Dezső
14 °C
25 °C

Új korszak: összeállt az AMD és a Dell

2006.09.13. 20:27
Megjelent az első AMD-s gép a Dell kínálatában. A világ legnagyobb pc-gyártója volt az egyik utolsó, amelyik nem forgalmazta a cég processzorait.

A Dell szerdán bemutatta első AMD processzorral szerelt számítógépét, ami eddig elképzelhetetlennek tűnt. A világ legnagyobb pc-gyártója ugyanis egészen eddig nem forgalmazott ilyen gépeket, csak az Intel csipjét építette számítógépébe. Tette mindezt annak ellenére, hogy a kisebbik gyártó Athlonjai az elmúlt években óriási sikertörténetet írtak, a cég részesedése az Intel rovására folyamatosan nőtt.

Kényszer

De az AMD nem lehet igazán sikeres addig, amíg processzorai bele nem kerülnek az amerikai piac jelentős részét uraló Dell gépeibe. Tudta ezt az AMD is, úgyhogy pár hónapja beperelte az Intelt, mondván, az tisztességtelen eszközökkel akadályozza meg, hogy Athlonok meg Opteronok kerüljenek a legnagyobb gyártó gépeibe. A Dell tagadott, mindenesetre pár hónappal a per kezdete után, még májusban bejelentették: rövidesen megkezdik az AMD-s gépek forgalmazását. Azóta is azt állítják, az egésznek semmi köze a perhez, egyszerűen most érett meg a piac a váltásra.

Mindenesetre négy hónappal a bejelentés után bemutatták a Dimension C521 számítógépet, amibe kérhetünk Sempron, Athlon 64, vagy Athlon 64 X2 processzorokat is akár. Alapból Nvidia Geforce 6150 LE grafikus mag jár a konfigurációhoz, de lehet kérni különböző felszereltségű X1300-as Radeonokkal is. A C521-hez monitor nélkül 359 dollárért lehet hozzájutni (van egy kistestvér is, E521 néven, 329 dollárért), és mindegyik konfigurációra rá lehetne rakni a Vista-ready matricát.