebbet értékesítettek eddig a 2022 december 2-ai megjelenése óta. A Kraftonnál azt várták, hogy még idén az 5 millió eladott példányszám simán meglesz neki, de a Nintendo Switch kivételével az összes konzolra és PC-re kiadott videójátéktól most már csak 2 milliós eredményt várnak el.

Tovább

Még a rezsiszámla is hálás lesz az Xboxokra érkező új frissítésnek

2023. január 14., 19:05 Módosítva: 2023.01.15 11:48
81

Az elmúlt néhány évben megeshet, hogy nem is figyelt arra, bizonyos háztartási eszközei mennyi áramot fogyasztanak, az energiaárak robbanásszerű növekedése óta azonban szinte mindenki körültekintőbben jár el.

Néha azonban azok az eszközök fogyasztják a legtöbb áramot, melyekre először nem is gondolnánk – ebbe a kategóriába tartoznak például a videójáték-konzolok is, amelyeknek napi négyórás használata havi 2,5-3 ezer forinttal, évente pedig 34 ezer forinttal is megdobhatja a rezsiszámlát. Sokan úgy gondolják, hogy megoldás lehet az, ha visszavesznek a játszásból, ez azonban csak féligazság, a legtöbb konzol ugyanis még „kikapcsolt” állapotban sem kapcsol ki teljesen.

A mai modern konzolok (mint például a PlayStation 5 vagy éppen az Xbox Series X|S) a leállítás után egy úgynevezett pihenő módba kapcsolnak, melyből pillanatok alatt fel tudnak ébredni, hogy a felhasználó várakozás nélkül belemerülhessen a különböző játékokba – kevesen tudják azonban, hogy ennek ára van.

Tovább

Gőzerővel készül az új Avatar-videójáték, ezt érdemes tudni róla

2023. január 10., 05:36 Módosítva: 2023.01.10 16:12
2

Vannak, akik az Avatart már most egy lapon emlegetik a Star Warsszal és a Marvel Filmes Univerzumával, ami egy kicsit túlzásnak tűnik, de az mégis tény, hogy egy vadonatúj, megkerülhetetlen sci-fi blockbusterről van szó. Ez utóbbi kijelentést megerősíti, hogy a második rész, az Avatar – A víz útja átlépte világszerte a másfél milliárd dolláros összbevételt a pénztáraknál, a rendező, James Cameron pedig nem sokkal később úgy ítélte meg: van akkora érdeklődés ezekre a filmekre, hogy ne csak trilógiát, hanem öt felvonást kapjunk belőlük. Korábban a legendás direktor ugyebár kijelentette, hogy amennyiben nem nézik az emberek, két filmmel a vártnál rövidebbre szabják a franchise-t.

Az Avatar alapján 2009-ben már készült egy Avatar: The Game címre keresztelt játék, amelyet az Ubisoft Montreal csapata fejlesztett, és a gamerek a filmes verzió eseményeit felvezető előzményeket élhették át benne, külső nézetből. Előfordulhat, hogy van, aki erről a játékról nem is hallott eddig, pedig a lassú start ellenére egész jól fogyott az Avatar: The Game, egész pontosan 2,7 milliós példányszámban, de kritikailag soha nem tudott kellő elismerésre szert tenni.

Tovább

Folytatást kaphat minden idők legkeményebb zombis játéka

2023. január 6., 19:31 Módosítva: 2023.01.07 10:58
286

A Naughty Dog horrorjátéka, a The Last of Us jó régen, 2013 nyarán jelent meg PlayStation 3-ra, és a Sony kettővel ezelőtti konzolgenerációjának egyik, ha nem a legelismertebb címe lett. A történet középpontjában egy Joel nevű csempész áll, aki a zombiapokalipszis után romokban lévő Egyesült Államokat szeli át, egy rábízott tizenéves, Ellie társaságában. A kislány kulcsfontosságú lehet az emberiség jövőjével kapcsolatban, mert úgy tűnik, immunis a rettegett vírusra, amely taccsra vágott mindent, és őrjöngő élőhalottakat csinált a lakosságból. A játék amellett, hogy kritikailag elismert lett, sokmilliós példányszámban kelt el, főleg azok után, hogy PlayStation 4-re felújították, a remastered-kiadás 2014-ben került polcokra, majd a nagy vihart kavart folytatás, a The Last of Us Part II után 2022 őszén remake-et is kapott PlayStation 5-re.

