Mária
-6 °C
-2 °C

Egymillió forinttal támogatnak minden távmunkást

MTI
2002.10.11. 09:11
A távmunkahelyek létesítését munkahelyenként 1 millió forinttal támogatja a munkaügyi és az informatikai tárca az október 14-én az interneten is megjelenő pályázati feltételek szerint - tájékoztatott Kiss Péter foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.

A kísérleti program alapján ezer új távmunkahely létesítésére számítanak, a pályázathoz a két tárca 500-500 millió forint forrást biztosít - közölte Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter. A munkaadók egyrészt munkahelyenként 500 ezer forintot nyerhetnek el számítógép vásárlására, illetve az elérés hálózati költségeinek támogatására. Ezért két évig tartó távmunkával történő foglalkoztatást kell vállalniuk - mondta Kovács Kálmán.

A másik 500 ezer forintból fél évig finanszírozható a távmunkába bevont személy bérköltsége, illetve annak járulékai, s ebből a tételből fedezhető a képzés átképzés. A munkáltatónak ugyanakkor vállalnia kell, hogy a támogatott fél éven túl további fél évig támogatás nélkül foglalkoztatja a távmunka keretei között a dolgozót - ismertette Kiss Péter.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!