Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Ismét beperelték a Morpheus fájlcserélőt

c|net
2003.06.04. 12:25
Az amerikai lemezkiadók szövetsége (RIAA) ismét beperelte a Morpheus fájlcserélő program mögött álló Streamcast Networks vállalatot, alig egy hónappal az után, hogy a szolgáltató ellen korábban indított jogi akcióban vereséget szenvedett. Az új kereset azt az online rádiót veszi célba, amelyet a Streamcast Networks soha nem indított el, mivel nem tudta megszerezni a kiadóktól a közvetítési jogot.

A lemezkiadók most arra hivatkoznak, hogy a rádiós szolgáltatás előkészítése során a Streamcast több ezer megvásárolt CD-t töltött fel egy digitális adatbázisba a szerzői jogok tulajdonosainak engedélye nélkül.

Mischael Weiss, a Streamcast vezérigazgatója komolytalannak nevezte a pert. Weiss elmondta: a korábbi per ítélete szerint a Streamcast nem felelős azért, hogy a szolgáltatásán zenéket cserélnek, mivel nem befolyásolhatják a felhasználók viselkedését.

A RIAA többek között a Warner Music, BMG Enterneinment, EMI Recorded Music, Sony Music és Universal Music Group lemezkiadókat képviseli.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!