Natália
-3 °C
7 °C

Sulinetes gépek a listaár alatt

2003.06.03. 17:14
A kedvezményes számítógépeket ígérő program körül egyre nagyobb a kavarodás: a vásárlók már szeretnének hozzájutni a gépekhez, de nem azokhoz, amelyek a Sulinet oldalán szerepelnek, és főképp nem olyan árakon. A fővállalkozók és az alvállalkozók sorban kötik meg szerződéseiket egymással és a minisztériummal, de a bankok által nyújtott - a lízingeléshez és a tartós bérlethez szükséges - hitelkonstrukciókról még nem lehet információt szerezni.
Az Index fórumainak közönségét többnyire az érdekelte, hogy a cégek vajon miért próbálják a piaci árnál drágábban eladni a sulinetes gépeket, lehet-e majd egyáltalán alkatrészeket vásárolni, illetve hogy konkrétan mennyibe fognak kerülni a gépek vásárlás, lízingelés és tartós bérlet esetén. A Sulinet információs vonala nem tudott választ adni kérdéseinkre, hanem azt javasolták, keressük a forgalmazókat.

Olcsóbb lesz

Az egyik beszállító rögtön eloszlatta a számítógépek árával kapcsolatos aggályokat. Lázár Csaba, az egri Ansys Kft. ügyvezető igazgatója és tulajdonosa elmondta, hogy a Sulinet oldalán látható árak minimum négy hónaposak, hiszen a pályázat beadásakor érvényes értékeket tartalmazzák. Jelenleg arra várnak, hogy végre hozzáférhessenek a Sulinet Expressz "online monitorrendszeréhez", amellyel minden forgalmazó az interneten tudja majd frissíteni árait és kínálatát. Elmondása szerint már látták a rendszert, de még nem férnek hozzá, mivel azt még tesztelik.

Készül a hitelkonstrukció

A lízingeléssel és a tartós bérlettel kapcsolatban Lázár elmondta, arra várnak, hogy a bankok elkészítsék azokat a hitelkonstrukciókat, amelyeket igénybe lehet majd venni. Szerinte a tartós bérleti konstrukció nem lesz népszerű, mert az ügyfélnek a bankban számlát kell nyitnia, személyi kölcsönt kell kérnie, majd náluk is két másik szerződést kell megkötnie, végül jó esetben másfél hét múlva már elviheti a számítógépet. Lázár szerint egyszerűbb lesz az áruhitelre való vásárlás: a vevő befizeti a gép árának tíz-húsz százalékát, amelyből minden évben visszaigényel hatvanezer forintot, és ezt az összeget a gép továbbfejlesztésére fordíthatja.

Információink szerint a CIB bank valamint a Kereskedelmi és Hitelbank is dolgozik sulinetes hitelkonstrukciók kialakításán, de ezzel kapcsolatban egyelőre sem megerősítést, sem bővebb információt nem kaptunk a bankoktól.

Alkatrész is lesz

Kurucz Pál, a programban alvállalkozóként szereplő budapesti Mikland Computer munkatársa az Indexnek elmondta, hogy a gépeket - az akció keretein belül szereplő opciós tételekkel, a vásárlás előtt - bővíthetik a vásárlók. A program keretén belül alkatrészeket is lehet majd vásárolni, de ezzel kapcsolatban csak akkor tudnak majd bővebb információkat adni, ha a fővállalkozók elküldik prospektusaikat. A Mikland weboldalán már elérhető az egyik fővállalkozó, a HRP konzorcium sulinetes alkatrészlistája.

Mindenki egyenlő

Lázár Csaba kifogásolta, hogy a minisztérium nem nagyon védi a pályázat győzteseit, mivel gyakorlatilag nincs különbség a fővállalkozók és az alvállalkozók között. Míg a fővállalkozók jelentős munkát fektettek abba, hogy megnyerjék a háromfordulós pályázatot, addig alvállalkozó szinte bárki lehet, és nekik semmit sem kellett tenniük a kedvezményes számítógépek forgalmazásáért. Szerinte a programban nagyobb hangsúlyt kellene helyezni a fővállalkozókra, és rájuk kellene bízni az alvállalkozói kör bemutatását.