The-Last-of-Us-Remastered-E3-2014-Trailer-PS4-YouTube.png
Fotó: PlayStation / YouTube

Idehaza január 16-án kerül fel az HBO Maxra az HBO saját gyártású sorozata, a The Last of Us első évada, melyben a Trónok harcából, a Narcosból és A Mandalóriból ismert Pedro Pascal bújik a közönségkedvenc Joel bőrébe, míg Ellie szerepében a Trónok harca egyik fiatal tehetsége, Bella Ramsey lesz látható. A kilenc epizódból álló első évadban ők ketten lesznek azok, akik elkalauzolnak minket ebbe a kiégett világba, és mondanánk, hogy nagyon aggódunk a végeredmény miatt, de a készítőgárdát Craig Mazin és Neil Druckmann vezetik, előbbi ugye a gyomorba vágó Csernobilt hozta össze korábban az HBO-nak, utóbbi pedig kulcsfigurája a játékverziónak. Szóval az összkép elég jó, maradjunk ennyiben.

Tovább

Senki nem számított rá, hogy ekkora sláger lesz ebből az új vámpíros játékból

2023. január 4., 17:23 Módosítva: 2023.01.05 08:06
3

A Vampire Survivors jó sokáig, 2021 decemberétől egészen tavaly októberig korai hozzáférésben volt csak elérhető, aztán Luca Galante egyszemélyes projektje PC-re és macOS-re is napvilágot látott. Nem kellett sokat várni ezután, novemberben Xbox One-on és Xbox Series X/S-en, majd mobilokon is elérhetővé vált a videójáték, amelyet olyan szaklapok dicsértek, mint a PC Gamer, az Eurogamer és az IGN, de a patinás The Game Awardson való jelölése is bizonyította, hogy igényes és az ötletességből fakadóan frissen ható indie-címekre van igény manapság is.

A Poncle néven is emlegetett fejlesztőt nemrég megkérdezték, hogy szerinte miben rejlik a Vampire Survivors sikere, amire elég meglepő válasz érkezett.

Tulajdonképpen fogalmam sincs. Ezt a játékot szinte bárki megcsinálhatta volna. Amennyire hihetetlen volt az elején számomra, hogy mennyire felkapták a gamerek a Vampire Survivorst, most is szürreálisnak gondolom a körülötte kialakult hisztériát. Remélem, hogy a példám más, kisebb fejlesztőket is arra ösztönöz, hogy megvalósítsák a projektjeiket. Szeretnék több, a Celeste-hez, az Undertale-hez vagy a Powerwash Simulatorhoz hasonló játékokat látni a palettán!

– árulta el Luca Galante az amerikai IGN-nek, aki a Vampire Survivorsön még munkanélküliként kezdett el dolgozni 2020-ban, mostanra pedig ott tart, hogy saját céget alapított, és beosztottakat vett fel, hogy együtt fejlesszék tovább a roguelike-ot, majd az azt követő későbbi játékokat.

Tovább

Nagyot kockáztattak a Need for Speed készítői, de bejött

2022. december 22., 06:11 Módosítva: 2022.12.23 06:00
1

Amikor arcade autóversenyzős játékokról van szó, a többségnek a Forza Horizon jut eszébe, nem véletlenül, az Xboxra és PC-re megjelenő széria nagyjából egyeduralkodónak számít ezen a terepen. Egyetlen vetélytársa lehetne, a Need for Speed, ám az elmúlt években nem sikerült a különféle fejlesztőgárdáknak meglovagolni azt az előnyt, hogy az EA játéka minden platformra kijön. Annyira nem, hogy a 2019-es Need for Speed Heat óta nem jelentkezett új résszel a franchise.

chrome-capture-2022-11-21 (1).png
Fotó: Need for Speed / YouTube

A böjtnek idén lett vége, december 2-án gördült ki a Criterion Games garázsából a Need for Speed Unbound, amely apró, mégis hatásos újításokkal rakta fel újra a térképre a játékot. A legszembetűnőbb változás, hogy a realisztikus autódizájnt és a Lakeshore City névre keresztelt, Chicagóról mintázott nagyvárost animációs filmekből kölcsönzött effektekkel egészítették ki az alkotók.

