Márk
7 °C
21 °C

Eladja távközlési hálózatát a MOL

Kreatív
2000.08.03. 10:39
A Mol Rt. eladja Mol Telecom nevű cégét, amely a vállalat távközlési hálózatát üzemelteti. A cég zártkörű tendert írt ki, amelyre húsznál több szakmai befektetőt hívott meg. A társaság vezetése tavaly ősszel hirdette meg új stratégiáját, amelynek egyik alapelve volt, hogy megválik az alaptevékenységéhez nem tartozó üzletektől és eszközöktől, amelyeknek egyik meghatározó részét képezi a Mol Telecom. A pályázaton résztvevő cégekről egyelőre nem adott információt a Mol, de szakértők biztosra veszik az MVM Rt. és az Antenna Hungária Rt. meghívását. Mosonyi György, a Mol vezérigazgatója elmondta: az elmúlt két évben jelentős fejlesztéseket hajtott végre a cég a hálózaton. A Mol telekommunikációs rendszere mintegy hatezer kilométer, az egész országra kiterjed, s a Matáv hálózatával áll kapcsolatban.