Judit
3 °C
6 °C

Megbírságolta a Pannont az NHH

2004.03.11. 16:45
Ötvenmillió forint bírsággal sújtotta a Pannon GSM-et a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) Tanácsa, amiért a társaság nem nyújtotta be határidőre az összekapcsolási díjakra vonatkozó ajánlatát. Az új elektronikus hírközlési törvényben előirt új költségszámítási módszertan bevezetése az NHH várakozásai szerint az összekapcsolási díjak csökkenéséhez vezet, hozzájárulva a piaci verseny élénküléséhez, és végső soron a fogyasztók által fizetendő díjak mérséklődéséhez.

Az NHH februárban kötelezte a Westelt és a Pannont, hogy március elsejéig nyújtsák be az új hírközlési törvényben szereplő költségszámítási módszertan alapján számított összekapcsolási díjaikra vonatkozó ajánlataikat. A Pannon GSM ennek nem tett eleget, viszont kérvényezte a határidő meghosszabbítását, amit az NHH elutasított. A Tanács ezek után a jogszabályban meghatározott kötelezettség elmulasztása miatt - a kiszabható maximális büntetés 1/16-ád kitevő összegű - ötvenmillió forintos büntetés kirovásáról határozott, egyúttal jelezte, hogy a törvényi előírásokat nem teljesítő távközlési cégekkel szemben a jövőben is következetesen fellép.

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!