További Hardver cikkek
Nehéz élet
Tíz évvel ezelőtt még egészen máshogy festett a számítástechnika. A gépek legfőbb részegysége a processzor volt, lényegében ezen állt vagy bukott minden, általában bukott: az otthoni pc-k gyakran fejlesztésre szorultak, a reggel vásárolt gép már estére lassúnak bizonyult. Persze akkoriban még célhardver kellett a videók lejátszásához is. A számítógépeket csak a legelszántabbak nevezték multimédia-centernek, de a játékok is gyakran kifogtak a feldolgozóegységeken. Aki nem vett félévente új processzort, kétségtelenül lemaradt, ami szörnyű, mert nincs annál kínosabb, mint amikor a havernél száguldozó játék otthon csak állóképekben mutatja magát.
De ezek az idők elmúltak, mostanában mintha csak a marketinggépezetek és a tesztprogramok ösztönöznék a fejlesztéseket. A 3D-s videokártyák megjelenésével óriási segítséget kaptak a cpu-k, a célhardver a speciális effektusok számításával egyedül bajlódik, közben a processzor pihenhet, vagy legalábbis kifújhatja magát. De a kártyák 2D-s képességei is erősödtek, a videólejátszás támogatása is alapértelmezett, de ha másképp lenne, akkor sem omlana össze a világ: a mai processzoroknak ezek a feladatok meg sem kottyannak, még pasziánszozhatunk is mellettük.
Közepes gép
Tíz évvel ezelőtt egy 225 ezer forintos számítógép legfeljebb középkategóriás volt. Ennyiért kaptunk egy átlagos videokártyát (1 megabájt memóriával), 8 megabájt memóriát és egy 90 megahertzes Pentiumot. Vincseszterből 850 megabájtos fért a házba és egy 14 colos SVGA monitor is belefért az összegbe. Ezzel a géppel sok mindent el lehetett végeztetni, legtöbbször meg is felelt az elvárásoknak.
Ugyanakkor a komolyabb játékok már keményen megizzasztották: 800x600-hoz már erősebb processzor, lényegesen drágább videokártya és legalább 16 megabájt memória kellett. Hiába áldozott tehát valaki 1995-ben 225 ezer forintot számítógépre, egyáltalán nem lehetett biztos abban, hogy az minden helyzetben megállja a helyét. Videó- és zenelejátszásról pedig nem is álmodhatott a felhasználó, csak korlátozott keretek között.
Keressünk a szemetesben!
Manapság multimédia-centert már bármelyik gépből építhetünk, nem is kell boltba mennünk, kis túlzással elég guberálnunk. Mindenesetre filmnézegetésre már a legolcsóbb újonnan kapható gép is bőven elég. Az otthoni felhasználók legfeljebb játékok alatt izzasztják meg a hardvert: a szövegszerkesztéshez ritkán szükséges a gigahertz, de még a táblázatkezelés sem veszélyes művelet.
A KSH tartós fogyasztási termékekre vonatkozó inflációs adatait alapul véve kiszámítható, hogy manapság 334 ezer forintot „ér” a számítástechnikában az 1995-ös 225 ezer forint. Ennyi pénzből pedig egy helyre kis konfigurációt tudunk összedobni. A gépbe beleálmodhatunk egy AMD Athlon 64 3500+ processzort, Ati X800 XL videokártyát, 1,5 gigabájt memóriát, 17 colos, jobb minőségű LCD monitort, 200 gigás merevlemezt, dvd-írót, miegymást. A felsorolás végén egy olyan számítógépet kapunk, amit csak nagy nehézségek árán lehet két vállra fektetni, és akkor is csak némi rosszindulattal.
Ez a gép másodpercenként nagyjából 50 frame (képkocka) sebességre képes az egyik legizzasztóbb játékprogram, a Doom3 alatt, a legkeményebb beállítások és 1024x768-as felbontás mellett, de még 1600x1200 mellett sem szaggatnak be a szörnyek. Természetesen a többi játékot is röhögve elviszi, és csak úgy tudjuk komolyan megizzasztani a gépet, ha otthon renderelni akarunk (ne akarjunk). Az esetet súlyosbítja, hogy a fent vázolt konfiguráció még messze nem a csúcs, ennél lényegesen komolyabb hardvert össze lehet építeni, ez legfeljebb a felső-középkategória, mégis: mindenre elég.
Verseny
De nem is kell feltétlenül ilyen gépet vásárolnunk. Alig 230 ezer forintból kijön egy Athlon 64 3200+ , egy gigabájt memória, 160 gigabájtos merevlemez, dvd-író, és egy GeForce 6600 GT, 17 colos LCD monitorral. Ez a gép minden további nélkül futtatja a játékok legnagyobb részét 1024x768-ban, maximális részletesség mellett, bevállalósabbak még egy csipetnyi anizotropikus filteringet is rászabadíthatunk a Doom3-ra. Tehát a fizetések emelkedését figyelembe véve lényegesen használhatóbb konfigurációt kapunk, mint 1995-ben, csak éppen reálértéken feleannyiért.
A helyzet ilyetén alakulására nyilván óriási hatással volt az utóbbi 10 évben kibontakozott verseny: a két nagy processzorgyártó és a két nagy videokártyagyártó keményen küzd egymással, folyamatosan érkeznek a jobbak, gyorsabbak, olcsóbbak, aminek az lett a következménye, hogy a vásárló szinte paradicsomi állapotok közepette találta magát.
Nem gyorsabb, csak drágább
A folyamatos fejlesztés természetesen továbbra is elkerülhetetlen, de a periódusok elnyúltak: egy másfél évvel ezelőtti felső-középkategóriás gép miatt sem kell szégyenkezni, a legtöbb esetben még most is megállja a helyét. Máshogy: az otthoni feladatokhoz nem kell már csúcsgépet venni, de még nagyon komoly konfigurációt sem, egy középkategóriás gépecske bőven elég minden munkához.
Érzik ezt a gyártók is, új utakat keresnek: a legújabb processzorok már nem feltétlenül gyorsabbak, csak jobban használható mint elődeik. A kétmagos Pentiumok és Athlonok több feladat egyidejű futtatására alkalmasabbak, de játékok alatt már nem jelentenek előrelépést. Nincs is rá szükség. Persze a marketinggépezet még működik, és sokakat máig meghatnak a gigahertzek meg a benchmarkok, ők horribilis áron továbbra is megvásárolhatják a csúcskategóriát. Csak ezt már nem a szükség, hanem a korszellem diktálja. A szükség ugyanis a középkategóriánál, vagyis valahol 200-250 ezer forint környékén végleg kifulladt.