Judit
-2 °C
8 °C

Csökkentek a kéziszámítógép-eladások

MTI
2003.04.29. 17:15
A világon eladott kézi számítógépek száma 11 százalékkal 2,8 millióra csökkent az idei esztendő első negyedévében; a Palm vesztett piaci részesedéséből, de az még így is kétszer akkora, mint a második helyezett Hewlett-Packardé, áll a Gartner Dataquest kutatási jelentésében. A harmadik helyen álló Sony és az ötödik helyezett Toshiba mutatta a legerőteljesebb növekedést - előbbi 60 százalékkal, utóbbi 276 százalékkal növelte értékesítését kézi számítógépekből. Az amerikai Dell, amely első ízben szerepelt a statisztikában, nulláról 4,9 százalékra növelte piaci részesedését, megelőzve ezzel a Toshibát.

Az első öt helyezettből a Palm és a Sony a Palm szoftverét használja, míg a Hewlett-Packardnak, a Toshibának és a Dellnek a Microsoft szállítja a programot. Palm-féle kezelőprogrammal működik a kézi számítógépek 49 százaléka, a Microsoftéval pedig a 36 százaléka. A maradékon a Linux és a Symbian osztozik.

A kézi számítógépek eladási számai első ízben tavaly csökkentek, 9,1 százalékkal 12,1 millióra. Ez akkor éles ellentétben állt az év elején még várt 18 százalékos növekedéssel. A most befejeződött negyedévben a Palm piaci részesedése 32,8 százalékot tett ki a tavalyi év hasonló időszakának 37,4 százaléka után; a Hewlett-Packard részesedése 14,6 százalékról 16 százalékra emelkedett, a Sonyé 7,4 százalékról 13,3 százalékra ugrott, és 0,8 százalékról 3,4 százalékra bővült a Toshiba piaci részaránya.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!