Mindezt úgy kell elképzelni, hogy söpör az aszfalton a Nissanunk, Mazdánk, vagy éppen Volkswagenünk, ám ugratásokkor rajzolt szárnyak jelennek meg körülöttünk, driftelésnél pedig színes füstfelhő veszi körül a kasztnit, miközben a kerekek csikorognak. Ha mindezek alapján nem lenne egyértelmű, hogy a Criterion Games olyan produkciókhoz fordult inspirációért a vizualitást tekintve, mint a Pókember: Irány a Pókverzum!, akkor elég a karakterekre ránézni, az általunk megalkotott főszereplőtől kezdve mindenki mesefilmes kinézetet kapott.

Tovább

Felháborító, hogy ennyit kell még várni az új Pókemberre

2022. december 20., 19:25 Módosítva: 2022.12.21 11:28
9

2018-ban, amikor kijött PlayStation 4-re a Marvel's Spider-Man című játék, nem hiába fogott tőle padlót mindenki. Az Arkham-széria alapjaira ugyanis az Insomniac Games csapata egy bitangerős szuperhősös alkotást húzott fel, amelynek a története köröket vert bármelyik Marvel-filmre, a különböző képességekkel felruházható kosztümök, a feszült lopakodás és a látványos közelharc mellett pedig óriási élvezet volt New York városában hálóhintázni, bűntényeket megakadályozni, vagy csak lepacsizni és közösen szelfizni a Pókember-rajongó járókelőkkel.

Marvel’s-Spider-Man-–-Be-Greater-Extended-Trailer-PS4-YouTube.pn
Fotó: PlayStation / YouTube

A Marvel's Spider-Man igazi „system-sellernek” bizonyult, azaz rengeteg embert rávett arra a Sony exkluzívja, hogy PlayStation-konzolt vásároljanak maguknak. Később, a PlayStation 5 startjánál a videójáték spin-offja, az új főhőst a középpontjába állító Marvel's Spider-Man: Miles Morales sem véletlenül volt nyitócím, a készítőgárda igyekezett minél hamarabb meglovagolni a sikert. Nemcsak a színes bőrű Póki, hanem a Pókember-univerzumban különlegességnek számító, havas-téli környezet is emlékezetessé tette ezt a mellékágat.

Tovább

Váratlan helyen bukkant fel Chuck Norris

2022. december 16., 05:41 Módosítva: 2022.12.17 06:20
18

Chuck Norrist a mai napig a Walker, a texasi kopó című sorozattal azonosítják nagyon sokan, a színész-harcművész 1993-tól egészen 2001-ig szórta a pörgőrúgásokat, később A feláldozhatók 2-ben is tiszteletét tette, és bizonyította, tiszteletre méltó kora ellenére jól megy még neki a keménykedés. Nemrég, a Los Angelesben megtartott The Games Awardson számos bejelentésre számítottunk, senkit nem ért váratlanul a Star Wars Jedi: Survivor és a Diablo IV megjelenési dátumainak leleplezése (jövő március 15-e és június 6-a). A döbbenetes hírek között volt viszont, hogy folytatást kap a Hades című rougelike-játék, és az is, hogy egy új maffiózós cím jön, exkluzívan az Epic Games Store-ba.

captures chrome-capture-2022-11-15 (3).png
Fotó: PlayStation / Youtube

Ez lesz a Crime Boss: Rockay City, egy FPS lövöldözős játék, mely a 90-es évek Floridájában játszódik, és egy cseh stúdió, az Ingame Studios fejleszti. A szereplőgárdában olyan ismert arcokat köszönhetünk majd, mint Michael Madsen, Danny Trejo, Danny Glover, Michael Rooker, Kim Basinger, Vanilla Ice, és persze Chuck Norris. Az akciódúsnak ígérkező alkotás március 28-án debütál PC-n, és a későbbiekben konzolokon is elérhető lesz, még valamikor a 2023-as év során.

