Natália
-3 °C
7 °C

Kovács Kálmán: növelni kell a versenyszféra kutatásfejlesztési ráfordításait

MTI
2002.11.11. 16:23
A magyarországi kutatás és fejlesztési (K+F) célok teljesítéséhez elsősorban a gazdasági szféra innovációs ráfordításainak kell növekedniük - mondta Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem gépészmérnöki karának hétfői emlékülésén, Budapesten. A miniszter kifejtette: amíg a K+F-re fordított források GDP-hez viszonyított aránya az állami szféránál 0,8 százalék, addig a versenyszférában csak 0,3 százalék. Az Európai Unió célja, hogy a tagállamok GDP-jéből átlagosan 3 százaléknyit költsenek innovációra úgy, hogy a gazdasági szféra ráfordításai az állami ráfordítások kétszeresét érjék el - mondta a miniszter. Hozzátette: ez a célkitűzés Magyarországra is érvényessé válik az integrációt követően. Kovács Kálmán szerint az országnak a régióban K+F központtá kell válnia, amelyhez az állami és a gazdasági szféra együttműködése szükséges. Úgy vélte, a regionális vezető szerep megszerzésére jó esély van, ugyanis Magyarországon az elmúlt öt évben az európai uniós pályázati forrásokat másfélszer hatékonyabban fogadták be, mint az más tagjelölteknél történt. Az ünnepi ülés szünetében felavatták Gruber József, a kar volt dékánjának, az egyetem egykori rektorának szobrát is, amely Varga Imre szobrászművész alkotása.