Judit
-2 °C
8 °C

Nőtt a Motorola negyedéves nyeresége

MTI
2004.01.21. 11:22
A világ második számú mobiltelefon gyártója kedden a New York-i tőzsde zárása után azt közölte, hogy nőtt a negyedik negyedévi nyeresége, miközben bővült az eladása is. A Motorola egyidejűleg arra számít, hogy a folyó negyedévi profitja a szakértők várakozásának megfelelően alakul, de eladásai meghaladják majd az elemzők által várt szintet.

A távközlési cég beszámolója szerint a tavalyi utolsó negyedévi nettó nyeresége 489 millió dollárt tett ki, 20 cent volt részvényenként, szemben az egy évvel korábbi 174 millió dollár, 8 cent/részvény profit után. Egyszeri tételek nélkül a Motorola részvényarányos nyeresége 17 cent volt, ami meghaladta a szakértők által átlagosan várt 13 centet.

Az október-december közötti időszakban az eladása 4 százalékkal 8,02 milliárd dollárra bővült éves szinten és 17 százalékkal meghaladta a harmadik negyedévit. A Reuters által megkérdezett elemzők átlagosan 7,73 milliárd dollár eladási adatra számítottak. Októberben a Motorola azt közölte, hogy várakozásai szerint a negyedik negyedévi részvényarányos nyeresége 8-12 cent lesz 7,5-7,8 milliárd dollár eladással. Az egyszeri tételek nélküli nyereséget 11-15 cent közöttire várta. A Motorola nem változtatott ezen a várakozásán novemberben és decemberben. A Motorola árfolyama kedden a New York-i tőzsdén 10 centtel 17,05 dollárra nőtt.

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.