Vilma
-7 °C
4 °C

Rohamosan terjed a DVD-felvevő

2003.12.16. 08:01
Ha a napjai nem is, de az évei bizonyosan meg vannak számlálva a videomagnóknak, amelyekből egyelőre még évente ötvenmilliót adnak el világszerte. Rohamtempóban jönnek fel ugyanis a digital video disc (DVD)-felvevők, amelyek forgalma az idén a szakértők szerint elérheti a 4,6 milliárd dollárt.
A japán Pioneer arra számít, hogy az ebben az esztendőben várható 3,6 millió után jövőre már 8,24 millió készüléket vesznek meg világszerte. A DVD-felvevők 60 százaléka Japánban talál vevőre, de Észak-Amerika és Európa várhatóan jövőre átveszi az első két helyet. A viszonylag lassú terjedés oka a magas ár: az egyszerűbb modellekért is több mint is 250 dollárt kérnek az Egyesült Államokban, Magyarországon pedig áruk meghaladja a százezer forintot.

Olcsóbb lesz

Az igényesebb típusok a számítógépekhez hasonlóan merevlemezzel is rendelkeznek, ezek ára Japánban 60 ezer jentől indul (550 dollár) 80 gigabájtos lemezzel, és 130 ezer jenbe kerül egy 250 gigabájtos. A szakértők azonban azt állítják, hogy az ár évente 5-10 százalékkal fog csökkenni.

A Sony, amely a Panasonicot gyártó Matsushita Electrickel ellentétben későn szállt be az üzletbe, rohamtempóban hozza be lemaradását és sikerült megszereznie a hazai piac 20 százalékát.

Átalakul a PSX

Különösen nagy reményeket fűznek az e hét végén bemutatott PSX házi szórakoztató rendszerhez, amely egyesíti a PlayStation 2 játékkonzolt a műholdvevő beltéri egységgel és egy merevlemezes DVD-felvevővel.

A 79 800 jenbe kerülő, 160 gigabájtos HDD-vel rendelkező modell 204 órányi televíziós műsort tud rögzíteni, amelynek aztán bármely részét át lehet másolni DVD-lemezre, ha meg akarják őrizni. A 99 800 jenes csúcsmodell 250-es HDD-jére 325 órányi műsor fér. A PSX-et az Egyesült Államokban és Európában jövőre dobják piacra.