Mária
-7 °C
3 °C

Jövőre 110 milliárd forint informatikai fejlesztésekre

MTI
2002.11.19. 12:35
Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter kedden a budapesti PKI tudományos napokon elmondta, hogy 2003-ban mintegy 110 milliárd forint jut informatikai fejlesztésekre. Az informatikai és távközlési miniszter azt is hozzátette, hogy Magyarország számára létkérdés az informatikai innováció. Kovács szerint Magyarország az elmúlt években a kutatás-fejlesztési (K+F) ráfordításokat illetően nem szerepelt rosszul, létszámarányosan az ilyen célú európai uniós forrásoknak mintegy másfélszeresét szerezte meg. Hozzátette: ez az arány a tíz csatlakozni kívánó EU-tagjelölt ország esetében 40 százalék.

A miniszter ugyanakkor úgy ítélte meg, hogy az Európai Unióba igyekvő Magyarország az információs társadalomra való felkészültségét illetően, valamint az informatika elterjedését tekintve nem tartozik a kontinens élmezőnyéhez. Kovács Kálmán elmondta: az Európai Unióban megfogalmazódott, hogy az informatika fejlesztése lehet a felzárkózás kitörési pontja, s éppen ezért az informatika Magyarország számára is majdhogynem létkérdés.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!