Tovább

Folytatást kap a legötletesebb sci-fi-játék, amit valaha készítettek

2022. december 15., 07:28 Módosítva: 2022.12.16 05:58
41

A japán játékkészítő, Hideo Kojima azt követően, hogy 1986-ban a Konamihoz igazolt, igazi szupersztárrá vált az iparágban, legfőképp az olyan munkáinak köszönhetően, mint a Metal Gear-sorozat, amely a lopakodós játékok között irányadóvá vált, és a mai napig mérföldkőnek számít. A kreatív szakember 2015-ben hagyta ott a kiadót, hogy megalapítsa saját független stúdióját, Kojima Productions néven. Rögtön az első, általuk készített alkotás hatalmas siker lett – a 2019-ben kiadott Death Strandinget a maga műfaján belül legalább annyira formateremtőnek tartja a szakma és a közönség, mint a Metal Geart.

Az eredetileg PlayStation 4-re megjelent, később az 505 Games által PC-re portolt, rendezői változatban pedig PlayStation 5-re tovább modernizált sci-fi az Egyesült Államok futurisztikus változatába kalauzol, ahol egy kataklizmába hajló esemény hatására veszélyes lények kezdtek el pásztázni köztünk. A játékosok egy Sam Porter Bridges (Norman Reedus) nevű futár bőrébe bújhatnak, aki különféle csomagokat visz jobbra-balra, hol talpon, hol kocsival... egy azonban változatlan: az elemekkel való állandó harc a túlélésért.

Tovább

Megválasztották az év legjobb videójátékát

2022. december 10., 06:23 Módosítva: 2022.12.10 21:27

A Los Angeles-i Microsoft Theatre-ben rendezték meg az év legnagyobb videójátékos gáláját, a The Game Awardsot december 8-án hajnalban. Több mint 100 szaklap – a közönség bevonásával – döntött a legjobb alkotásokról, és bár némiképp a papírforma érvényesült, akadt azért néhány nagy meglepetés. Sztárvendégekből sem volt hiány, felbukkant a színpadon a színészlegenda Al Pacino, de a The Last of Us-tévésorozat főszereplőpárosa, Bella Ramsey és Pedro Pascal is díjakat adtak át.

elden-ring-media-site-poster
Fotó: Elden Ring

Az év játéka címért igen kiemelkedő címek versenyeztek, ott volt a patkányok elől bujkálós, alternatív történelmi A Plague Tale: Requiem, a világ legerőszakosabb apaszimulátora, az északi istenek bukását elhozó God of War: Ragnarök, a posztapokaliptikus Horizon Forbidden West, a kóbor macskás Stray többek között, ám a papírformának megfelelően végül az Elden Ring lett a befutó. Meglepő is lett volna, ha a Xenoblade Chronicles 3 viszi el a díjat.

A hálálkodó fejlesztők, Hidetaka Miyazaki vezényletével, rögtön új, érkező tartalmakról kezdtek el beszélni, és némi rendzavarás – egy, a színpadra felsettenkedő és ott nagyot trollkodó siheder – ellenére rendben átvették a szobrocskát. Az Elden Ring A legjobb játékrendezés kategóriában is maga mögé utasította a God of War: Ragnaröket, és A legjobb RPG ugyancsak a FromSoftware újdonsága lett, de a Santa Monica Studio is jó pár elismerésnek örülhetett.

Tovább

Film készül az év legkülönlegesebb videójátékából

2022. december 9., 20:12 Módosítva: 2022.12.10 16:06

Még csak videókat láttunk róla, de a Sifu című verekedős játékot már hónapokkal a 2022. február 8-i megjelenése előtt tűkön ülve vártuk. Legfőképp azért, mert nagy rajongói vagyunk a Jackie Chan-féle keleti harcművészeti filmeknek, és a francia Sloclap újdonsága valami hasonlót kínált, csak éppen minket megtéve főszereplőjének. A történet egy fiatal kungfusról szól, aki bosszút akar állni azokon a gazfickókon, akik apja halálát okozták.

