Natália
-3 °C
8 °C

Magyar cég nyert díjat a Cebiten

2005.03.16. 16:55
Egy magyar kémelhárító szoftver nyert díjat a Cebiten. A program lehetetlenné teszi, hogy valamelyik munkatárs védett dokumentumokhoz férhessen hozzá. Az IBM bemutatta Ezerlábú elnevezésű termékét, mely 25 dvdnyi adatot tárol pár négyzetcentiméteren, de elkészült az iPod Shuffle kópiája is, valamint a Kodaknál megoldották, hogy telefonról nyomtathassunk.
A SaveAs Kft. EagleEye elnevezésű szoftverével díjat nyert a Hannoverben megrendezett nemzetközi informatikai vásáron, a Cebiten. A program az Európai Minőség Díja a Multimédiában Ezüst Fokozata címet nyerte el, ami magyar cégnek a díj hároméves történetében még nem sikerült.

Lehetetlen hozzáférés

Az EagleEye speciális kémelhárító szoftver, feladata, hogy megvédje a cégek, minisztériumok vagy más intézmények titkait a szervezeten belülről kezdeményezett adatlopásokkal, kiszivárogtatásokkal szemben. Működésének lényege, hogy világosan megszabja a hozzáférési jogokat, és az intézmény valamennyi gépén végrehajtott összes műveletet naplózza.

Az így készülő nyilvántartás lehetetlenné teszi, hogy valamelyik munkatárs védett dokumentumokhoz férhessen hozzá, és leleplezi, ha valamelyik hozzáférési jogosultsággal rendelkező alkalmazott kiszivárogtatást hajt végre. Az EagleEye alkalmazása mellett nem lehet észrevétlenül részeket kimásolni a titkos dokumentumokból sem másik gépbe, sem külső adathordozóra, például egy telefon memóriakártyájára, mert a program a fájlok teljes életútját követi, a legkisebb változtatástól a nyomtatásig.

Egy bélyeg a világ

#alt# Persze a díjazások mellett még maradt pár technikai újdonság a kiállítás utolsó napjaira is. Az IBM olyan eszközt mutatott be, amely 6,5 négyzetcentiméteren 125 gigabájtnyi adatot képes tárolni (eredetiben jobban hangzott: egy négyzethüvelyken egy terabit). Az MEMS elnevezésű megoldás 25 dvd kapacitásával bír, miközben alig nagyobb egy bélyegnél. A rövidítés a Micro-Electrical-Mechanical System elnevezést takarja, de a kifejlesztésért felelős zürichi csoport jobban szereti Ezerlábúnak nevezni a terméket.

Azért nevezik így, mert a memórián több ezer finom szilikonhegy található, és ezek képesek külön-külön lyukat ütni a vékony polimerlemezre. Az eljárás az IBM saját bevallása szerint közel áll a megboldogult lyukkártyás megoldáshoz, csak ezek a lyukak alig tíz nanométernyi távolságra helyezkednek el egymástól. Ráadásul nem kell fröccsöntő, az Ezerlábú ugyanis képes írni és törölni is az adatokat.

„Egy átlagos Ezerlábú 600 000 digitális képet képes tárolni pár négyzetcentiméteren, ami igazán izgalmas” – gerjedt be az IBM szóvivője, aki szerint a jövő mindenképpen az apró, de elképesztő mennyiségű adat hordozására képes eszközöké. Az Ezerlábút négyezer lábbal látták el, ezek felforrósodva sütik bele a polimerbe a biteket. A társaság már 2002 óta fenyegetőzik ezzel a termékkel, de két éven belül egészen biztosan nem találkozunk vele a boltokban.

Az IBM digitális kamerákba, mobilokba és USB-eszközökbe képzeli az Ezerlábút. Vagy akár mp3-lejátszókba. A flashmemóriás megoldások most 1-2 gigabájtnyi adat tárolását teszik lehetővé (bár akadnak nagyobb memóriák), az Ezerlábú azonban képes a mostani átlagot megszázszorozni. Ez azt jeleni, hogy ha január elsején elkezdenénk hallgatni a dalokat, leghamarabb március 27-én kerülne elő újra az első szám. Már ha nincs szökőév.

Lopni bűn?

A zenelejátszóknak amúgy is nagy piaca van manapság, amit a tajvani LuxPro ügyesen ki is használt: fogták magukat és egy az egyben lenyúlták az iPod Shuffle formáját. Külsőre a két készülék teljesen megegyezik, fehér felület, fehér fülhallgatók, hátul azonban valamivel több gombot rejteget a LuxPro terméke.

Ez az extra funkcióknak köszönhető: a tajvani lejátszóba ugyanis sikerült fm-rádiót és hangrögzítőt csempészni, alig észrevehetően vastagabb is az iPod Shufflenél. Persze az Apple nem örül, de ugyanakkor nincs is miért aggódnia: a LuxPrót várhatóan nem árulják majd a kaliforniai társaság piacain.

Telefonból a nyomtatóba

Mindeközben egymást érik a kiállítások: a Cebiten felszolgált kávék még ki sem hűltek, New Orleansban már meg is nyílt a CTIA Wireless 2005. A show, vagy talán az élet legnagyobb kérdése: meddig érdemes a mobilokat fejleszteni? A gyártók szerint ugyanis a közeljövőben szinte már akármit bele lehet zsúfolni egy apró készülékbe, fényképezőgépet, zenelejátszót, tévét, és videojátékot, probléma csak az agyonbonyolított menükkel lehet.

Hogy valamivel könnyebb legyen átlátni az egyre gyarapodó adathalmazt, egy apró kanadai gyártó, a Zi Corp elkészített egy navigációs rendszert. Az eszköz minden adatot feltérképez a telefon memóriájában, majd kérésre megtalálja a keresett tételt. Elég beütni az első pár betűt vagy számot, és pillanatokon belül megjelenik a telefonszám, sms, e-mail, vagy dal.

A Kodak időközben azon dolgozott, hogy könnyebbé tegye a kamerás mobiltulajdonosok életét. A társaság megoldotta, hogy közvetlenül a telefonról nyomtathassuk ki képeinket, drótnélküli kapcsolaton keresztül, a cég nyomtatóját és nyomtatópapírját használva. A Kodak szerint manapság, amikor a telefonokat egyre jobb minőségű fényképezőgépekkel szerelik fel, már érdemes kinyomtatni a képeket. Az emberek azt akarják, hogy megérinthessék és archiválhassák képeiket – mondta el a Kodak vezetője, hogy mire is vágyunk tulajdonképpen.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.