Százmagos Pentium a jövő

2005. október 14., péntek 10:45

Magyarországra látogatott az Intel egyik magas rangú szakértője, amit kerekasztal-beszélgetéssel ünnepelt meg a hazai képviselet. Pawel Gepner szerint az Opteron valójában lassabb, mint egy Pentium 3-as, az AMD előnye pedig hamarosan elvész, de a lengyel szakember a jövő processzorairól is beszélt, melyek teljesen megújítják a számítástechnikát.

Nyolcan ücsörgünk a kerekasztal-beszélgetésen. Hárman az Intelt képviselik, egyikük egyenesen Pawel Gepner, a társaság Európai, Közel-keleti, és Afrikai részlegének architektúra-specialistája (nevezzük regionális főépítésznek). Újságírók elvileg öten vagyunk, viszont egyikünk Pentium-logós pólót visel, úgyhogy átsorolom magamban a másik oldalhoz, az erőviszonyok tehát kiegyenlítettek. Körbe üljük az asztalt, szétválaszt minket a szervergépben forgó ventilátor üvöltése, ami szimbóluma is lehet a beszélgetésnek: Gepner ugyanis azért jött el hozzánk, hogy az új Xeon-processzorokat éltesse.

Meleg helyzet

#alt# Az új Xeonok paradigmaváltása abban rejlik, hogy nem az órajel, hanem a magok számának növelésével facsarnak ki nagyobb teljesítményt a csipekből: így kevésbé nő a processzor fogyasztása, tehát némi optimalizálás után ki lehet dobni a francba az üvöltő ventillátorokat, és kisebbekre, halkabbakra lehet cserélni őket.

A két szerverből kihajtott levegő egyre jobban felmelegíti a párnégyzetméteres szobát, mindenki felsóhajt, amikor háromnegyed órával később Gepner kikapcsolja a gépet. Addig azonban még sokat izzadunk.

Ahogy az Intel is: miközben a nagyobbik processzorgyártó kiadta a Pentium D-t, a kétmagos otthoni csipet, az AMD inkább a szerverekre koncentrált, és ebben a szegmensben jelentette meg első többmagos processzorát. Logikus döntés volt, hiszen míg az otthoni alkalmazások alatt jelenleg még szinte semmiféle előnyt nem jelent a több mag, szerveralkalmazások esetében egyből érezhető a különbség. Hogy az AMD mennyire jól gondolkozott, azt a szerdán bejelentett számok igazolják: a társaság egy év alatt 44 százalékkal növelte processzoreladásait, elsősorban a kétmagos Opteron csipek sikerének köszönhetően.

Seholse sincsenek

#alt# Persze Gepner nem az Intelnél dolgozna, ha nem kezdené el rögtön fikázni az AMD processzorát: szerinte számolási teljesítményben egy Pentium 3-as is lenyomja az Opteront (vagy egy Pentium M, ami Gepner bevallása szerint is csak egy feljavított P3-as), az AMD szerverprocesszorának felépítése egyszerű, egyetlen előnye az integrált memóriavezérlő. A szakember elmondja, hogy korábban már az Intel is próbálkozott integrált memóriavezérlővel, akkor azonban a HP és a Dell még hallani sem akart ilyesmiről. Érdekes, hogy most már nem ilyen finnyásak a cégek, a HP készít Opteronnal szerelt szervereket. Thank you guys! – üzenik némi iróniával Budapestről az Intel illetékesei. Gepner szerint rövidesen a Pentiumokat is integrált memóriavezérlővel gyártják majd, hogy erre miért kell még várni, rejtély, a szakember előtt is.

Az Intel tehát jelentősen lemaradt, a kétmagos Xeonok bevezetése több mint esedékes. Most aztán bele is húznak, a főépítész elmondta, hogy jövőre a szervercsipek 85, két év múlva pedig 100 százaléka több maggal érkezik.

Nincs határ

Hogy Gepner bizonyítsa a több mag előnyét, lefuttat egy tesztet a szervergépeken, ahol a régebbi verzió, az Irwindale csúfosan alulmaradt: a Paxville alkalmazástól függően 30-60 százalékkal gyorsabb. Persze komoly problémát jelent, hogy a kétmagos rendszerek előnyét nem mindig használják ki a szoftverek, elsősorban persze az otthoni alkalmazásoknál jelentkeznek a nehézségek. Gepner szerint rá kell szoktatni a programozókat egy újfajta gondolkozásra, ahol a processzor nem sorban egymás után, hanem párhuzamosan dolgozza fel az adatokat. Ez még egy olyan óriásnak, mint az Intel sem megy könnyen, a közeljövőben tehát nem várható, hogy több magra optimalizált játékok lepik el a piacot.

#alt# A kazánok kikapcsolása után a jövőbe néztünk és megborzongtunk: a főépítész 2011-et emlegette. Akkorra alaposan átalakulnak a processzorok, lesz százmagos csip is, melynek felépítése alaposan különbözik majd a ma megszokottól. A vezérmag osztja majd szét a feladatokat a többi, specializált mag között. Akinek erről olyan szavak jutnak eszébe, mint Cell, vagy PS3, nem téved: a jövő Intel-processzorai felépítésükben sokkal inkább emlékeztetnek a Sony csipjére, mint a jelen Pentiumjaira. Sebességük teraflopsban lesz mérhető, míg a mai csúcsprocesszorok mindössze 10-12 gigaflopsra (milliárd lebegőpontos művelet másodpercenként) képesek. A szuperszámítógépek legfrissebb top 500-as listájára már 2,6 teraflopsszal is fel lehetett kerülni, csak ezt a teljesítményt nem egy, hanem 544 darab 2,4 gigahertzes Opteron hozta.

Shopline

OnGo beszámolók

  • India
    India Reggel 5 körül keltünk, mert lementünk csónakból megtekinteni a napfelkeltét....
  • Horvátország KRK szigeti kirándulásunk során egy fakultatív Vrbniki, borkóstolóval egybekötött útra is beneveztünk....
  • Omán Ez az ország egy csoda. Sok helyen jártam, de ennyire tiszta várost, mint Maszkat még...

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!