A játékmenetet az teszi igazán különlegessé és egyedi hangvételűvé, hogy hősünk elhalálozása esetén egy mágikus talizmán feltámaszt bennünket. Igaz, minden alkalommal idősebben térünk vissza az életbe. A végére előfordulhat, hogy aggastyánként verekszünk, amikor a tapasztalatunknak köszönhetően iszonyatos sebzéseket tudunk bevinni, cserébe az életcsíkunk rövid, így könnyebben harapunk fűbe – egy ponton túl már véglegesen, és arra kényszerülve, hogy a teljes pályát elölről kezdjük.

Sifu-Official-Reveal-Trailer-PS5-PS4-YouTube.png
Fotó: PlayStation / YouTube

A Sifu adaptálási jogaiért nagy verseny dúlt, nem csoda, hiszen egy kritikailag elismert – a december 8-án megrendezésre kerülő The Game Awardson A legjobb független játék, A legjobb verekedős játék és A legjobb akciójáték kategóriákban kapott jelölést – és a pénztáraknál is sikeres új IP-ről van szó: a kiadását követő egy hónapon belül 1 millió példánynál is több kelt el a verekedős alkotásból.

Tovább

Mindenki szidja ezt az új játékot, nem is véletlenül

2022. december 8., 05:57 Módosítva: 2022.12.08 19:45

A The Callisto Protocol december 2-ai megjelenését tűkön ülve várta a játékosközösség, nem véletlenül, hiszen az a Glen Schofield jegyezte új stúdiója, a Striking Distance élén a túlélőhorrort, aki korábban a mostanra kultikusnak számító Dead Space-t is levezényelte. A történet egy Jacob Lee (Josh Duhamel) nevű rabról szól, aki bebörtönzését követően nem sokkal egy űrlényinvázió kellős közepén találja magát, és így kell túlélnie, dacolva azzal, hogy nem túl járatos az erőszakban, a lövöldözésben és a szörnyek két vállra való fektetésében.

A Dead Space szellemi örököseként emlegetett új videójátékot a szakma azért szedte ízekre, mert bár szépen néz ki, a játékmenetet tekintve erős középszer: a fejlesztők érthetetlen módon ahelyett, hogy az anno Isaac Clarke esetében már bevált lövöldözős-csonkolós rendszert használták volna fel újból, inkább a közelharcra, a test-test elleni tusákra hagyatkoztak. Csakhogy képtelenek voltak fluid mozgással, normális kitérésekkel kiegészíteni ezt a mechanikát, így egy frusztráló katyvasz lett a végeredmény. Arról nem beszélve, hogy bár PlayStation 5-ön korrektül futott a kezdetektől, Xbox-konzolokon és legfőképp PC-n teljesítménybeli problémák is árnyalták a The Callisto Protocol debütálását.

Tovább

Nem várt helyen bukkant fel a Vaják főszereplője

2022. december 4., 19:19 Módosítva: 2022.12.05 14:52

December 3-án, azaz szombat este egy nagyszabású, játékon belüli élő esemény keretén belül véget ért a Fortnite meglehetősen unalmas, harmadik fejezete. Egy látványos küldetés és átvezető után darabjaira hullott a már jól ismert sziget, majd egy teljesen új, eddig még nem látott formában ismét összeállt.

Az, hogy a világ egyik legnépszerűbb játékába más játékok, könyvek, sorozatok és filmek karakterei bekerülnek, nem újdonság – a Fortnite-ban ugyanis Pókembertől kezdve Thoron, a mennydörgés istenén át szinte bármelyik ismertebb karakterrel lövöldözhetünk.

