Vilma
-8 °C
3 °C

Amiga kámbekk sokadszor

2000.10.27. 10:18
A sokadszorra a sír peremére mászott Amiga 2001 első negyedévében tervezi piacra dobni AmigaOne nevű számítógépét. A szoftverkészítővé redukált egykor győzedelmes számítógépgyártó újdonsült hardveres partnereitől és állítólag univerzálisan minden platformon használható fejlesztői környezetétől várja feltámadását.
A klasszikus Amiga 1200
Az Amiga háza tájáról időről-időre kihallatszódik valami tompa morajlás, mint amikor a víz alá szorított parkettadíler újból nekifeszül a kád tetejére borított plexilemeznek, de valahogy eddig mindig a téglanehezékek maradtak fölül. Bár a platform sosem halt meg igazán, hiszen a mai napig jelennek meg hozzá frissítések, kiegészítők és perifériák, azért igazi fejlődésnek ez nem nevezhető.

Most azonban felvillant a reménysugár, és két újszerű logó megtervezése után az Amiga bejelentette, hogy új vasat és oprendszert raknak össze a fanatikus rajongók nagy örömére.

Az univerzális szoftver

Az új szoftver az Amiga Digital Environment egyszerre lehet önálló operációs rendszer vagy egy bármilyen más oprendszerrel együttműködő fejlesztői környezet. A szoftver a cég biizakodó vezetése szerint kéziszámítógépektől a tévékiegészítőkön át akár többprocesszoros szerverekben is használható lesz.

Az Amiga DE szoftvert felkészítették Intel, Hitachi, MIPS és más egzotikus processzorok kezelésére is, így gyakorlatilag bármilyen gépen használható lesz. A régebbi amigás alkalmazások szoftveres emulátor segítségével élnek majd tovább az új gépeken.

Az Amiga DE rugalmasságát fogja demonstrálni, hogy decemberben elsőként egy set-top box operációs rendszereként fog debütálni a szoftver. A MeterNet SimpleBoxJID tévékiegészítője azért is érdekes lesz, mert Java-programok futtatásával ugyanúgy megbírkózik, mint az mp3-streamek lejátszásával vagy az instant messaging üzenetek kiszolgálásával.

Az Amiga hatékony üzletkötőinek hála, az Amiga DE jövőre egy sor változatos hardverrel indul versenybe a piacokért. Az év közepén például kéziszámítógép, jövő karácsomyra játékkonzol és egy DSL set-top box vezérlője lesz, de a cég várhatóan 11 másik érdeklődőnek eladja még a szoftvert.

Hardver

Az Amiga maga már nem ér kézzel hardverhez, a piszkos munkát külső cégekre bízza. A vállalat első üzleti partnere az amigés kieégszítőket gyártó Eyetech, amely AmigaOne alaplapokat fog árulni, míg a német bPlan komplett konfigurációkat kíván forgalmazni valamikor 2001 harmadik negyedévének magasságában.

A cég legfőbb vásárlói bázisát képező ős-amigások kedvéért az angol Eyetech készít két hardver-frissítő csomagot is, amelyekkel AmigaOne-ná alakíthatóak a régi A1200-as és A4000-es modellek, saccra 500 dollártért.

Az új gépeket a Motorola PowerPC G4 processzora fogja hajtani, mint az Apple gépeket és 800 dollár körüli áron kerülnek forgalomba jövő tavasszal. Grafikus vezérlőnek Matrox 450-et használnak, a hangkártyát a Creative adja (EMU10K1, azaz Live-os procival), emellett pedig 10 giga merevlemez, dvd, usb, ethernet, modem és üres PCI-slotok kapnak még helyet az AmigaOne-ban.

A megkopasztott főnix nem hagyta magát egykönnyen a grillezőbe tuszkolni, a 80-as évek végén leáldozott fénykor ellenére sikerült átvészelnie a 90-es éveket.

1984

Réges rég, egy távoli galaxisban még a Commodore részlegeként született meg az Amiga 1984-ben. Miután az anyacég az Apple és az IBM szorításában légüres térbe került, majd tönkrement, az Amigának kicsivel nagyobb szerencséje volt.

A részleget önálló cégként az Escom, egy német számítógépgyártó vásárolta meg és tartotta életben a 90-es évek közepéig, amikor maga is csődbe ment. 1997-ben a Gateway vetett szemet az Amigára, de felvásárlása után nem készítette el a beígért új gépeket, hanem szoftvercéggé alakította át a véllalatot, decemberben eladta az Amiga nevet a washingtoni Amino cégnek, miközben megtartott néhány értékes szabadalmat.

Van-e élet a halál után?

Az Amiga a mai napig legalább félmilliós bázissal rendelkezik - ennyien rendelik ugyanis az Amiga újságokat világszerte. A platform támogatottsága és vonzereje azonban már korántsem a régi. Kérdéses, hogy az azonos multimédiás képességű PC-k vagy linuxos gépek tulajdonosai átcsábíthatóak lennének az AmigaOne táborba.

Az Amiga Digital Environment ellenben nagyobb sikerrel csaphat szét a rugalmasan sklálázható operációs rendszerek piacán.