Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Készülődnek a kínai űrhajósok

MTI
2003.09.29. 11:25
Megérkezett a csiucsüani űrközpontba az a tizennégy kínai űrhajósjelölt, akik közül nagy valószínűséggel kettő még az idén a Shenzhou-5 űrhajón a kozmoszba indul, jelentette hétfői számában a Venvejpo hongkongi napilap.

Az újság írását az AFP francia hírügynökség ismertette, s kitért arra, hogy a Shenzhou űrhajó háromszemélyes ugyan, de első emberes repülését minden bizonnyal egy vagy két fővel tervezik. Az űrhajóval eddig négy ember nélküli indítást hajtottak végre.

Az űrhajósjelöltekről a hongkongi lap azt írta, hogy információi szerint kiváló egészségi és lelki állapotban vannak. Mindannyian mintegy tízéves kiképzésen estek át. Ők lesznek az első kínai űrhajósok, ráadásul űrutazásuk azt is jelenti majd, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok után egy harmadik ország, Kína is önállóan embert juttatott a kozmoszba.