Árpád
-2 °C
9 °C

Szegények között gyakoribb az epilepszia

MTI
2002.11.21. 11:20
Brit háziorvosok London és Dél-Anglia húsz egészségügyi körzetében minden új epilepsziás megbetegedés körülményeit megvizsgálták. Arra a megállapításra jutottak, hogy szegényeknél nagyobb valószínűséggel alakul ki epilepszia, mint azoknál, akik jómódban élnek.

A British Medical Journalban megjelent tanulmány szerint a pácienseket személyi adataik alapján öt szociális kategóriába sorolták. Így sikerült megállapítani, hogy a legszegényebb kategóriába tartozók körében 2,3-szer annyi epilepsziás beteg volt, mint a vizsgáltak legmódosabb egy ötödénél.

A kutatók ebből arra a következtetésre jutottak, hogy a rossz gazdasági és szociális helyzet jelentős kockázati tényezőnek tekinthető az epilepszia kialakulása terén, noha a pontos összefüggés nem volt kimutatható. A tudósok ugyanakkor kifejtették: az epilepszia olyan kockázati tényezői, mint a születési rendellenességek, fertőző betegségek és az alultápláltság a szegényebb néprétegekben gyakoriak.

A tanulmány szerint ehhez járulnak még genetikai tényezők is: epilepsziás szülők gyermekei jóval nagyobb valószínűséggel betegszenek meg maguk is epilepsziában. Ráadásul, ha a szülők egyike epilepsziás lesz, az hátrányosan hathat ki a gyermekek gazdasági helyzetére - áll az AP jelentésében.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.