Vilma
-7 °C
4 °C

Késik a PlayStation 3 európai premierje

2006.09.06. 13:34
Szerdán kiderült: fél évet késik a PlayStation 3 európai premierje, így az eleve későn érkező, drága konzol a piac egy újabb szeletét engedi át konkurenseinek, a Microsoftnak és a Nintendónak.

A Sony bejelentette, hogy a PlayStation 3 európai debütálása több hónapot késik, jelentette a Register. A társaság mai sajtóközleményéből kiderül, hogy a PAL területeken, tehát Európában, Oroszországban, a Közel-Keleten, Afrikában és Ausztráliában az eredetileg tervezett november 17-i dátum helyett leghamarabb 2007 márciusában kerülhet a boltokba az újgenerációs konzol.

Utolsók a sorban

A PS3 amerikai és japán premierjének dátuma egyelőre nem változott, a tervek szerint november 11-én a boltok polcaira kerülnek a gépek. A hírek szerint a késés hátterében az áll, hogy a Sony képtelen elegendő kék lézeres diódát gyártani, márpedig ez kihagyhatatlan alkotóeleme a konzolnak: a blu-ray (bd) olvasó az egyik legnagyobb aduász a társaság kezében.


Klikk a galériára!

A mostani bejelentés ellenére a Sony változatlanul bízik abban, hogy a 2007 márciusáig hatmillió darab PS3-at szállít le, tehát hogy egy óriási piac elvesztése nem befolyásolja az eladásokat.

Senkit sem lepett meg a társaság döntése, ha már baj van, Európán szorítanak. Japán cégként elsősorban a hazai vásárlókkal foglalkoznak, a második legfontosabb, de a legnagyobb piac az amerikai. Európába többnyire utoljára érnek el az újítások, pedig az eladott konzolok számát tekintve a kontinens a második számú versenyző, viszont túlságosan tagolt.

Áldás vagy átok?

A bd-olvasó a PS3 egyik legnagyobb extrája, egyben legnagyobb átka is lehet, hiszen a sokak által kifogásolt magas ár is főleg ennek az eszköznek köszönhető. A PS3 500-600 eurós áron kerül az üzletekbe, miközben az Xbox 360-ért csak 300-400 eurót kell fizetni, míg a Nintendo Wii 250 eurónál biztosan nem lesz drágább.

Ráadásul nem most halasztották el először a PS3 premierjét a blu-ray meghajtó miatt. Már a tavalyi E3 játékkiállításon - amikor még úgy volt, hogy 2006 tavaszán a boltokba kerül a konzol -, sokan vakarták a fejüket, nem értették, hogyan adhat a Sony ekkora előnyt a Microsoftnak. A redmondi cég ugyanis már akkor bejelentette, hogy 2005 karácsonya előtt piacra dobja az Xbox 360-at. Így is tett, és mostanra már közel tízmilliót értékesített a konzolból.

A Sony tavaly lemaradt az ünnepi szezonról, lemaradt az egész évről, és a térségben még egy karácsonyt kihagy, vásárlók százezreit átengedve a Microsoftnak. Vagy a Nintendónak, a májusi bemutatása óta nagyon várt Wii ugyanis novemberben a boltokba kerül, a világ összes fontos országában, meg az európaiakban is.