Melinda, Vivien
2 °C
8 °C

Tizenhatmilliós bírság a Vivendinek

Napi Online
2003.08.29. 15:35
A Hírközlési Területi Hivatal (HTH) tegnapi határozata szerint a Vivendi Telecom Hungaryt a nyári kedvezményes hétvégi akciója miatt tizenhatmillió forintos büntetéssel sújtotta. A HTH megállapította, hogy a Vivendi Telecom Hungary Távközlési Szolgáltató Rt "Nyári akció hétvégi telefonbeszélgetésekre" szolgáltatásának keretében a társaság a jogszabályokban foglaltaktól eltérően nyújtott távbeszélő szolgáltatást, valamint engedély nélkül, illetve engedélyben foglaltaktól eltérően használt korlátos erőforrást. A hivatal a szolgáltatót az első jogsértés miatt 12 000 000 forint, a másodikért pedig 4 000 000 forint összegű piacfelügyeleti bírság megfizetésére kötelezte.

Az indoklás szerint a bevezetett szolgáltatást a Vivendi az internetes web-oldalán megjelent tájékoztató értelmében oly módon nyújtotta, hogy az akció időtartama alatt szombaton 0 órától vasárnap éjfélig, valamint augusztus 20. napján 0 órától éjfélig a helyi és körzeten belül beszélgetésekért 4 óra időtartamon belül, függetlenül a beszélgetés hosszától egységesen 45 forint kerül felszámításra. Az akció időtartama alatt azoknak az előfizetőknek, akik az akciós lehetőséget nem kívánják igénybe venni, a helyben vagy körzeten belül indított hívásaik esetén először a 1767-es szolgáltatóhoz rendelt speciális számot kell tárcsázniuk, majd ezt követően a hívni kívánt 6 jegyű telefonszámot. A hírközlési törvény szerint a primer körzeten belüli hívás esetében elegendő az előfizetői számot tárcsázni, a szolgáltató jogtalanul kényszerítette az akciót elkerülőket a speciális behívószám használatára.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!