Ezzel a szokásával az Epic Games pedig a Chapter 4 kezdetére sem hagyott fel, az új fejezetben egyből két ismertebb karaktert is bezsebelhetünk. Az egyik ilyen a legendás Doomslayer lesz, aki ezúttal nem démonokat, hanem a battle royale játékosait fogja halomra lőni. A másik – egy fokkal talán ismertebb – pedig Ríviai Geralt, a Vaják-könyvek, -videójátékok és az azonos címen futó netflixes sorozat főszereplője.

Tovább

Öt új videójáték, amelyek miatt megéri kontrollert ragadni decemberben

2022. december 1., 08:32 Módosítva: 2022.12.01 17:21

Az idei évre elég csúnyán rányomta a bélyegét, hogy a stúdiók egy csomó játékot kénytelenek voltak 2023-ra csúsztatni, de így is legalább kettő korszakalkotó újdonságnak örülhettünk. Gondolunk itt egészen pontosan a FromSoftware-féle Elden Ringre és a Santa Monica Studio lenyűgöző alkotására, a God of War: Ragnarökre, de a simán jó címekkel is meg lehet tölteni egy Mikulás-puttonyt: a Horizon Forbidden West, az A Plague Tale: Requiem, vagy éppen a Marvel's Guardians of Galaxy kiváló példák ez utóbbi kategóriában.

Képernyőfotó 2022-11-30 - 21.53.58.png
Fotó: Xbox / youtube

Jönnek az ünnepek, érthető módon tehát a videójátékipar decemberre különösen rákapcsol. Ennek az első jele, hogy rögtön december 2-án, egy napon három új, sokak által várt alkotás is polcokra kerül, de a hónap további részében sem lesz túl sok lassulás. Időszerű, mert sokan gondolkoznak épp azon, hogy gamer szeretteiknek milyen játékot rakjanak be a karácsonyfa alá.

Csemegéztünk kicsit a decemberi videójátékos megjelenések közül, öt olyan címet, amelyekre érdemes odafigyelni.

The Callisto Protocol

Megjelenés ideje: december 2

Platformok: PC, PlayStation 4, PlayStation 5, Xbox One, Xbox Series X/S

A Dead Space óta nem kápráztatott el minket a játékipar, már ami a sci-fi horrorokat illeti, ezt az űrt tölti majd be remélhetőleg a The Callisto Protocol, amelyet az a Glen Schofield vezényelt le, aki Isaac Clarke korábbi kalandjait tető alá hozta – így a két játék közötti összehasonlítás, és a magas várakozási faktor sem a véletlen műve. A The Callisto Protocol sztorijáról egyelőre keveset tudunk, csak annyit, hogy a Jupiter holdján egy elítélttel leszünk, aki egy invázió közepén találja magát. Az űrlények ebben a játékban se ígérkeznek majd túl barátságosnak, izzadnunk kell, ha túl akarunk élni. A The Callisto Protocol egy éjsötét, felnőtteknek való, külső nézetes kaland lesz, melyben sűrűn kell testközelből az undorító lényekkel megharcolnunk. A főszereplő Jacob Lee-t egy, az akciófilmek imádóinak ismerős arc, Josh Duhamel kelti életre, de felbukkan benne A Fiúkból Karen Fukuhara, és Sam Witwer is, akit a Days Gone-ban láthattunk motorozni és zombit gyilkolni.

Tovább

Irtózatos tempóban fogy a PlayStation új játéka

2022. november 29., 16:20 Módosítva: 2022.11.30 09:25

November 9-én jelent meg PlayStation 4-re és PlayStation 5-re az év egyik legjobban várt videójátéka, a God of War: Ragnarök. Nem tartott sokáig, hogy számszerűsítve is bizonyossá váljon, hogy igazi blockbuster alkotásról van szó, hiszen a PlayStation Twitter-oldalán közzétették: a megjelenés hetén november 13-ig, azaz vasárnapig bezárólag 5,1 millió példány kelt el belőle.

