Mária
-7 °C
3 °C

Laptopot kapnak a pedagógusok

MTI
2004.03.11. 15:00
Az Oktatási Minisztérium még idén olyan program elindítását tervezi, amelynek révén 2006-ig a pedagógusok harmada, de legalább negyede hordozható számítógépeket kaphatna, jelentette be Magyar Bálint csütörtökön. A pedagógusok a korszerű számítógépeken tárolhatnák az iskolával, diákjaikkal kapcsolatos fontos adatokat, óráikhoz, előadásaikhoz nélkülözhetetlen anyagokat, amelyeket így szükség esetén haza is vihetnének.

A program részletei még kidolgozásra várnak. Egyelőre nem tudni, összesen mennyibe kerülne, és egyebek mellett azt sem, hogy az eszközöket maguk az érintettek, vagy az iskolák kapnák, ahonnan ki lehetne kölcsönözni a laptopokat.

Az oktatási tárca vezetője szólt a minisztérium másik, úgynevezett digitális palatábla programjáról is. Elképzelések szerint az iskolákat olyan, egyenként 50-60 ezer forint értékű, személyhez kötött eszközökkel látnák el, amelyeknek köszönhetően a diákok számára könnyen elérhetővé válnának tananyagaik, anélkül, hogy könyvek tucatját kellene magukkal vinniük az iskolába.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!