Inside AMD
A Sun az AMD-nek köszönheti, hogy betört az x86-os szerverek piacára. Ennek örömére a cég bepakolt pár hazai partnert, meg három magyar újságírót, hogy megnézhessük, hol készülnek a processzorok. Drezdában készülnek, két gyárban, azon belül is két hermetikusan elzárt teremben, a cleanroomban. Fotolitográfia, fehér zubbonyok, intelligens robotok, és közös felhasználású, sárga kesztyű.
A tízezer négyzetméteres terem meglehetősen statikus képet mutat. A padló szürkés, a plafon acélszínben ragyog, a hűtőgépekre emlékeztető berendezések sora folyosókra tagolja a gyárat. Úgy tűnik, a cleanroom teljesen kihalt, pedig 300-an dolgoznak ezekben a pillanatokban is odabent. Biztos hátul takarítanak.
Halott terem
Embert mindenesetre nem látni, csak egy-egy robotot, ahogy elhúztak előttünk a háromméteres magasságban összeállított pályájukon. Ezek nem távirányítású szerkezetek, pontosan tudják, hogy mi a dolguk, mit csináltak pár héttel korábban, és azt is, hogy mi lesz a dolguk november elején, ráadásul még egymással is kommunikálnak. A jó csapatmunkának hatékony termelés az eredménye, az AMD Fab 30-as drezdai üzeme 150 százalékos kapacitással üzemel, a kis robotok havonta 25 ezer szilíciumostyát szállítatnak az üzemen belül, ezekből évente több tízmillió processzor készül.
Klikk a galériára!
Egy csipgyárat nem úgy kell elképzelni, hogy a cső egyik végén beszórják a homokot, a másikon meg kiesik az Athlon. A processzor két-három hónapig készül, fejlődése nagy részét ostyába zárva tölti párszáz társával együtt, és csak az utolsó pillanatban vágják ki a szilíciumlapból. Addig azonban számtalan rettenetes dolog történik vele, gázokkal kezelik, fotolitográfiának vetik alá, tárolják, pihentetik, érlelik. Nincsenek gigantikus sajtolók, présgépek, csak tökéletes tisztaság, csönd, hűtőszekrényekre emlékeztető dobozok, meg síneken közlekedő, precíz robotok.
A szállítórobot 7 kilométer per órás sebességig gyorsul az egyenes szakaszon, aztán eltűnik egy kanyarban, de a fénymásolóra emlékeztető szerkezetek újra és újra megjelennek, majd haladnak tovább. Egy dolgozó siet el előttünk, ránéz csodálkozva ácsorgó csoportunkra, de nem nagyon foglalkozik velünk. A szokásos öltözetet viseli, fehér cipő, fehér zubbony, a szeme kivételével az egész arcát maszk fedi, kezén sárga kesztyű. Pont ilyet láttam a takarítónőn is, két szinttel lejjebb, a mosdó mellett.
Pakisztán vs. India
Pár órával korábban érkeztük a drezdai AMD-gyárhoz, a parkolókban átlagos, középkategóriás autók sorakoztak, a 2500 munkást várták. A belépési procedúra elég körülményes volt: igazoltuk magunkat, kitűzőt kaptunk, valamint le kellett adnunk a fényképezőgépeinket, meg a fényképezős telefonjainkat is. Az óvatosság persze érthető, normális esetben egy ilyen gyárat jobban őriznek, mint egy, a Magyar tévében rendezett MSZP-s gyűlést, túl sok pénz, meg titok van bent ahhoz, hogy egy húszezer forintos fényképezős mobilon keresztül szivárogjanak ki az információk.
Két üzem is működik Drezdában, egymástól párszáz méterre: a 2000 óta üzemelő Fab 30, meg a 2005 eleje óta termelő Fab 36. A dolgozók közt magyarok is vannak, de előfordul az is, hogy egy munkacsoportba kerül egy indiai meg egy pakisztáni, ami a helyiek szerint igazán szívmelengető látvány. A gyár folyamatosan üzemel, két műszakban napi 12 órát kell dolgozni, három munkanapot négy szabadnap követ, aztán fordítva. Állítólag a dolgozók kérték, hogy így legyen, mert ez a rendszer elviselhetőbb, mint a háromműszakos.
Eddig 4,7 milliárd dollárt fektetett be Drezdában az AMD, és 2008-ig még négymilliárdot terveznek elkölteni az újabb üzemre. Ez viszont meglehetősen merész húzásnak tűnik egy olyan cégtől, amelyik hosszú idők óta tavalyelőtt volt először nyereséges, és akkor is csak valamivel százmillió dollár fölötti profitot hoztak a processzorok. Ráadásul a cég el is adósodott, amikor pár hónappal ezelőtt 4,2 milliárd dollárért megvásárolta az Atit, tehát lassan a magyar államadósság ötödét (közel 2 ezer milliárd forintot) kiteszi az AMD tartozása, miközben semmi sem utal arra, hogy a közeljövőben megtáltosodnának az eladások.
Hacsak a Dellel kötött megállapodás miatt nem. Most, hogy a világ legnagyobb számítógépgyártója is megkezdte az AMD-s gépek forgalmazását, elvileg meg van annak a lehetősége, hogy a társaság legalábbis szinten tartja az eladásait, amíg nem érkezik meg a mostani processzorcsalád utódja. Nem mintha az építésen kívül lenne más választása egy ilyen cégnek, viszont ez sokkal nagyobb erőfeszítést igényel az AMD-től, mint a tavalyi évet 7-8 milliárd dolláros profittal záró Inteltől. Közben ugyanazon a piacon versenyeznek a cégek, a vásárlót meg csak a termék érdekli, nem az, hogy milyen áldozatokat hoztak érte.
