Luca, Ottilia
2 °C
5 °C

Novemberben kezdődik a konzolháború

2006.09.15. 13:39
Már csak néhány hetet kell várni, és összecsapnak a következő generációs játékkonzolok. A lassan egyéves Xbox 360-nak a drága PlayStation 3 és a technikailag elmaradottabb, de olcsó és családbarát Nintendo Wii feszül neki.

A Nintendo csütörtökön bejelentette a Wii amerikai premierjének részleteit, sőt hivatalos ár és időpont is elhangzott. A konzol november 19-én startol a világ egyik legnagyobb piacán, két nappal a PlayStation 3 debütálása után. A lépés máris megosztotta a net megmondóblogjait: egyesek kritizálják a Nintendót, amiért hagyja, hogy a Sony konzolja előbb jöjjön ki, mások szerint a Wii olcsóságával úgyis lenyomja a PS3-at. Közben az is kiderült, hogy a Wii nem is olyan olcsó.

Nintendo Wii

Drágaságom

A Nintendo konzolja 250 dollárért lesz kapható az Egyesült Államokban - ez nem kis felháborodást váltott ki, korábban ugyanis a japán cég 200 dolláros összeget lebegtetett, és Japánban is nagyjából ennyi (25000 jen, azaz 213 dollár) lesz a Wii ára. Igaz, a 250 dolláros csomag játékokat is tartalmaz (a japán változat nem), a további játékok ára 50 dollár körül alakul majd. A konzol kétrészes kontrollere, a Wiimote és a rajongók által csak "nuncsakunak" nevezett, térbeli mozgást követő toldalék is drágább lesz Amerikában. A Wiimote 40, a nuncsaku 20 dollárba kerül majd - a japán piacon ugyanezekért 3800, illetve 1800 jent (32, illetve 15 dollár) kell fizetni. Mivel a konzolhoz csak egyetlen Wiimote-ot csomagol a gyártó, a kétszemélyes játékhoz még egy kontrollert kell majd venniük a vásárlóknak, ami azt jelenti, hogy egy alapgép és egy további nuncsakus Wiimote ára (310 dollár) több lesz, mint a legolcsóbb Xbox 360 alapgépé.

PlayStation 3

Titánok harca

A Microsoft konzolja óriási előnnyel indul a nextgen-háborúban, hiszen 2005 novembere óta kint van a piacon. A merevlemez nélküli és merevlemezes változatban, 300, illetve 400 dollárért kapható Xbox 360 igazi ellenfele azonban a PlayStation 3 lesz. A Wii-vel szemben mindkét konzol a hardcore játékosokra épít, erre utal mind a játékkínálatuk, mind a bennük levő drága, de gyors hardver. Mivel a Sony gépe csak egy évvel a Microsofté után jön ki, és sokkal drágább lesz annál (500, illetve 600 dollár, attól függően, hogy a merevlemeze 20 vagy 60 gigabájtos), nem valószínű, hogy a PS3 rövid távon komolyan megszorítja majd az Xbox 360-at. Az már csak hab a tortán, hogy a játékfejlesztők egyöntetű véleménye szerint kínszenvedés a fejlesztéshez szükséges PS3-as segédprogramok használata, ezért a szoftverkínálat is nehezen éri majd be az X360-ét. Peter Moore, a Microsoft alelnöke már az idei E3-on azt hangoztatta, hogy a PS3 áráért inkább két konzolt fognak vásárolni az emberek: egy Xbox 360-at és egy Wii-t.

Xbox 360

Wii are family

A Nintendo valószínűleg nem fél annyira a novemberi starttól, mint a Sony: az előbbi cég esetében nem az a nagy kérdés, hogyan teljesít majd a PS3-hoz képest, hanem az, hogy bejön-e üzletpolitikája, amely elsősorban az alkalmi játékosokra épít. A játékpiac már régóta próbál áttörést elérni az alkalmi játékosok körében, de a Wii az első olyan játékgép, amely komolyan megpróbálja ezt. A "család konzolja" már névválasztásában is jelzi a közösségi élményt: a Wii-t úgy kell kiejteni, mint az angol "we", azaz "mi" szót (igaz, korábban jókat derült az internet azon, hogy erősen emlékeztet a "wee"-re is, ami szlengül a vizelet egyik neve). A konzol nem technikai fölénnyel próbál nyerni, hanem innovatív játékokkal, kontrollerét is ennek megfelelően tervezték meg. Az egyik golfjátékot például úgy lehet majd irányítani, hogy az irányítóval a golflabda elütésének mozdulatait imitálja a játékos. Ezen kívül egy Opera-alapú webböngészővel, a játékokban is használható karakterek alkotására alkalmas Mii Channel programmal és a régi konzolos játékokat 5-10 dollárért kínáló Wii Shoppal próbálja megnyerni a Nintendo a játékosokat.

A bűvös ötmillió

Szakemberek szerint a háború első csatája akkor dől el, amikor valamelyik konzol eladásai elérik az ötmilliót (ehhez az Xbox 360 már közel jár, júliusig kiszállítottak ennyit belőle) - nagyjából ez az a mennyiség, ahol a szoftvereladások már behozzák az alapgép kalkulált veszteségét és egyéb költségeit. A Nintendo év végéig négymillió, a Sony kétmillió konzollal indul harcba, de a PS3 Japánban hetekkel megelőzi majd a Wii-t (november 11-n debütál, míg riválisa csak december 2-n). A nekünk igazán fontos európai piacról egyelőre nem tudni sok konkrétumot. A PS3 2007 márciusában jön ki, a Wii megjelenési dátuma még bizonytalan - előbbi áráról még nincs információ, utóbbiról csak azt lehet tudni, hogy 250 euró alatt lesz.