Vilma
-7 °C
4 °C

Csak konzol

2005.04.20. 11:00
Egy hétig teszteltük a Nintendo DS-t, a legfejlettebb Magyarországon kapható kézikonzolt. Egy kijelzőnél több a kettő, főleg ha érintőképernyős, játékra remek, másra nem alkalmas.

Hosszasan méricskél a Nintendo DS magyarországi forgalmazója, láthatóan nem bízik bennünk. Mielőtt megkapjuk a hordozható konzolt, pár bonyolult keresztkérdésre kell válaszolnunk, aztán a fél órás kihallgatás után két játékkal, meg az érzésre harminc dekás zsákmánnyal zavartan elhúzunk.

Ketten csillognak


Klikk a képre!

A DS Japánban elég szép sikereket ért el. Persze messze már az a korszak, amikor a Nintendo egyeduralkodó volt ezen a területen (Gameboy), de év eleje óta márciusig összesen 380 ezret vásároltak a DS-ből Japánban, és 490 ezer ment el a legnagyobb konkurensből, a hordozható Playstationból. Nem fej-fej mellett, de állja a sarat.

Különösebb mérnöki előképzettség nélkül is megállapítható, hogy az új konzol nagy. Nem vészesen, de zsebre például nem dugnánk, ha mégis, csak nyújtott lábbal ülhetnénk le, ami meglehetősen szerencsétlen megoldás. Persze ha már leülünk, ne tartsuk a zsebünkben a DS-t, nyissuk szét, és nézzük jól meg.

A DS (Dual Screen) neve kötelez, két képernyő, mindegyik kijelző 256x192 pixeles, termetre 0,24 colosak, az alsó ráadásul érintőképernyős. Ez pedig a konzol egyik érdekessége, bár egyes kollégák szerint ez csak vakítás, hosszú játékok alatt azonban az egyik leghasznosabb funkciónak bizonyult a második, érintős kijelző. Ráadásul ne felejtsük el, hogy játékgépről van szó, nem tolatóradaros dömperről, az egész egy nagy vakítás. Amúgy nem rossz a kijelzők minőse, semmi extra, éles kontúrok, nyugodt kép. Ugyanakkor színtelítettségben lenne még mit fejleszteni, ráadásul mindketten hajlamosak a csillogásra, így ha egy mód van rá, bányaomlás után használjuk a DS-t, a sötét üregben.

Pixelek milliói

A kézikonzolban két darab processzor van, egy 67 megahertzes ARM9 és egy 33 megahertzes ARM7-es, mellettük négy megabájt memória és 656 kilobájt vidememória. Van még két sztereo hangszóró, lítium elem, a grafikus motor pedig másodpercenként 30 millió poligont képes kiszámolni. Ez meglehetősen kevésnek tűnhet a Radeon X800 XT 8400 milliós poligonszámához képest, de itt sokkal kisebb a kijelző, kevesebb a dolga a gépnek. A kis képernyő alig tizenötöde a hagyományos monitoroknak, felszorozva (és vállalva a hasonlat minden erőltetettségét) nagyjából egy Geforce 2 MX400-as teljesítményét hozza a grafikus mag.

A kezelőszervek elhelyezése elsőre kissé furcsán hat, de az ember rugalmas lény, kezünk pillanatok alatt szórakoztató alakváltozáson megy keresztül. Két-három perc használat után már fel sem tűnik, hogy a bal mutatóujjunk a gép hátulját simogatja, a hüvelyk az irányítógombokat, a többivel alátámasztunk, a jobb kézzel meg az érintőképernyő tollát markolásszuk.

Elfogadható grafika


Klikk a képre!

Hosszas tanakodás után az egyik játékot indítottuk el a kettőből. A nagykereskedő többet is ajánlott, de valamiért úgy éreztük, a Tetris-szerűek nem igazán tudnák megmutatni, mire is képes a gép valójában, Pokemon meg kösz, nem, inkább száradjon le a kezünk. A Metroid Hunter egy igazi fps, a gombok és érintőképernyő együttes használatával igazán pörgős a játékmenet, a grafika nem szakítja le a plafont (főleg ha megnézzük, hogy mit tudnak a mostani mobilok), de azért nem rossz.

A Project Rub már valamivel érdekesebb volt, és mivel a játék leplezetlen célja, hogy az udvarlás idegesítően hosszú lépcsőjén felkúszva végül megdughassuk az imádott lányt, a rovat férfitagjai nagy érdeklődéssel feszegették a határokat. Ez a játék mintha csak azért jött volna létre, hogy bemutassa a DS képességeit.

Társaságba sose!

A Project Rub grafikája nem éppen lélegzetelállító, de a pár tucat küldetésen keresztül minden eszközt be kell vetnünk a csaj megszerzése érdekében. Van, hogy a támadó bikákra kell rábökni az érintőképernyőn, ahol a főbika kiiktatása legalább száz bökést igényel. Talán nem kell magyarázni, hogy mennyire hülyén tud kinézni az ember, amikor egy műanyag pálcával dühödten böködi a konzolt, társaságban kerüljük ezt a játékot.

Előfordul, hogy szerelmünk a tengerbe esik és egy cápa a száját nyaldosva készül a lakomára, ilyenkor egy vitorlással kell kimentenünk. Ehhez azonban szél kell, amit úgy tudunk biztosítani, ha fújjuk a DS mikrofonját. Minél erősebben fújjuk, annál erősebb a szél, persze ezt se mutogassuk társaságban, például metrón.

Kapcsolódnak


Klikk a képre!

Miután kipróbáltuk a mellékelt játékokat, gyanakodva szétnéztünk az interneten, ahol kiderült: a Metroid Huntersnél és a Project Rubnál vannak lényegesen látványosabb, szebb játékok is, ezek nyilván többet mondtak volna a DS képességeiről, de sajnos a nagykerben nem voltak raktáron.

Persze igazi élvezetet az jelenthet, ha több gépet összekapcsolunk, és egymás ellen játszunk, márpedig a DS a munkaköri leírás szerint képes az ilyesmire. A wifi kapcsolatnak köszönhetően bármikor megvalósulhat a drótnélküli kommunikáció csodája, feltéve ha pár méteren belül van egy másik játékgép.

Hiányoztak ugyanakkor a gépből a bővíthető funkciók. A Nintendo csak egy játékgépet készített, ami 1995-ben elég volt, manapság viszont talán sokaknak kevés. Nincs filmlejátszás, nem hallgathatunk mp3-akat vele, nincs kiegészítő, amivel tv-t nézhetnénk valamelyik kijelzőn – pedig ez utóbbi már a Sega Gamegear jó tíz évvel ezelőtti verziójában is elérhető volt.

Viszont csak negyvenezer forint. Ennyiért már mobilt alig kapni manapság, vagy egy rendes videokártyát, maga a DS tehát nem drága, sokkal inkább a hozzá tartozó játékok: darabjuk tízezer. Ráadásul ezeket nem lehet másolni, mint a cd-t, ezek a 128 megás memóriakártyák külön a DS-hez készültek, a tulajdonosok kénytelenek lesznek tehát minden esetben megvásárolni a játékokat.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!