Emma
5 °C
8 °C

Új processzor a PS3-ban

2007.11.09. 07:15
A 65 nanométeres gyártástechnológiának hála drasztikusan csökkent a PS3 fogyasztása a vállalat egyik vezetője szerint.

Lehetett tudni, hogy előbb-utóbb megérkeznek, de pontos információ nem volt arról, hogy melyik szériától kezdve lesznek 65 nanométeres processzorok a PlayStation 3 játékgépben. Most azonban úgy tűnik, hogy az új, 40 gigabájtos merevlemezzel szerelt, kissé buta (elvesztette a korábbi modelleken megtalálható kártyaolvasót és a négyből két usb- kaput, valamint egyáltalán nem kompatibilis a PlayStation 2-höz készült játékokkal) verzióban már az új csipek vannak. Legalábbis erre utalt a Sony Computer Entertainment elnöke, Kaz Hiari.

Keveset fogyaszt

Az első ember elmondta, hogy az új konzolokban már a Cell 65 nanométeres gyártástechnológiával gyártott verziója van, ugyanakkor a sokat fogyasztó RSX grafikus csip változatlanul 90 nanométeren készül. Mindezek ellenére Hiari szerint az új processzor egymagában drasztikus fogyasztás-visszaesést eredményez, szerinte a korábbi 200 watt helyett a frissített játékgép csak 120-140 wattot fűt el.

A vezető azt is elmondta, hogy a visszafelé kompatibilis 20 és 60 gigabájtos modelleket nem gyártják, ha valakinek teljes támogatás kell, akkor nem marad más választása, mint a 80 gigabájtos csúcsmodell. Ugyanakkor Hiari nem zárta ki annak lehetőségét, hogy igény esetén újra gyártásra kerüljenek a régebbi modellek.

A 65 nanométeres csipek megjelenése a gyártónak és a vásárlónak is jó. A finomabb gyártástechnológia alacsonyabb fogyasztást tesz lehetővé, de olcsóbb lesz a csipek előállítása is. Ez további árcsökkentést tesz lehetővé, vagy nagyobb esélye lesz a Sonynak a veszteség lefaragására.

Folyamat

Az asztali számítógépeknél is a 65 nanométer az aktuális csíkszélesség, de már nem sokáig: az Intel napokon belül piacra dobja 45 nanométeres csipjeit. Ilyen méretek mellett kétmillió tranzisztor fél a mondat végi pontra, a legnagyobb processzorgyártó a fejlesztésnek hála alacsonyabb fogyasztású, nagyobb órajelű, olcsóbb csipeket tud majd gyártani, mint konkurense, a 65 nanométerrel dolgozó AMD.

A Sony a Toshibával és az IBM-mel közösen fejleszti a Cellt, és a tervek közt szerepel a 45 nanométerre átállás is. Ugyanakkor a konzolgyártó a közelmúltban bejelentette, hogy túl drágának találja a 32 nanométeres gyártástechnológia kifejlesztését, ezért abban már nem vesz részt: magára marad a két partner. Az IBM és a Toshiba várhatóan tehát a japán cég nélkül fejleszti ki a PS3-ban is dolgozó Cell processzor utódját. A 2010-ben érkező következő generációs csipben két központi mag és 32 szinergikus processzormag lesz, szemben a Cell 1+8-as felosztásával. Ennek a csipnek 1 teraflops lesz a teljesítménye, ami négyszerese a mostaninak.