Árpád
3 °C
12 °C

Magyar győzelem a 24 órás programozó versenyen

2004.05.03. 11:19
Kapcsolódó cikkek (1)
Vasárnap reggel kilenc órakor véget ért a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen a negyedik nemzetközi 24 órás programozóverseny. Az idei megmérettetésre hét országból érkeztek háromfős csapatok.

A legnagyobb feladatban egy terepjárót kellett irányítani előre generált virtuális hegyvidéki környezetben, mivel az autóiparban manapság kulcsfontosságú kérdés az automatikus navigációs rendszerek fejlesztése. A csapatoknak megadott pontok között kellett navigálniuk az autóval, miközben figyelniük kellett az úttartásra, illetve különleges feladatokat kellett megoldaniuk. Minden csapatnak videót kellett készítenie a járművük legemlékezetesebb mutatványairól, amelyet a többi versenyző közösen értékelt a délelőtt folyamán.

A második problémát, egy zenét játszó robotkar irányítását mindössze egy csapatnak sikerült megoldania, a többi feladatot a tíztagú szakmai zsűri bírálta el. A díjakat vasárnap délután az első 15 csapat között osztották ki a rendezők, összesen 10.000 dollár értékben. Az első helyet, csakúgy mint tavaly, a neting csapat (Blahut György, Kovács Gábor, Szabó Balázs) szerezte meg 5490 ponttal (a megszerezhető 9000-ből). A tavalyi második, a Trial Version (Tringel Mihály, Nagy Gáspár, Ugron Balázs) szintén megőrizte pozícióját, 4326 ponttal; harmadik a svéd Jon Far Bestamma (Kreitz Gunnar, Larsson Jon, Bennedich, Max), 4229 ponttal. A legjobb tízbe öt külföldi csapat került be.