Fapados válasz
Cleanroom: olyan, a külvilágtól hermetikusan elzárt terem, ahol tökéletesen ellenőrzött körülmények között folyik a gyártás. Szabályozzák a levegő összetételét, nyomását, páratartalmát, a különféle mikrobák jelenlétét, és a por mennyiségét.
Szilíciumostya: gyakran használják eredeti nevét is, a wafert. Az ostya egy kör alakú félvezetőlemez, többnyire szilíciumból készül. Erre a lemezre „nyomtatják” a processzormagot, a csipgyártás alapja
Fotolitográfia: A gyártásánál használt eljárás. A félvezetőre felvitt fényérzékeny rétegen egy „maszkot” alakítanak ki, majd az egészet megvilágítják lézerrel, vagy különféle sugárzásokkal. A maszkkal letakart részek maradnak, a megvilágítottak viszont eltávolíthatók. Az ostyán maradt anyag segít a gyártás későbbi szakaszaiban.
Alekszej, - aki normális esetben tökéletesen beszél angolul, de minél lelkesebb, annál jobban előtör a rég elfeledett orosz akcentus - arról próbált meggyőzni minket, hogy az AMD minden problémára kínál megoldást. Az olcsó rendszerekbe ott vannak a Cyrixok kései reinkarnációi, a Geode processzorok. Az otthoni felhasználóknak az Athlonok szinte minden kategóriában rendelkezésre állnak, mondta, a csúcskategóriában meg ott vannak a kétmagos Opteronok. Bár ezek bizonyos feladatokban lemaradnak az új, Core 2 Xeonokhoz képest, a menedzser szerint máskor meg gyorsabbak azoknál, és különben is, rendszerszinten kevesebbet fogyasztanak. Egyébként igazi sikertermékről van szó, hiszen 2003 végén még csak 4 százalékos volt a cég piaci részesedése a szerverek piacán, nemrég viszont átszakították a 26 százalékos vonalat.
Bár az Intel Core 2-esei tényleg megszorongatták az Opteronokat, ráadásul jönnek a konkurens négymagos csipjei, az AMD látszólag nem aggódik, annak ellenére sem, hogy négymagos csipet még legalább fél évig nem tudnak majd gyártani. Alekszej arról beszélt, hogy a Sun nyolcutas szervereinek hála Opteronokból is felépíthető 16 magos rendszer, ráadásul ezek sokkal fürgébbek, mint négy darab négymagos Intel. Persze a másik cég nyilván pont az ellenkezőjéről akart volna meggyőzni minket.
Gázban fürödni
A tárgyalótermeken túl kezdődik a gyár. Munkavédelmi sisakot, meg szemüveget kellett húznunk, és kaptunk egy rádióvevős fülhallgatót is: mivel a gyárban nagy a zaj, nem hallottunk volna semmit, így viszont a vezetőnknek elég volt a nyakába rögzített mikrofonba beszélnie.
Klikk a galériára!
Hosszú folyosó vezetett a Fab 30-hoz, a gyárépületbe lépve aztán újabb üres folyosókat láttunk. A nagyobb termekben tartályok, szelepek, mutatók meg ordító gépek sorakoztak, úgy éreztem magam, mint a kazincbarcikai hőerőműben: itt is ugyanolyan kihalt minden, csak tisztábbak a falak. Mindössze egy munkással találkoztunk, aki egy mozgó szekrényt tolt el mellettünk, amire fémesen csillogó zacskó voltak pakolva. Szilíciumostyák voltak benne, vetette fel az egyik kolléga, és kiderült, hogy tényleg, ráadásul vezetőnk még azt is elárulta, hogy több százezer dollárt ért a szállítmány.
Tovább sétáltunk az alsó szinten, a fejünk fölött vékony csővezetékeket láttunk, mindegyiket felcímkézték, hidrogén klorid, ammónia, kripton, neon, oxigén, xenon, és még számtalan, a gyártáshoz szükséges gáz ömlik bennük. A folyosókon, és a belső termekben tízméterenként zuhanyzókba botlottunk, a falra gázmaszkokat erősítettek, hogyha elszabadulna az ammónia, akkor álarcban lehessen tusolni.
Megnéztük a kettős szerkezetű falat is. A gyár egy épület az épületben, a belső tartóelemek csak a gumis rétegen keresztül kapcsolódnak a külső folyosóhoz. Erre azért van szükség, hogy még egy távoli, például törökországi földrengés hatásait se lehessen a cleanroomban érezni.
Új város, régi mentalitás
Pár perccel ezelőtt még az udvaron nézelődtünk, a hidegben, miközben barátságtalanul szemerkélt az eső. Az épület melletti gázerőművet néztük, ez látja el elektromos árammal meg melegvízzel a gyárat, 130 megawatt teljesítményre képes, ráadásul kettő is van belőle. A másik a Fab 36-hoz jár, együttes kapacitásuk kiad kétharmad paksi atomreaktort.
Az udvarról keskeny lépcsőház vezetett ide, a tetőre. Egy nyitott teraszon ácsorgunk, vastag üvegablakon keresztül nézzük a cleanroom statikus képét. Odabent túlnyomás uralkodik, hogyha kinyílna egy ajtó, kifelé áramoljon a levegő, és ne jusson be szennyeződés. Az előbb felbukkant első emberi lényt még több követi, nem futnak, de sietve mászkálnak, egy csoportban, aztán szétoszlanak, mindenki végzi a dolgát, gyorsan, némán. Mint a robotok, amik a síneken száguldoznak, és szortírozzák az ostyákat.
Készülnek a processzorok.
