Árpád
-2 °C
9 °C

Kiábrándította a befektetőket a Nokia

Napi Gazdaság
2004.04.08. 08:18
Ötödével zsugorodott a Nokia piaci értéke, miután a világelső mobilgyártó árbevétele a várt növekedés helyett csökkent az első negyedévben. Korábban a Nokia még 3-7 százalékos növekedést valószínűsített az időszakra. A befektetőket az sem vigasztalta, hogy a Nokia 0,17 eurós nyereséget ért el részvényenként, ez ugyanis az alsó széle az előzőleg közölt 0,17-0,19 eurós várakozásnak, és elmarad a 2003. első negyedévi 20 centes eredménytől. A vállalat 44,7 millió darab mobilkészüléket adott el, ami 19 százalékos növekedést jelent, ám ez az árcsökkenés miatt nem volt elegendő a bevétel javításához, ráadásul a globális piac 25 százalékkal bővült, így a Nokia veszített a tavalyi negyedik negyedévben 35 százalékon álló részesedéséből.

Elemzők szerint az árbevétel csökkenése annak tudható be, hogy a Nokiának nincsenek igazán vonzó modelljei a középkategóriában, ugyanakkor az olcsó készülékek kategóriájában nyomul a német Siemens, a fényképezőgépes csúcsmodellek terén pedig a dél-koreai Samsung. Mások szerint a Nokia színes kijelzői gyengébb minőségűek, mint a rivális cégeké, és a társaság nem mérte föl, milyen népszerűek lesznek a kagyló alakú telefonok. A Nokia jelenleg egy ilyen modellt forgalmaz, de Jorma Ollila vezérigazgató közölte, hogy az idén piacra kerülő több mint harminc új modell között több hasonló lesz.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.