Árpád
-1 °C
9 °C

Több mint egymilliárdért vásároltak eddig Sulinet-termékeket

MTI
2003.08.29. 13:43
Az oktatási tárca előzetes várakozásait felülmúló a Sulinet Expressz program sikere, az eladott számítástechnikai eszközök értéke meghaladta az egymilliárd forintot, és csütörtökig több mint 13 ezer terméket vásároltak országszerte, nyilatkozta Magyar Bálint oktatási miniszter pénteken az MTI-nek. A program keretében eddig közel 3700 otthonba került számítógép, tájékoztatott a szaktárca vezetője. Elmondta: a legtöbben Budapesten, Pest megyében, Borsod-Abaúj-Zemplén és Bács-Kiskun megyében éltek a Sulinet Expressz kínálta lehetőséggel.

A miniszter tájékoztatása szerint eddig legnagyobb értékben, csaknem 35 millió forintért, konfigurációkat vásároltak. A legjelentősebb, több mint 218 millió forintos forgalmat az augusztus 20-a előtti héten bonyolították az üzletek, a vásárlások általában csütörtökön és pénteken voltak kimagaslóak. Az eladott darabszám alapján a listát a multimédiás eszközök vezetik, amelyeket a monitorok, tintasugaras nyomtatók, szkennerek követnek.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!