Vilmos
19 °C
30 °C

Internetkávézókat nyit a kínai állam

Napi Gazdaság
2003.06.10. 12:45
Kínában tíz helyi társaság kapott engedélyt internet café láncok nyitásához, emögött elemzők szerint a kisebb szereplők kiszorítása, illetve az érzékeny politikai információk terjedésének egyre erősebb állami kontrollja áll.

A franchise licencekhez jutók között ennek megfelelően több állami tulajdonú társaság is szerepel: például a China United Telecommunications Corp, a China Unicom Ltd, a Great Wall Broadband Network Service Co Ltd és más, a kulturális tárca által alapított társaságok. A tárca egy hivatalnoka szerint azonban ez semmiképpen sem jelenti a magán internetkávézók bezárását, avagy törvényen kívül helyezését - Kínában a mintegy 110 ezer internet café 95 százaléka magánkézben van.

Az új piaci szereplőknek legalább 20 cafét kell nyitniuk két városban, vagy tartományban. A kormányzat újbb licenszek kiadását egyelőre nem tervezi, de várja külföldi társaságok megjelenését is. A kicsi, "alternatív" nethelyek által uralt kínai internet café piac nagysága 12 milliárd dollár körüli, a felhasználók derékhadát szörföző, illetve játszó diákok adják.