Ambrus
-7 °C
3 °C

Spártai király az új Ati Radeon

2005.10.07. 10:30
Megjelent az Ati régóta várt, és sokat halogatott csúcskártyája. Az első tesztek szerint sikerült erős grafikus magot tervezniük a kanadai mérnököknek, de új bajnokról szó sincs.

Másfél évvel az X800-as sorozat bemutatása után itt az Ati új csúcskártyája, az X1800. Nem gondolkodtak sokat a nevén, de nem is volt idejük: az eredetileg tervezetthez képest így is hónapokat csúszott az új termék, gyártástechnológiai problémáktól sújtva csak nem sikerült megelőzni a nagy riválist. A GeForce 7800 ugyanis már több mint két hónapja ott ücsörög a kereskedésekben, most már a hazaiakban is.

Spanyolviasz

#alt# Újdonság a 90 nanométeres csíkszélesség, de ettől nem lesznek élethűbbek az effektek, a termék árát meg úgysem az előállítási költség, hanem a piac határozza meg. Viszont az órajelet sikerült alaposan megnövelni, a csúcskártya grafikus magja 625 megahertzen üzemel. A valósághű árnyékolásért felelős Shader Model 3.0 ugyanakkor már a 6-os sorozat óta része a GeForce-nak, így ennek bevezetése a Radeon sorozatba nem jelent áttörést.

Nincs forradalom a feldolgozóegységek számában sem: eredetileg 32-ről volt szó, ezt azonban szinte mindenki kizárta, a 24 már elfogadhatónak tűnt, aztán most kiderült, hogy csak 16 pixelfutószalag került az X1800-ba. Ez pedig nem sok, hiszen a GeForce 7800-ba 24-et pakoltak. Persze megfelelő architektúrával ellensúlyozni lehet a lemaradást, ráadásul az új csipbe számos, a feldolgozást gyorsító újítást építettek.

A Pc Perspective már meg is kaparintott párat az új kártyákból, és alaposan letesztelte azokat. Az X1800 XT, az X1600 és az X1300 mögé egy Athlon64 FX57-et pakoltak, meg egy gigabájt memóriát.

Első eredmények

Doom 3 alatt a az újdonság ellép az X800-tól, de a különbség elhanyagolható, a GeForce 7800-at pedig megszorongatni sem tudja, rendre rosszabb eredményeket ér el. Az X1600-as sorozat képtelen befogni a GeForce 6800 GT-t, ugyanígy lemarad az X1300-as a GeForce 6600 GT mögött.

Far Cry alatt sem mutat túl sokat az új csúcskártya, egészen addig, amíg be nem kapcsolják az anizotropikus filteringet, és az antialiasingot: 1600x1200-as felbontás mellett már sikerül megelőznie a GeForce 7800-at. Az előző teszthez hasonlóan az X1600-as és az X1300-as jelentősen elmarad a konkurenciától, a GeForce 6800-tól és a 6600 GT-től. És így tovább: EverQuest 2, Half Life 2, a Radeon kártyái rendre alulmaradnak, egészen a Battlefield 2-ig, ahol az X1800 XT minden felbontásban megveri a két hónapja árult GeForce-ot. De az X1600 már csak döntetlent vív, az X1300 pedig simán veszít. 3DMark05 alatt persze győz az új Ati, de az meg kit érdekel?

Nincs különbség

Összességében a 7800 GTX és a Radeon X1800 XT között nem volt észrevehető különbség, amikor az egyik kártya győzött, az legfeljebb 1-2 százalékos teljesítménykülönbséget jelentett, 1600x1200-as felbontás, teljes részletesség, túlzsúfolt speciális effektusok, meg másodpercenként 115 képkocka mellett: ez pedig észrevehetetlen. Az Atinak tehát sikerült pontosan belőnie a 7800-as erejét, a két kártya között várhatóan az ár, és a szimpátia dönt majd. Az alsóbb kategóriában azonban jelentős az idén húsz éves kanadai gyártó lemaradása, így ha csak nem adja olcsón kártyáit, könnyen megeshet az, ami az előző generációval, amikor az Nvidia GeForce 6600GT komoly konkurencia nélkül uralta a középosztályt.

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!