Luca, Ottilia
2 °C
5 °C

Hamarosan a boltokban az Apple telefon

2006.11.16. 11:40
A gyártás rövidesen beindulhat, elemzők szerint 2007 első félévében a boltokba kerülhet az Apple iPhone.

A Foxconn készítheti az Apple mobiltelefonját az Apple Insider szerint. Egy nyilvánosságra került dokumentum szerint a két cég megállapodása értelmében a kínai gyártó 12 millió darab iPhone-t gyárthat le az Apple-nek, a készülékek 2007 első félévében a boltokba kerülhetnek. Elemzők szerint a megjelenés időpontjától függően a társaságnak 8-12 millió iPhone eladására van esélye 2007-ben.

Kannibalizál


Klikk a galériára!
Andy Neff, a Bear Stearns elemzője úgy látja, hogy az új termék akár 70 centtel is megdobhatja éves szinten az Apple-részvények értékét, és hatmilliárd dollárt kereshet a cég a telefonnal. Neff úgy számol, hogy az iPhone az iPod piac harminc százalékát is felzabálhatja, az elemző éves szinten viszont már 30 millió eladott készülékkel számol. Ha bejön ez a szám, az Apple az első évben megszerzi a teljes mobilpiac három százalékát.

Szakértők egyetértenek abban, hogy az iPhone ára 300 dollár körül alakulhat, tehát Magyarországon nagyjából 115 ezer forintért lehet majd hozzájutni a kártyafüggetlen verzióhoz. Erre viszont egy ideig még biztosan nem kerül sor, a pletykák szerint a telefon eleinte csak az amerikai Cingular előfizetőinek lesz elérhető.

Régi sztori

A termék megjelenéséről már évek óta lehet hallani. Az első bizonytalan próbálkozás 2005 szeptemberében került piacra, a Motorola és az Apple együttműködésében készült Rokr viszont szép kövér bukás lett. Az Apple a maga részéről annyit tett hozzá a modellhez, hogy adta hozzá az iTunes zenelejátszó szoftver mobilos verzióját. A fél gigabájt memória viszont eleve szűkös volt, arról nem is beszélve, hogy 100 dalnál többet nem lehetett a készülékre másolni. Ehhez képest szinte már nem is volt jelentősége annak, hogy a telefon csúnya volt, meg lassú is.

Pár hónappal a Rokr bukása után kezdtek el terjedni újra a pletykák, a vásárlók akkor már egy igazi Apple-telefont vártak, eddig viszont nem sikerült bemutatni azt. Aztán 2006 szeptemberében az American Technology Research elemzője, Shaw Wu már arról beszélt, hogy az iPhone köze áll a sorozatgyártáshoz. Wu szerint a készülék leginkább az iPod nanóra emlékeztet majd, és három színben érkezik: fehérben, feketében, és szürkében.

Ha érez magában elég erőt arra, hogy Photoshop vagy bármi egyéb segítségével megálmodja az iPhone-t, akkor ne legyen rest, és küldje el ide. A legjobb képekből cikket gyúrunk.