Érintőképernyőt kaphat a Kindle

2010. február 5., péntek 16:23 |

Az Amazon felvásárolt egy hitech érintőképernyőket gyártó céget, ez csak azt jelentheti, hogy a Kindle ebookolvasó sokat szidott, fekete-fehér kijelzőjét le fogják cserélni.

Két hónapon belül megjelenik az Apple táblagépe, az iPad, aminek az első bemutatóját ugyan nem fogadta olyan lelkesedéssel a közönség, mint mondjuk az iPhone-ét, de abban mindenki egyetért, hogy alaposan fel fogja forgatni a netbookok és az ebookolvasók piacát is. Az elektronikus könyvolvasók piacának első számú versenyzője, az Amazon webáruház már hetekkel az iPad bejelentése előtt beindította a Kindle marketinggépezetét, a fejlesztői környezet megnyitásával, és a kiadóknak nyújtott óriási jutalékokkal csábítva a felhasználókat és a könyvkiadókat.

Most beindult az offenzíva második menete, igaz, egyelőre csak pletykák és feltételezések keringenek a Kindle új generációjáról. Ezeknek az alapja az, hogy az Amazon felvásárolta a Touchco nevű céget, ami érintőképernyők fejlesztésével és gyártásával foglalkozik, és leginkább arról ismert, hogy a nagy érzékenységű kijelzőiket meglepően olcsón (egy négyzetláb, vagyis egy 32*32 centis panel költsége mindössze 10 dollár) állítják elő. Ez a lépés elemzők szerint csak azt jelentheti, hogy a Kindle sokat szidott, és a konkurencia (mint a Barnes and Noble Nook nevű olvasója) által már túlhaladott fekete-fehér kijelzőt színes érintőképernyőre cserélik. A Kindle most 259 dollárba kerül, amit az új kijelző valamennyire biztosan megemelne, de az iPad árait (a legkisebb verzió 500 dollár) biztosan nem fogja megközelíteni.

Az ebookolvasók piaca robbanásszerűen nő, az Amazon 2009-ben a becslések szerint 2,5 millió Kindle-t adott el, ebből csak a karácsonyi szezonban 900 ezret. 2012-re elemzők kétmilliárd dolláros forgalmat és 560 milliós nyereséget várnak az Amazon kasszájába a Kindle-ből és az elektronikus könyvek eladásából.

Az érintőképernyő-gyártó felvásárlása nem hatotta meg különösebben a tőzsdét, a részvényárfolyam 0,5 százalékot esett a bejelentés után (igaz, a technológiai részvények indexének, a Nasdaqnak 1,5 százalékos csökkenésénél azért jobban szerepelt az Amazon papírja).

Címkék:

Shopline

OnGo beszámolók

  • Ukrajna
    Ukrajna Vonatunk nagy nehezen felkínlódott a Kárpátokba, szerpentinek, völgyhidak segítették előrejutásunkat....
  • Tibet Tibet, a világ egyik legmagasabban fekvő országa, sokáig őrizte titkait....
  • Ciprus Egy fakultatív hajókirándulás során megcsodálhattuk Ayia Napa szikláit....

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Wellness - masszázs, szauna
Kényeztetésre vágyik? Töltsön el egy kellemes hétvégét belföldön 4.600 Ft / fő / éjtől!