Natália
-3 °C
7 °C

Jót tesz a magyar tudománynak az EU-csatlakozás

MTI
2003.04.09. 15:36
Az Országgyűlés Oktatási és Tudományos Bizottsága egyhangúlag általános vitára alkalmasnak találta A magyar tudomány helyzetéről 1999-2000 címmel készült beszámolót szerdai ülésén. Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke a grémium előtt elmondta: nem vár elvándorlást a tudomány területéről Magyarország uniós csatlakozása után. Mint mondta, a belépés a tudománynak és a gazdaságnak egyaránt jót fog tenni. Az idei évben számos külföldi, többek között tengerentúli intézményben tevékenykedő kutató jelezte, hogy visszatérne Magyarországra. Az MTA elnöke ugyanakkor egészségtelennek nevezte, hogy ma a kutatás-fejlesztésre fordított források kétharmadát az állam adja és csupán egyharmad a magántőke hozzájárulása.

Vizi E. Szilveszter szerint ezt meg kell fordítani, de legalább 50-50 százalékos arányt kell elérni. A kutatás-fejlesztésre fordított források tekintetében az 1996. év volt a mélypont, fogalmazott az MTA elnöke. Szerinte az előző kormány utolsó két évében javulás indult el, ugyanakkor 2002-ben feltehetően a nemzeti jövedelem 1,1 százaléka jutott ilyen célokra, ami messze elmarad az Európai Unióban jellemző 1,8-1,9 százaléktól. Véleménye szerint 2010-re az EU államainak átlagosan a nemzeti jövedelem 3 százalékát kell kutatás-fejlesztésre fordítaniuk.

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!