Mária
-7 °C
3 °C

Üzembentartási díj a német számítógépekre

2001.10.15. 17:55
Hosszas vita után megegyeztek a német szövetségi tartományok a rádiós és televíziós díjak (közös nevükön: Rundfunkgebühren) beszedéséről. A legfontosabb változás: 2005-től a számítógépek tulajdonosainak is fizetniük kell.
Az átalánydíj számítógépekre történő kiterjesztését Schleswig-Holstein miniszterelnök asszonya, Heide Simonis (SPD)és a bajor államkincstár vezetője, Erwin Huber (CSU) a Süddeutsche Zeitungnak adott nyilatkozatában jelentette be.

A tévék és az internetszolgáltatók is ellenzik

Az illetékreformot egyaránt meg akarta akadályozni a két nagy német állami tévécsatorna, az ARD és a ZDF, illetve a számítógépgyártók és az internetszolgáltatók.

Németországban a rádiós és televíziós díj havi 31,58 márkás összege 2004 végéig lesz érvényben. Erwin Huber a müncheni napilapnak kifejtette, hogy az összeget ezt követően minden háztartásban automatikusan beszedik.

Feketén tévézni antiszociális dolog

Aki nem rendelkezik rádióval vagy televíziós vevőkészülékkel, azt közölnie kell az illetékbeszedő központtal (Gebühreneinzugszentrale, GEZ), és csak ezután mentesülhet a fizetési kötelezettség alól. Huber szerint mindenkinek érdekében áll, hogy mindenki fizessen, akinek fizetnie kell. Szavai szerint "a fekete tévézés aszociális magatartás".

Megszűnik a többszörös díj

Jövőre viszont már minden háztartástól csak egyszer szedik be az összeget. A jelenleg érvényben lévő szabályozás szerint a házasság nélkül együtt élők, a lakóközösségek és a saját keresettel rendelkező gyermekeikkel együtt élő családok többszörösen fizettek.

Céges átalány fizetendő

A reform nélkül minden számítógéppel felszerelt munkahely után fizetni kellene, ennek pedig nincs értelme - mondta Huber. Ehelyett a cégek minden telephelye után egyszeri díj esedékes, ebben pedig benne lesznek az ott működő tévék, rádiók és számítógépek.

Az újság beszámolója szerint az ARD és a ZDF kiszámolták, hogy a többszöri fizetési kötelezettség megszüntetése évente 857 millió márkás bevételtől fosztja meg őket. Heide Simonis ezt nem kívánja teljes mértékben a díjbevételből pótolni. Szerinte néhány intézménynek még meg kell tanulnia, hogy az ilyen kieséseket csak akkor térítik meg nekik, ha már a takarékosság minden más formáját kihasználták.

A Süddeutsche Zeitung által idézett levelükben az ARD és a ZDF első számú vezetői azt javasolták a tartományi miniszterelnököknek, hogy a fenyegető bevételkiesésre tekintettel 2005-ig maradjon meg a jelenlegi díjbeszedés gyakorlata.

A televízió és az internet összenövésének folyamata, amely a tervezett reform egyik legfontosabb indoka is volt, a vártnál lassabban zajlik. Ezért a tévétársaságok szerint inkább meg kellene várni a további fejlődés alakulását.