Ezzel az eredménnyel a Ragnarök nemcsak a God of War-játéksorozat legerősebb nyitóhetét produkálta az eladások tekintetében, hanem a PlayStation történetének leggyorsabban fogyó, belső fejlesztésű videójátéka is lett. A rekordot eddig egy másik kiváló alkotás, a posztapokaliptikus környezetben játszódó The Last of Us: Part II tartotta, ebből négymillió példány kelt el három nap leforgása alatt. Összehasonlításként érdemes megemlíteni a Marvel’s Spider-Mant, amelyből a startnál 3,3 millió darab talált gazdára a pénztáraknál, míg a 2018-as God of Wart 3,1 millió alkalommal emelték le a vásárlók az online és offline boltok polcairól.

Tovább

Érdemes sietni, pár napig ingyenesen megszerezhető egy kiváló Star Wars-játék

2022. november 25., 08:22 Módosítva: 2022.11.26 06:27

Az Electronic Arts finoman szólva sem számít nagy közönségkedvencnek a szórakoztatóiparban, olyannyira nem, hogy 2018-ban az USA Today a leggyűlöltebb amerikai cégek listáján az ötödik helyre rakta a videójátékos kiadót. Rá is szolgált erre az EA, hiszen az elhibázott és a Star Wars: Battlefront II-be beleerőszakolt loot box-rendszerük miatt a sci-fi játék soha nem tudta elérni azt a potenciált, amit kellett volna neki, de belefutottak túlórabotrányokba is, és ha mindez nem lenne elég, nemrég lehülyézték azokat az embereket, akik szeretik a single player-élményt nyújtó alkotásokat.

Ez utóbbi legfőképp azért vicces, mert ami a Star Wars-játékokat illeti, az EA az elmúlt években a történetalapú címekkel tudott elismerést bezsebelni magának. Ott volt a Respawn Entertainment által fejlesztett Star Wars Jedi: Fallen Order, melyben a Birodalom felemelkedését követő években egy jedi-tanonc, Cal Kestis bőrébe bújhattunk, hogy megpróbáljuk újraépíteni az űrszerzetesek rendjét. A 2019-ben megjelent játék amellett, hogy erősen épített a Metroid-franchise-ra, az Unchartedből és a Dark Soulsból is elcsent elemeket, így iszonyúan szórakoztató remix lett. Szintén az EA istállójából jött ki nem sokkal később a Motive Studios játéka, a Star Wars: Squadrons is, mely hiánypótlónak bizonyult, a 2020-as alkotás az űrhajós szimulátor-élményre szomjazókat látta el némi innivalóval. Nem is akárhogy.

Tovább

Össznépi gyűlölet fogadta az új Pokémon-játék megjelenését

2022. november 23., 07:38 Módosítva: 2022.11.23 17:17

A Pokémon Scarlet and Violet című, a Game Freak által fejlesztett új Nintendo Switch-játék november 18-án látta meg a napvilágot, és amennyire lelkesek voltak az emberek vele kapcsolatban, akkorát koppantak. Pedig 2022 elején a Pokémon Legends: Arceus is rengeteg savat kapott, most viszont kiderült, hogy még ahhoz képest is van lejjebb a híres franchise-nak.

A bukást mi sem mutatja jobban, mint hogy a Scarlet and Violet a Metacritic oldalán mindössze 76 pontot kapott a 100-ból az újságíróktól, ezzel az új generációs Pokémon-játékok közül a leggyengébben értékelt lett. 80 alá egyiket se pontozták korábban a lapok, az eddigi legrosszabb pontszámot a Sword and Shield kapta. A gamerek ezúttal jóval szigorúbbak voltak a kritikusokhoz képest – ilyen sincs túl gyakran, jegyezzük meg gyorsan, hiszen cikkünk írásának pillanatában a Metacriticen 1765 gamer véleménye alapján mindössze 2,9 ponton áll a Scarlet and Violet az adható 10-ből.

Pokémon-Scarlet-Pokémon-Violet-–-Official-HD-Launch-Trailer-YouT
Fotó: GameSpot / YouTube

„Mindenki, aki 5/10-nél többet ad ennek a játéknak, hazudik, és szántszándékkal félrevezet másokat. Azok közül a játékok közül, amikkel az elmúlt 20 évben játszottam, egyik sem fut rosszabbul, mint a Scarlet and Violet” – írta egy dühöngő gamer.

Tovább