35 fok fölött kikapcsol az iPhone

2009. július 2., csütörtök 16:40 |

Az Apple is elismerte, hogy túlmelegedési problémái vannak az új iPhone-nak. 35 fok felett a telefon lekorlátozza saját magát, hogy megelőzze a további gondokat. A cég szerint a megoldás: melegben ne hallgassunk zenét.

Alig egy hét telt el az iPhone 3GS megjelenése óta, és máris az új készülék túlmelegedésétől hangos a fél internet. Még nem világos, hogy a gond a hibás akkumulátorokból adódik-e, vagy a telefon konstrukciója okozza, illetve az sem, hogy mennyi készüléket érint az eddig eladott pár millió darabból. Az viszont biztosnak tűnik, hogy az Apple már a fejlesztés alatt tudatában volt a megeledés problémájának, ugyanis előkerült a telefon szoftverébe épített vészjelző képernyő, és maga a cég is elismerte, hogy a szélsőséges hőmérsékletet nem igazán tolerálja az új iPhone.

0 21 iphone heat warning

A készülék 35 Celsius-foknál küldi a figyelmeztetést, hogy jobb lenne kikapcsolni, és hagyni lehűlni kicsit. Ilyenkor a telefon minimál módba kapcsol, és kizárólag vészhívások indítását engedélyezi. Az Apple oldalára kitett dokumentum szerint az ilyesmit úgy tudjuk a legkönnyebben elkerülni, hogy nagy melegben, vagy direkt napfénynek kitéve a telefont, nem erőltetjük meg a könnyen melegedő processzort a gps használatával, vagy zenehallgatással. 45 fokon a telefon végképp feladja a szolgálatot.

Szakemberek szerint nem valószínű, hogy a túlmelegedés miatt az iPhone akkuja felrobbanna, ahogy a 2006-os iBook-botrány esetében, amikor notebookokat kellett az Apple-nek tömegesen visszahívni és cserélni a túlmelegedő, és veszélyes akkuk miatt. A 35 fok feletti kikapcsolás azonban a nyári hónapokban, vagy forró klímájú helyeken sok kellemetlenséget okozhat. Las Vegasban például a weather.com előrejelzése most tíz napon át folyamatosan 35 fok feletti csúcshőmérsékletet jósol.

A nagy hideget szintén nem szereti az iPhone: mínusz 17 fok alatt nem ajánlja a gyártó, hogy megpróbáljuk használni.

Címkék:

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!