Judit
-2 °C
8 °C

Egy év alatt hetvenmillió számot adott el az iTunes

BBC
2004.04.29. 15:25
Az Apple zeneletöltő szolgáltatása alapvetően megváltoztatta a zeneipart: a 2003. április 28-án elindított iTunes egy év alatt hetvenmillió számot adott el, és bebizonyította, hogy az internetezők hajlandóak fizetni a letöltött tartalomért. Steve Jobs, az Apple vezérigazgatója szerdán azt mondta: ha egy évvel ezelőtt bejelentettük volna, hogy egyetlen év alatt hetvenmillió számot fogunk eladni, valószínűleg kiröhögtek volna minket.

Az iTunes oldaláról jelenleg hétszázezer számot lehet letölteni, és nemcsak az öt legnagyobb lemezkiadó kínálatából lehet válogatni, hiszen több mint százezer szám független zenészektől és kiadóktól származik.

Még ma sem tudható, hogy az Apple miként tudta meggyőzni a lemezkiadókat arról, hogy az iTunes sikeres lesz, hiszen azok korábban irtóztak minden online értékesítési formától, amely korábbi véleményük szerint csak a kalózmásolatok terjedését segíti elő. Talán azzal tudott hatni rájuk, hogy először kizárólag az Egyesült Államokban és csak Apple számítógépeken volt elérhető az iTunes, tehát a teljes PC piacnak csak egészen kis része fért hozzá.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.